2020. június 16., kedd

100 nap imádságban - 82-ik nap június 16 - KEDD


A 100 nap imádságban napi imacélokat itt lehet minden nap megtalálni: http://100napimadsagban.blogspot.com/

82. napi imacélok, 2020. június 16. (kedd)

Mértékletesség

Mondom pedig, Lélek szerint járjatok, és a testnek kívánságát véghez ne vigyétek. (Galata 5:16)

Ha olyan erős hatalma van az étvágynak az emberiség fölött, hogy az ember érdekében Isten Fiának el kellett viselnie e hatalom megtöréséért a majdnem hathetes böjtöt, micsoda munka áll egy keresztény előtt! Mégis, bármekkora is a küzdelem, győzhetünk! Annak az isteni hatalomnak a segítségével, amely ellenáll a legádázabb kísértéseknek is, amiket Sátán csak kitalálhatott, mi is sikeresek lehetünk a gonosszal vívott harcban, és végül viselhetjük a győztes koronáját Isten országában.” (Counsels on Diet and Foods, 167. o.)

KÖZPONTI KÉRDÉSEK:
A bűn minden téren megrontotta és megrontja az életünket. A bűn megbontja az egyensúlyt az életünkben, és extrém dolgok felé viszi el az embert. Az étrend és az életmód terén számos egészségügyi problémát okoz, és nemcsak ránk, de másokra is rossz hatással van.
Csakis a Szentlélekkel való naponkénti kapcsolatban találhatunk erőt és képességet ahhoz, hogy mindenben mértékletesek legyünk.
Ma meghozod a döntést, és megkéred rá Istent, hogy tegyen mértékletessé az étrended, az időbeosztásod, a közösségimédia-használatod és az egész életmódod terén? Belekapaszkodsz a kegyelmébe, és bízol abban, hogy győzelmet adhat neked, ahogy csakis rá számítasz?

ÖRÖMMEL JELENTJÜK!
·       „Kimondottan azért imádkoztam, hogy a Mindenható küldjön lehetőségeket, és kapcsolatba léphessek a szomszédaimmal a pandémia idején, mivel nem igazán ismerem őket. Az Úr felelt az imámra, és kapcsolatba kerülhettem velük. Tudom, hogy neki számukra is van megváltási terve.” (Jay W.)
·       Április elején az Adventista Világ Rádió a Moldovai Unióval együtt evangelizációs alkalmakat tartott a Facebookon, YouTube-on és Zoomon. 28 helyi lelkész tett közzé videókat ezeken a felületeken. Ennek eredményeként mostanra több mint 25.500 nevünk van, akikkel ezután is kapcsolatban maradhatunk, és több mint 40-en iratkoztak fel keresztségi felkészítésre.

IMAKÉRÉSEK:
·       Imádkozzunk a Szentlélekhez, hogy minden dologban mértékletesek legyünk, különösen ha étvágyról, médiahasználatról és alvásról van szó.
·       Imádkozzunk az egyházunkért Észak-Ugandában. Ők rádióban sugározzák az adventista üzenetet, amit más felekezetek támadásként vesznek. Kérjük, hogy lágyuljanak meg a szívek, és sokan találják meg az igazságot.
·       Imádkozzunk a St. Louis-i hajléktalanmisszióért az Egyesült Államokban. Esedezzünk mindazokért, akik ezt a szolgálatot végzik, hogy Szentlélekkel telve tükrözzék vissza Jézust, miközben segítenek a hajléktalanokon.
·       Imádkozzunk a COVID-19-járvány befejeződéséért.



1 megjegyzés: