2020. május 23., szombat

100 nap imádságban - 58-ik nap május 23 - SZOMBAT


A 100 nap imádságban napi imacélokat itt lehet minden nap megtalálni: http://100napimadsagban.blogspot.com/

58. napi imacélok (2020. május 23., szombat)

A boldog szegénység

Boldogok a lelki szegények: mert övék a mennyeknek országa.(Máté 5:3)


Akik tudják, hogy nem menthetik meg magukat, és a saját erejükből nem képesek szent cselekedetekre sem, nagyra értékelik azt a segítséget, amit Krisztus nyújthat nekik. Ezek a lelki szegények, őket nevezi Jézus áldottaknak. Akiknek az Üdvözítő megbocsát, azokat előbb bűnbánóvá teszi. A Szentlélek munkája, hogy meggyőzzön minket a bűnösségünkről. Akik szívét Isten Lelkének meggyőző ereje indítja, tisztán látják, hogy semmi jó nincs bennük. Ráébrednek, hogy amit valaha is tettek, abba önzés és bűn vegyült. Akárcsak a szegénysége tudatában levő vámszedő, aki a hátsó sarokban meghúzódva még a szemét sem merte az égre emelni, és így esedezett: »Isten, légy irgalmas nékem, bűnösnek!«… Akik beismerik lelki szegénységüket, akik érzik, hogy semmi jó sincs bennük, azok Krisztusra tekintve erőt és szentséget nyerhetnek.” (Gondolatok a Hegyi beszédről, 7–8. o.)

KÖZPONTI KÉRDÉSEK: Az önigazultság – ez a mindenen átható és gyakran öntudatlan magatartás, ami arra a gondolkodásra és érzésre késztet minket, hogy mi jók vagyunk – a legnagyobb akadálya annak, hogy valóban elnyerjük személyes üdvösségünket Jézusban. Mikor felismerjük lelki szegénységünket, hogy egy életen át milyen kétségbeesetten szükségünk van Krisztusra, és emiatt percről percre csak és kizárólag benne kezdünk bízni, hogy teljes egészében gyógyítson ki az önzés utolsó szikrájától is, csakis akkor lehetünk biztosak az üdvösségünkben.
Ma miért nem mégy oda Jézushoz, ahogy vagy: összetört és bűnös éneddel? Miért nem igényled csakis az Ő vérét, életét és halálát mint a megváltás eszközét? Miért nem kéred meg, hogy gyökerestül tépjen ki a szívedből minden ott maradt, hamis magabiztosságot, és cserélje ki a belé vetett hitre, hogy Ő képes megmenteni és megerősíteni téged, hogy önzetlen szeretetből tegyél jól?

ÖRÖMMEL JELENTJÜK!
·       „Uram, köszönöm, hogy Afrika fölött tartod a kezed! Köszönöm, hogy megvédesz minket. Köszönöm, hogy mikor én nem tudok, te gondoskodsz a gyerekeimről. Méltó vagy minden imádatunkra!” (Nolubabalo D.)
·       „Kananga városában, a Kongói Demokratikus Köztársaságban a koronavírus-karantén előtt nem voltak rádióadók, de most, a válság idején, hetente négy műsor is van a négy helyi rádióadón. Áldjuk Istent ezért!” (Philippe M.)

IMAKÉRÉSEK:
·       Imádkozzunk Jézushoz, hogy tisztítson meg minden önigazultságtól, és felismerjük, mekkora szükségünk van rá egy életen át, minden nap.
·       Imádkozzunk a dél-afrikai evangélistákért, akik számos egészségügyi problémával és stresszel küzdenek. Könyörögjünk a gyógyulásukért, és hogy kitalálják, hogy hirdethetik még most is az evangéliumot.
·       Imádkozzunk Samuel S. testvérért. Kínzó fájdalmai vannak az altestében, és az orvosok nem tudják, mitől. De imádkozzunk Tabitha N. testvérnőért is. Nála megállapították, hogy egy lyuk van a szívében, ami nagy fájdalmat okoz neki. Esedezzünk az ő és mások gyógyulásáért is, akik most mennek át szenvedéseken.
·       Imádkozzunk a Jakartában, Indonézia fővárosában levő kínai missziós központért. 2020. május 9-től június 20-ig szombatonként online evangelizációkat tartanak. Az első alkalom kb. 3000 nézőt vonzott be, és több mint 260-an feliratkoztak a bibliatanulmányozásokra.



1 megjegyzés: