2020. július 23., csütörtök

Heti imacélok - július 19-26- IZGALMAS TAPASZTALAT


Megújulás és reformáció
Az „Imában egyesülve” heti bejegyzése és imakérései

2020. július 17.
Amit megígért, azt Ő be is tartja!
Nhou Her

Olyan sok mindenért dicsérhetem Istent!

Hogy világosan értsétek, pár dolgot el kell magyaráznom: én hmong vagyok, és az egyetlen keresztény kiterjedt családomban. Poligám szülők között nőttem fel, és a mi vallásunk a sámánizmus/animizmus. Először menekült gyerekként ismertettek meg a kereszténységgel a kaliforniai Weimar Főiskoláról érkező fiatal misszionáriusok, akik a Southgate adventista gyülekezethez csatlakozva végeztek missziómunkát a környékemen a 90-es évek elején-közepén.

A főiskolai éveimig minden kapcsolatom megszakadt ezekkel a misszionáriusokkal. Chenggel, a férjemmel a főiskolán lettünk jó barátok, és általa kerültem ismét kapcsolatba velük! Chengnek fogalma sem volt róla, hogy én valamikor Bibliát tanulmányoztam az ő jelenlegi ifjúsági lelkészével. Csodálatos volt, ahogy az Úr előkészítette az eseményeket.

Rövidre fogva: Chenggel összeházasodtunk, én megkeresztelkedtem, és azóta elkezdtünk szolgálni Istennek. Mindig is abban hittem, hogy Ő hívott el engem az Ő csodálatos világosságára, ezért én is ezzel a fénnyel fogok világítani azoknak, akik még mindig sötétségben élnek.

2020 januárjában részt vettem a louisville-i FJK-n (Fiatalok Jézusért Konferencián) Kentucky államban, és ott elköteleztem magam amellett, hogy naponta imádkozom hét személyért. Erre hét családtagomat szemeltem ki. Imádkozni kezdtem, és Isten is hozzáfogott munkálkodni a szívükön.

Boldogan adok hírt róla, hogy ez a hét személy a leginkább fogékony a lelki dolgokra! És milyen nagyszerű, mit meg nem tehetnek az imák!

Egyikük az édesapám. Ő mindig is szigorú volt, és nagyon hűséges a sámánista vallásához. De a szívét annyira meglágyította a Szentlélek, hogy megkért imádkozni, és még azt is megengedte, hogy személyesen érte imádkozzam. Nemrég hunyt el a mostohaanyukám, és Isten a lehetőség ablakát nyitotta meg ezzel előttem, hogy beszéljek vele az áldott reménységről.

A mostohaanyám volt egy másik személy az imalistámról. Őt gyomorrákkal diagnosztizálták, és bár most a földben alszik, de korábban még megoszthattam vele, Isten mennyire szereti őt, és imádkozhattam érte és vele. Ezen kívül lehetőségem nyílt olvasni neki a hmong Bibliából is a kórházban töltött legsötétebb óráiban, mikor a biopsziára várt. Csodálatos volt, mikor azt hallottam tőle, hogy Istenben reménykedik.

Az anyukámért is imádkoztam. Nem könnyű első feleségnek lenni egy poligám kapcsolatban. Tudtam, hogy ha nem ismeri meg a Mindenhatót, nyomorult élete lesz. Idén többször is meglátogattam, és láthattam, mennyi öröme van most. Elmondta, hogy hmong keresztény zenét szokott bekapcsolni magának, és elkezdte egy hmong lelkész prédikációját is hallgatni a YouTube-on. Elmesélte, egyszer Isten hogy válaszolt egy bizonyos imájára, és ez valóban megmutatta neki az Úr hatalmát.

A húgaim közül kettőt, akikért szintén imádkoztam, érdekelni kezdte a bibliatanulmányozás! Arra kértek, hogy mélyedjünk el Mózes I. könyvében, mert tudni akarják, hogy kezdődött minden, ezért hozzá is fogtunk. Három héten át tanulmányoztuk a témát, és micsoda öröm volt, hogy enyém lehetett a megtiszteltetés: a húgaimat az Ige által Krisztushoz vezetni! A menny arra is alkalmat adott, hogy orvos-misszionáriusi munkát is végezzek értük.

A másik húgom, akiért még könyörögtem, megkért rá: imádkozzam azért, hogy lelki békére találjon. A menny sok lehetőséget adott arra, hogy szolgáljak neki.

Egy fiatalabb testvérért is imádkoztam. Ez a fiú nagyon szeret énekelni. Egyszer azért üzent nekem a Facebookon, hogy megkérdezze, nem tudok-e olyan gyülekezeti kórusról, amihez csatlakozhatna. Miután imádkoztam a dologért, összehoztam őt a sacramentói központi adventista fiatal felnőttek kórusával Kaliforniában. A kórus nagyon fellelkesedett ezen, és kapcsolatba is lépett vele, de a fiúnak eddig még nem volt lehetősége próbálni a COVID-19 fellángolása miatt.

Két hete megéreztem a Szentlélek késztetését, szóval megkérdeztem a bátyámat, lenne-e kedve bibliatanulmányozáshoz, és IGENT mondott! Nagy-nagy örömmel jelentem, hogy már három leckét átvettünk vele. Egy vadiúj Bibliát is adtunk neki, és olyan boldog volt. Ő nyitott szívű és kereső ember. Nagyon szereti a zenét, ezért majd minden alkalommal megtanítunk neki egy keresztény éneket is.

Olyan jó az Isten, barátaim!
Hű a szavához.
Amit megígért, azt Ő be is tartja!

Nhou Her 15 éve házasodott össze Cheng Vanggal, és 2005-től szolgálnak a Sacramentóban/Oroville-ben megalapított adventista hmong gyülekezetben (Kalifornia államban). Jelenleg szorosan együttműködnek az Észak-amerikai Divízióval és a tengerentúlon élő hmong népességért végzett különböző osztályokkal gyülekezetalapításban, irodalom lefordításában és médiatartalom-gyártásban.

A világegyház imakérései (2020. július 17–23.)

·       Imádkozzunk az adventista iskolákért és tanáraikért világszerte, ahogy próbálják átlátni, hogy lenne a legcélszerűbb elkezdeni az új iskolaévet a világjárvány alatt.
·       Imádkozzunk a németországi Bad Aiblingban levő napköziért és közösségi központért. Ez egyike a német adventista napközis és családi központoknak. Kérjük Istent, Ő áldja meg a szolgálatot, és árassza ki szeretetét a dolgozókra és a gyerekekre egyaránt.
·       Imádkozzunk a Kairóban levő „Ramszesz” szudáni hetednapi adventista gyülekezetért, a Nílusi Unió Akadémiájáért és az adventista egyház szolgálatáért Egyiptomban.
·       Imádkozzunk a kanadai Vaughan városért folytatott munkáért, amiben áttörésre lenne szükség. A testvérek már tanulmányozták Krisztust, és sokaknak beszéltek is róla a helyi közösség körében, de közülük sokan vonakodnak meghozni a döntést Jézus mellett. Imádkozzunk, hogy végre meghallják a Szentlélek hívó szavát.

Fordította: Czinkota Judit Orsolya

1 megjegyzés: