2017. január 1., vasárnap

Heti imacélok - január 1-8. IZGALMAS TAPASZTALAT - MAGYAR IMACÉLOK

Heti imacélok  
(2017. január 1-8)

·        Imakérés:  Imádkozzunk azért, hogy sokkal mélyebb közösségre jussunk Krisztussal 2017-ben és hogy alkalmasak legyünk arra, hogy szeretteinket és ismerőseinket Istenhez vezessük!
·        Imakérés: Január 1-jével kezdődően a MENA (Közel-kelet Észak-afrikai Unió) egy 80 napos imakampányba kezd. Ezen a héten, ahogy az új év közeledtére készülünk, arra bátorítunk, hogy csatlakozz hozzánk, ahogy mi is támogassuk a MENA-t és a közel-keleti munkát.
·        Dióhéjban a Közel-kelet Észak-afrikai unióról (MENA): Marokkótól, keleten Iránig terjeszkedik, és magába foglal országokat az Arab félszigeten, valamint Törökországot - ezen felül pedig Ciprus északi részét és Szudánt. A térségben 520 millió ember él 20 országban 13 olyan el nem ért várossal, amelynek lakossága meghaladja az egymilliót. A térségben végzett több mint 100 év munka után az egyház taglétszáma alacsony maradt és számos nehézséggel néz szembe. Amint ezen a héten a MENA-ért imádkozunk, emlékezzünk meg mindenkiről, beleértve a gyülekezeti tagokat, lelkészeket, úttörő misszionáriusokat és vezetőket.
·        A MENA speciális kérése: Imádkozzunk a MENA területén fekvő nagyvárosokért, különösképpen a 13 el nem ért nagyvárosért. Imádkozzunk a sok ezer menekültért, akik elárasztják a régió egyes területeit. Imádkozzunk azért, hogy Isten nyisson meg sok szívet igazsága előtt.
·        Imakérés: Imádkozzunk az egyház közösségéért és egységéért, hogy az valósággá váljon, amint ezrek kapcsolódnak be a 2017-es év első negyedévének Ima és böjtnapjába január 7-én. Az első negyedév témája: Az Úr dönti el a csatát - Harc az egyházért. A segédanyagok letölthetők itt angolul: www.revivalandreformation.org      magyarul: http://adventista.hu/esemeny/ima-es-bojtnap-2017/
·        Imakérés: Kérünk, imádkozzatok azért, hogy sok élet megváltozzon a Generál Konferencia által indítványozott Tíznapos imaközösség ideje alatt (január 11-21). A segédanyagok letölthetők itt angolul: www.TenDaysofPrayer.org magyarul: http://adventista.hu/esemeny/tiz-napos-imakozosseg-2017/

Magyar imacélok:
·     Imakérés: Kérünk, imádkozzatok a téli evangelizációs programokért. Az új évben, az ünnepek után sok helyen újraindulnak az evangelizációs és missziós programok. Imádkozzunk azért, hogy Isten áldja meg ezeket a szolgálatokat!
·     Imakérés: Imádkozzatok azért, hogy ki tudjuk használni azokat a lehetőségeket, amelyeket az Úr adott nekünk azáltal, hogy a magyar mozikban is vetítik már az adventista katonáról, Desmond Dossról szóló filmet, A fegyvertelen katona című alkotást! Látogasd meg és terjeszd a következő honlapot: http://www.fegyvertelenkatona.hu
·     Imakérés: A RemenyPont önkéntesei elhatározták, hogy amilyen aktívan csak lehet, bekapcsolódnak a mozifilm misszióba, ezért engedélyeket szeretnénk beszerezni, hogy a mozi kijáratánál ajándék könyveket adományozzunk az érdeklődőknek. Szeretnénk felajánlani a lehetőséget egy beszélgetésre a ReményPontban azoknak, akiket mélyen megérintett a film mondanivalója. Kérlek imádkozzatok, hogy a lehetőségekhez képest - missziós szempontból - a legtöbbet tudjuk nyújtani az érdeklődők számára!
·        Imakérés: Kérünk, hogy imádkozzatok a Tiszavidéki Egyházterület missziós képzéséért a „Ki a sótartóból!” következő alkalmáért, amit 2017. április 1-jére tervezünk! A szervezési munkák már elkezdődtek, kérünk, imádkozzatok, hogy az az alkalom is Isten dicsőségére, a gyülekezetek megerősödésére és a missziómunka előrehaladására szolgáljon!

Tíz nap megváltoztathatja az életedet  –
Képzeld el hogy gyülekezetedben ébredés történik,

vagy a gyülekezetnek egy látogatója legyőzi az alkoholizmust,

vagy egy műtéttel kapcsolatos csoda történik,

vagy megláthatod szeretteidet visszatérni Istenhez!

Ez csak néhány a sok történet közül, amelyek napvilágot láttak a Tíznapos imaközösséggel kapcsolatban, amely a Hetednapi Adventista Egyház évenkénti kezdeményezése. Ez a világszéles imaközösség idén január 11-én indul.

Az egyház tagjai világszerte azzal fogják köszönteni az új évet, hogy imádkoznak a Szentlélek kitöltetéséért olyan imaalkalmakon, amelyek felépítését a pünkösdről szóló bibliai beszámolók ihlették.

"Hiszem, hogy Isten arra hív, hogy bátran imádkozzunk. Azért is dicsőítenünk kell Őt hitben, amit a jövőben fog tenni" - vallja Raluca Ril, aki férjével, Romannel együtt írta az idei Tíznapos imaközösség anyagának egy részét. "A mi életünket részben az ima változtatta meg! Ezért szeretnénk férjemmel együtt arra bátorítani titeket, hogy vegyetek részt a Tíznapos imaközösség közelgő alkalmain, aminek során izgalmas utazást teszünk a szentélyben."

(Az anyagokat letölthetitek a http://adventista.hu/esemeny/tiz-napos-imakozosseg-2017/  címről.)

Az egyház tagjai világszerte sok áldást tapasztaltak meg a Tíznapos imaközösség során, és annak nyomán.

"A Tíznapos imaközösség megújította a Southend adventista gyülekezet tagjainak lelki életét, és újra vannak péntek esti imaórák, amik sajnos az utóbbi időben már elmaradtak" - írta Tafadzwa Katsota, a zimbabwei Southend gyülekezetből. "Ez a tíznapos időszak rádöbbentett bennünket arra, hogy az erő az imában rejlik, és egységet hoz létre a gyülekezeti tagok között."

Daniel Miruka Mosobeti, aki egy kenyai, 95 főt számláló gyülekezetbe jár, arról számolt be, hogy a közösség imái arra indítottak egy viszonylag friss barátkozót, egy középkorú férfit, hogy hagyja abba az ivást. A gyülekezet tagjai ezután egy másik alkoholistáért kezdtek el imádkozni, aki el is jött a gyülekezetbe a Tíznapos imaközösség során.

Tanzániából egy gyülekezeti tagunk, Yoel Asaph Mwanza tett arról bizonyságot, hogy tíz éves öccse mindössze néhány nap alatt felépült egy sürgősségi szívműtétből - az ima segítségével.

"Az orvosok azt jósolták, két hét kell majd a felépüléséhez" - írja Mwanza.

Megint mások szeretteiket és barátaikat látták visszatérni a gyülekezetbe az imák nyomán.  

A Tíznapos imaközösségben mindenki részt vehet! A gyülekezeti tagok és barátkozók nagy- és kiscsoportokban egyaránt átvehetik az imaközösség írott anyagát.

Akkor se ess kétségbe, ha gyülekezeted egésze nem vesz részt a kezdeményezésben! Egymagadban, vagy néhány barátoddal vagy családtagoddal karöltve ugyanúgy megtarthatjátok az alkalmakat. A legfontosabb az, hogy ne mulaszd el megtudni, mi Isten terve az életedre nézve a következő évben!

Ha éhezik a lelked, akkor bátorítunk, hogy kezdd most az imádkozást! Vegyél részt a Tíznapos imaközösségben! Ígérjük, hogy az életed már soha többé nem lesz a régi. A Biblia így bátorít: " Nyisd ki a szádat, és én megtöltöm!" (Zsolt 81:11). Isten alig várja, hogy betölthesse szívünket, életünket és gyülekezeteinket a mennyei trónteremből származó sok-sok áldással!

Írták: az Együtt az imádságban szerkesztői

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése