2015. március 26., csütörtök

100 nap imádságban 2

Imádkozzunk ma ezért!

1.   Imádkozzunk azért, hogy "ami megtörténhetett volna" 1901-ben, megtörténjék 2015-ben Jézus visszatérésének siettetésére.
2.   Imádkozzunk azért, hogy a Szentlélek vezesse a Generál Konferenciai ülésszak minden mozzanatát, hogy többet imádkozzunk együtt, beleértve a bűnvallást, alázatot, megbékélést, önzetlen szolgálatot és a misszióra való összpontosítást minden jelenlevőért és főleg a vezetőkért.
3.   Imádkozzunk azért, hogy Isten vezetése és áldása kísérjen minden napirendet és döntést.
4.   Imádkozzunk, hogy Isten mutassa meg, hogy kik kerüljenek a Generál Konferencia, Divíziók tisztviselői és vezetői helyére (sokan nyugdíjba mennek)
5.   Imádkozzunk azért, hogy az egyházban a misszió értékelése és a misszióért való lelkesedés felülkerekedjen minden más fölé.
6.   Imádkozzunk azért, hogy mindannyian tudatában legyünk annak, hogy az idők végén élünk, és hogy Isten prófétai üzenetének késlekedés nélkül hangoznia kell az egész világon.
7.   Imádkozzunk azért, hogy minden nap, amikor a küldöttek elhagyják az ülést, ahelyett, hogy a nézeteltérésekről beszélnének, Istent dicsőítsék az Ő lelki munkájáért, és saját megváltozott szívükért és életükért.
8.   Imádkozzunk az Euro-Ázsiai divízióért, hogy a Szentlélek áldja meg vezetőivel együtt (Guillermo Biaggi, Vladimir Krupskyi, Brent Burdick és csapatuk), amint felkészülnek a Generál Konferenciai ülésszakra.
9.   Imádkozzunk azért, hogy személyes és egyházi szinten elkötelezzük magunkat a Biblia naponkénti tanulmányozásában a Megújulás Isten Igéje által program segítségével.  

Meghívás az ő lábaihoz

Hazaérve Romániába újabb 10 havi afrikai szolgálatom után, meghallottam Isten szavát "gyere el csupán magadban egy puszta helyre és pihenj meg egy kicsit" (Mk 6:31).

Őszintén megvallva nem örültem ennek a hívásnak. Mindig aktív ember voltam. Az elmúlt öt évben önkéntes misszionáriusként dolgoztam Guyana-ban, Vanuatu-ban és Namíbiában. És ezt nagyon szerettem.

A valóság az, hogy az évenkénti hazalátogatások megviseltek a kultúrsokk miatt, és nem igazán éreztem, hogy be tudok illeszkedni. Így, amikor az Úr hívott, hogy pihenjek meg az afrikai missziós munkámból, mintha a halálos ítéletemet hirdette volna ki. Az egész életem a szolgálat körül forgott. Mit fogok tenni ezután? Tényleg összezavarodtam.

Vonakodva, vitatkozva és könnyek között engedelmeskedtem Istennek.

Nem sokkal ez után nagyszüleim otthonának a csendjében Isten elkezdett szólni hozzám: "Raluca, a szívedet akarom, nem csupán a szolgálatodat. Időt akarok tölteni veled. Hiányzik nekem az az idő, amit régen együtt szoktunk tölteni."

Hirtelen világossá lett előttem, hogy az elmúlt öt évben olyan szorgosan dolgoztam az Úrért, hogy észre sem vettem, hogy nem szenteltem időt Neki. Minden nap tartottam reggeli áhítatot, de gyakran sietve és felületesen. Az imám inkább egy monológ volt, kéréseim és panaszaim hosszú listája és nem igazi közösség Vele. A valóságban a szolgálatért éltem és nem Istenért.

 Hogy őszinte legyek, büszke voltam arra, amit tettem. Annak ellenére, hogy egy szegény országból való vagyok és nincs semmiféle bevételi forrásom, Isten gondoskodott rólam. Azért is büszke voltam, hogy lányként egyedül mertem elhagyni otthonom kényelmét és misszionáriusként veszélyes helyeken éltem, olyan helyeken, amelyekről nem sok lány álmodik.

Ahogy azonban a nagyszüleim otthonában ültem, rájöttem arra, hogy a szolgálati éveim valóján önmagamról szóltak, és nem annyira Istenről. A szolgálat és nem Isten lett életem ura. Miközben jó úr volt, nem az igazi Úr, akit követnem kell.

Példabeszédek 23:26-ban Isten kérése így szól: "Adjad, fiam, a te szívedet nékem, és a te szemeid az én útaimat megőrizzék."

Az Úrnak hála, végül rájöttem, hogy mi hiányzott az életemből. Újra alá kellett rendelnem a szívemet Neki, meg kellett tanulnom odaülni a lábaihoz, és újraépíteni a kapcsolatomat vele. Ehhez fókuszváltásra és fegyelemre volt szükségem abban, hogy hogyan használom fel az időmet, de micsoda változás állt be ezek után lelki életemben!

Már majdnem öt éve annak, hogy eldöntöttem, több időt fogok eltölteni a lábainál, de őszintén szólva ezek az utóbbi évek voltak életem legszebb évei. Isten túlszárnyalta minden váradalmamat. Újra teljes munkaidős lelkészként dolgozom, de oly módon, ahogy legmerészebb álmaimban sem gondoltam. Ez úgy értem, hogy ha valaki ismert volna a múltban, sosem gondolta volna rólam, hogy egy napon utazni fogok, előadásokat tartok, ima és megújulási szolgálatokat vezetek a világ különböző részein.  

De erre hívott el engem Isten, és most ahelyett, hogy a szolgálat körül forogna az életem, és akörül, hogy mit tehetek, minden Róla szól, és arról, amit Ő tesz. Isten ténylegesen bizonyította ígéretét, hogy Ő "mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint" (Ef 3:20). Nem lehetnék boldogabb, és nem lehetne nagyobb békém, mint ahogy ma van. Isten olyan jó!

Szívből jövő ima

Atyám, köszönöm, hogy elhívtál arra, hogy időt töltsünk lábaidnál, hogy jobban megismerjünk téged. Köszönjük, hogy nem mondtál le rólunk, még akkor sem, ha mi csak sietve töltöttünk el egy kis időt veled, és akkor sem, amikor sokkal inkább saját szolgálatunkra összpontosítunk, és nem személyesen Rád. Sok dologgal igazoljuk magunkat, hogy miért nem töltünk veled elég időt. Most ahogy elkezdjük a 100 napos imautazást, azért imádkozom, hogy taníts meg bennünket arra, hogy hogyan tehetünk téged ténylegesen az első helyre életünkben. Segíts alárendelnünk még a jó dolgokat is az életünkben, amelyek elfoglalták a Te helyedet, hogy ne a neked való szolgálat, hanem Te legyél az Úr életünk felett. Taníts meg bennünket arra, hogy tudjunk csendben ülni a lábaidnál és Tőled tanulni. És ez után küldjél el azokhoz, akiket el akarsz érni. Segíts, hogy a Te erőddel dolgozzunk és nem a mienkkel. Ámen.

Írta: Raluca Ril

 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése