Imádkozzunk ma ezért!
1.
Imádkozzunk
azért, hogy "ami megtörténhetett volna" 1901-ben, megtörténjék
2015-ben Jézus visszatérésének siettetésére.
2.
Imádkozzunk
azért, hogy a Szentlélek vezesse a Generál Konferenciai ülésszak minden
mozzanatát, hogy többet imádkozzunk együtt, beleértve a bűnvallást, alázatot,
megbékélést, önzetlen szolgálatot és a misszióra való összpontosítást minden
jelenlevőért és főleg a vezetőkért.
3.
Imádkozzunk
azért, hogy Isten vezetése és áldása kísérjen minden napirendet és döntést.
4.
Imádkozzunk,
hogy Isten mutassa meg, hogy kik kerüljenek a Generál Konferencia, Divíziók
tisztviselői és vezetői helyére (sokan nyugdíjba mennek)
5.
Imádkozzunk
azért, hogy az egyházban a misszió értékelése és a misszióért való lelkesedés
felülkerekedjen minden más fölé.
6.
Imádkozzunk
azért, hogy mindannyian tudatában legyünk annak, hogy az idők végén élünk, és
hogy Isten prófétai üzenetének késlekedés nélkül hangoznia kell az egész
világon.
7.
Imádkozzunk
azért, hogy minden nap, amikor a küldöttek elhagyják az ülést, ahelyett, hogy a
nézeteltérésekről beszélnének, Istent dicsőítsék az Ő lelki munkájáért, és saját
megváltozott szívükért és életükért.
8.
Imádkozzunk
az Euro-Ázsiai divízióért, hogy a Szentlélek áldja meg vezetőivel együtt (Guillermo
Biaggi, Vladimir Krupskyi, Brent Burdick és csapatuk), amint felkészülnek a
Generál Konferenciai ülésszakra.
9.
Imádkozzunk
azért, hogy személyes és egyházi szinten elkötelezzük magunkat a Biblia
naponkénti tanulmányozásában a Megújulás Isten Igéje által program
segítségével.
Meghívás az ő lábaihoz
Hazaérve Romániába újabb 10 havi afrikai
szolgálatom után, meghallottam Isten szavát "gyere
el csupán magadban egy puszta helyre és pihenj meg egy kicsit" (Mk
6:31).
Őszintén megvallva nem örültem ennek a
hívásnak. Mindig aktív ember voltam. Az elmúlt öt évben önkéntes misszionáriusként
dolgoztam Guyana-ban, Vanuatu-ban és Namíbiában. És ezt nagyon szerettem.
A valóság az, hogy az évenkénti hazalátogatások
megviseltek a kultúrsokk miatt, és nem igazán éreztem, hogy be tudok
illeszkedni. Így, amikor az Úr hívott, hogy pihenjek meg az afrikai missziós
munkámból, mintha a halálos ítéletemet hirdette volna ki. Az egész életem a
szolgálat körül forgott. Mit fogok tenni ezután? Tényleg összezavarodtam.
Vonakodva, vitatkozva és könnyek között engedelmeskedtem Istennek.
Nem sokkal ez után nagyszüleim otthonának a
csendjében Isten elkezdett szólni hozzám: "Raluca, a szívedet akarom, nem
csupán a szolgálatodat. Időt akarok tölteni veled. Hiányzik nekem az az idő,
amit régen együtt szoktunk tölteni."
Hirtelen világossá lett előttem, hogy az elmúlt öt évben olyan szorgosan dolgoztam az Úrért, hogy észre sem vettem, hogy nem szenteltem időt Neki. Minden nap tartottam reggeli áhítatot, de gyakran sietve és felületesen. Az imám inkább egy monológ volt, kéréseim és panaszaim hosszú listája és nem igazi közösség Vele. A valóságban a szolgálatért éltem és nem Istenért.
Hogy őszinte legyek, büszke voltam
arra, amit tettem. Annak ellenére, hogy egy szegény országból való vagyok és nincs
semmiféle bevételi forrásom, Isten gondoskodott rólam. Azért is büszke voltam,
hogy lányként egyedül mertem elhagyni otthonom kényelmét és misszionáriusként
veszélyes helyeken éltem, olyan helyeken, amelyekről nem sok lány álmodik.
Ahogy azonban a nagyszüleim otthonában ültem,
rájöttem arra, hogy a szolgálati éveim valóján önmagamról szóltak, és nem
annyira Istenről. A szolgálat és nem Isten lett életem ura. Miközben jó úr
volt, nem az igazi Úr, akit követnem kell.
Példabeszédek 23:26-ban Isten kérése így szól: "Adjad, fiam, a te szívedet nékem, és a te szemeid az én útaimat megőrizzék."
Az Úrnak hála, végül rájöttem, hogy mi
hiányzott az életemből. Újra alá kellett rendelnem a szívemet Neki, meg kellett
tanulnom odaülni a lábaihoz, és újraépíteni a kapcsolatomat vele. Ehhez fókuszváltásra és fegyelemre volt szükségem abban, hogy hogyan használom fel az
időmet, de micsoda változás állt be ezek után lelki életemben!
Már majdnem öt éve annak, hogy eldöntöttem,
több időt fogok eltölteni a lábainál, de őszintén szólva ezek az utóbbi évek
voltak életem legszebb évei. Isten túlszárnyalta minden váradalmamat. Újra
teljes munkaidős lelkészként dolgozom, de oly módon, ahogy legmerészebb
álmaimban sem gondoltam. Ez úgy értem, hogy ha valaki ismert volna a múltban, sosem
gondolta volna rólam, hogy egy napon utazni fogok, előadásokat tartok, ima és
megújulási szolgálatokat vezetek a világ különböző részein.
De erre hívott el engem Isten, és most
ahelyett, hogy a szolgálat körül forogna az életem, és akörül, hogy mit tehetek,
minden Róla szól, és arról, amit Ő tesz. Isten ténylegesen bizonyította
ígéretét, hogy Ő "mindent megtehet
sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó
erő szerint" (Ef 3:20). Nem lehetnék boldogabb, és nem lehetne
nagyobb békém, mint ahogy ma van. Isten olyan jó!
Szívből jövő ima
Atyám, köszönöm, hogy elhívtál arra, hogy
időt töltsünk lábaidnál, hogy jobban megismerjünk téged. Köszönjük, hogy nem
mondtál le rólunk, még akkor sem, ha mi csak sietve töltöttünk el egy kis időt
veled, és akkor sem, amikor sokkal inkább saját szolgálatunkra összpontosítunk,
és nem személyesen Rád. Sok dologgal igazoljuk magunkat, hogy miért nem töltünk
veled elég időt. Most ahogy elkezdjük a 100 napos imautazást, azért imádkozom,
hogy taníts meg bennünket arra, hogy hogyan tehetünk téged ténylegesen az első
helyre életünkben. Segíts alárendelnünk még a jó dolgokat is az életünkben,
amelyek elfoglalták a Te helyedet, hogy ne a neked való szolgálat, hanem Te
legyél az Úr életünk felett. Taníts meg bennünket arra, hogy tudjunk csendben
ülni a lábaidnál és Tőled tanulni. És ez után küldjél el azokhoz, akiket el
akarsz érni. Segíts, hogy a Te erőddel dolgozzunk és nem a mienkkel. Ámen.
Írta: Raluca Ril
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése