2021. január 29., péntek

Tapasztalat: CSODA AZ UKRÁN HATÁRON - heti imacélok - Január 29 - február 5.

Megújulás és reformáció

Az „Imában egyesülve” heti bejegyzése és imakérései

http://100napimadsagban.blogspot.hu/


2021. január 29. 

Csoda az ukrán határon

Pavel Goia

Róbert építkezési vállalkozása volt Olaszországban, és emberi mérték szerint sikeres is volt. Azonban szívében mély vágyat érzett, hogy közelebb kerüljön Istenhez és a körülmények alakulása következtében arra a meggyőződésre jutott, hogy ott kell hagynia vállalkozását és egész életét az Isten szolgálatára kell szentelnie, bízva abban, hogy vezetni fogja őt és gondoskodik róla.

Miután egy ideig Afrikában munkálkodott, késztetést érzett arra, hogy adományokat gyűjtsön az ukrajnai szegények számára. Barátok közreműködésével feltöltött négy kamiont ruhaneművel és élelmiszerrel. Tudta, hogy nem lesz könnyű átkelni a határon, de izgatottan és várakozva figyelte, hogy mit tesz Isten.

A határőrök azonban nem engedték át őket a határon. Elmondták nekik, hogy személyenként csak két bőröndöt vihetnek át. Ezen felül súlyadót kell fizetniük. Ez természetesen sok pénzt jelentene, ami nincs nekik, ezért nem volt járható út. Arra gondolva, hogy talán nem imádkoztak eleget, Róbert és barátai elkezdtek imádkozni, de az őrök csak nem engedték át a kamionokat a határon. Nap nap után ugyanez történt velük.

Végül csüggedten feladták és kipakolták a négy kamion rakományát egy raktárba. Aztán felvették a kapcsolatot a határhoz legközelebb eső ukrán gyülekezet lelkészével, és elmondták neki, hogy segélyárut hoztak nekik, de nem tudták átvinni a határon, majd odaadták neki a raktár nyitó kódját és visszatértek Olaszországba.

Az ukrán lelkész összegyűjtött hat gyülekezeti tagot, akik átmentek vele a határon és közülük mindegyik telepakolt két-két bőröndöt és átvitték a határon. Nap nap után sokszor megtették ezt az utat és rendre áthordták az árut a raktárból, hogy szétosszák azt a szükségben lévőknek.

Egy idő után az egyik ukrán vámos megkérdezte, hogy mit csinálnak. Elmondták, hogy segélyt visznek a szegényeknek. „Senki nem tesz ilyet a szegényekért. Nem mondjátok komolyan!” – gúnyolta őket a vámos. De ők kitartottak amellett, hogy azt csinálják, amit csinálnak.

A következő alkalommal próbára tette őket: „Ha keresztények vagytok, be tudjátok nekem bizonyítani, hogy van Isten?” Ott, azonnal, a lelkész és barátai leültek és egy bibliai leckét adtak a vámosnak Istenről és a Szentháromságról. Másnap egy másik tanulmányt osztottak meg vele, és utána minden alkalommal egyet-egyet. Egy hónapon át, minden nap egy tanulmányt osztottak meg a vámossal, amikor átlépték a határt.

Végül, a hónap elteltével, a vámos annyira meggyőződött Isten létezéséről, hogy összehívta a többi vámost is (tizenegyen voltak összesen) és megkérték, hogy a lelkész ossza meg velük is ugyanazokat a bibliatanulmányokat. A második hónap vége felé majdnem mindegyik vámos hitre jutott és eldöntötte, hogy megkeresztelkedik.

Ennél a pontnál a fővámtiszt azt mondta a lelkésznek, hogy ezután ne bőröndönkét vigyék az árut, hanem kamionnal, és ő átengedi őket, anélkül, hogy vámot kelljen fizetniük.  

Néhány hónapba telt, de Isten ajtót nyitott nemcsak az ukrán lelkésznek és az egyháznak, hanem az egész határőrségnek is. Képzelhetitek, hogy milyen meglepett volt Róbert, amikor néhány hónap múlva megtudta, hogy mit tett Isten. Miközben Isten nem hallgatta meg azonnal az imáját, a várakozás ideje alatt is tudta, hogy van válasz.

Sokszor imádkozunk, és imádkozunk és imádkozunk, de nem kapunk választ. Ilyenkor bíznunk kell Istenben, hogy meghallgatta az imánkat és meg fogja válaszolni a megfelelő időben az Ő dicsőségére. Meg kell tanulnunk hinni és bízni Istenben, még ha nem is látjuk Őt munkálkodni abban a pillanatban. Egyetlen igazi ima sem marad válasz nélkül.

A világegyház imakérései

2021. január 29 – február 5.

·       Imádkozzunk azokért, akiket keményen érintettek a koronavírus járvány korlátozásai! Imádkozzunk egészségért, gyógyulásért és erőért azok számára, akik szenvednek!

·       Imádkozzunk azért, hogy a jelenlegi békétlen időkben Isten töltse be a szívünket az Ő békéjével, miközben várjuk az Áldott reménységet, Jézus Krisztus visszajövetelét!

·       Imádkozzunk a közelgő, február 6-i eseményért, az Érd el a világot személyes missziós kezdeményezésért, amelyet a Szombatiskolai és Személyes Missziószolgálatok osztálya szervez! Imádkozzunk azért, hogy a gyülekezeti tagok mindenütt komolyan vegyék a személyes bizonyságtevést, és találjanak hatékony módszereket arra, hogy megosszák Jézus szeretetét!

·       Imádkozzunk a közelgő Világifjúsági Napért (március 20)! Imádkozzunk azért, hogy sok fiatal bekapcsolódjon és életek változzanak meg az örökkévalóság számára!

Magyar imacélok: Imádkozzunk a magyar unió imacéljaiért: Gyülekezetalapítások, a DET és TET gyülekezeteiért és lelkészeiért: Bp. Terézváros, Bp. Nemzetközi Gyülekezetalapítás, Szigetszentmiklósi misszió dr. Szabó János, Otamo-Csizmadia Heli; Csenger, Csongrád – Szász Barna, Osvald László, valamint Csongrádi István nyugalmazott munkatársunkért.

·       Imádkozzunk azért, hogy ez az év megújulást hozzon gyülekezetinknek és minden gyülekezeti tagnak!

·       Imádkozzunk azért, hogy minél hamarabb megnyithassuk gyülekezeteinket és életerős közösségekként térjünk vissza imaházainkba!

·       Imádkozzunk az online istentiszteletek és evangélizációk áldásáért!

  

3 megjegyzés:

  1. Drága Mennyei Atyánk! Mutasd meg hatalmadat, hogy elfogadod gyenge imánkat és beteljesíted kéréseinket.Szeretnénk részt venni a Hármas Angyali Üzenet munkájában. Kérünk használj föl bennünket idősebbeket is, és tégy alkalmassá, hogy meg tudd áldani munkánkat. Köszönjük Uram, hogy meghallgattál

    VálaszTörlés
  2. Hála és dicsőség Istennek! Ámen!

    VálaszTörlés