2016. augusztus 8., hétfő

Heti imacélok - augusztus 8-14. és IZGALMAS TAPASZTALAT


Heti imacélok  
(augusztus 7-14.)
·        Tudósítás: Hálát adunk Istennek azért, mert gazdagon megáldotta az ASI összejövetelét az Arizona állambeli Phoneixben az elmúlt héten. Minden divízió elnöke – kivéve egyet, akit a titkára képviselt – több egyházi és Generál Konferencia vezetővel együtt – beleértve Wilson testvért is – tanácskozott az elmúlt héten az ASI összejövetelén arról, hogy hogyan tudnának összedolgozni abban, hogy minden tagot bevonjunk a missziómunkába. Imacéllá is tették ezt a kérdést. Az ASI az Adventista Egyház sok támogató szolgálatát képviseli. Dicsőítjük Istent azért, amit tesz tagjainkon keresztül e szolgálatokban.
·        Imakérés: Kérlek, imádkozzatok a Generál Konferencia, a divíziók, az uniók és a helyi gyülekezetek vezetőiért valamint a laikusok millióiért, akik az egyházat alkotják! Imádkozzatok azért, hogy Isten adjon mindnyájunknak bölcsességet, alázatot és erőt, hogy előre haladhassanak az Ő dicsőségéért, együttesen munkálkodva szeretetben és egységben, hogy a Szentlélek kitöltethessen ránk! Habár megkaptuk már a Szentlélek bizonyos mértékét, az Ige arról biztosít, hogy folyamatosan még többet kell kérnünk!  
·        Imakérés: Kérlek, imádkozzatok azért, hogy még több laikus, különösen pedig fiatalok csatlakozzanak a minden tag bevonása kezdeményezéshez! Wilson testvér nemrégiben elhangzott felhívását, amelynek címe: „Öt módszer arra, hogy a gyülekezeti vezetők bevonják a fiatalokat a missziómunkába”, itt olvashatjátok el: http://www.adventistreview.org/church-news/story4218-young-people-in-philippines-offer-lesson-on-how-to-inspire-adventists-worldwide (Az adott oldalon csodálatos tapasztalatokat is olvashattok a Fülöp-szigeteki fiataloktól.)
·        Imakérés: Kérlek titeket, hogy imádkozzatok a közelgő JAERIM Ifjúsági Konferenciáért, ami augusztus 12-15. között zajlik majd a Sahmyook Egyetemen a Koreai Unió Ifjúsági Osztálya szervezésében. Jaerim azt jelenti koreai nyelven, hogy „második advent”, és ennek az összejövetelnek az lesz a célja, hogy a fiatalokat készítse Jézus második eljövetelére, és lelkesítse őket, hogy csatlakozzanak a minden tag bevonása kezdeményezéshez. Dicsőítjük Istent azért, mert szerte a világon munkálkodik fiataljainkon keresztül!
·        Imakérés: Világszerte több mint 500, egymilliónál is több lakosú nagyváros van. Ezekben a városokban átlagosan mindössze egy gyülekezet jut 89 000 emberre. Imádkozzunk a Szentlélek által vezetett kezdeményezésekért, hogy mindenhová eljusson az evangélium, ahová eddig még nem ért el! Csakis Isten ereje által lehet ezt a munkát elvégezni! Nincs vesztegetni való időnk, mert Jézus hamarosan visszajön!

Szombat vagy karrier?
- Írta: Berith Bermejo

Amikor befejeztem az orvosi képzést, a szakvizsgáimat péntekre ütemezték, a gyakorlati vizsgáimat viszont szombatra.

Mivel hetednapi adventista vagyok, és szívből akarom imádni az Urat, imádkozni kezdtem azért, hogy a gyakorlati vizsgákat tegyék át másik napra. Kértem Istent arra is, hogy ha mégsem történne ez meg, akkor is hűséges tudjak maradni hozzá.

A diplomaosztó után kérvényt nyújtottam be, hogy a gyakorlati vizsgát tegyék át szombaton kívül bármely más napra. A kérvényemet elutasították. Az egyik mentorom azt tanácsolta, írjak egy bocsánatkérő levelet a lelkészemnek. (Nem értettem, miért van szüksége arra, hogy bocsánatkérő levelet írjon a lelkészének. Meg akarja magyarázni, miért vizsgázik szombaton?) Én tudtam, hogy erre képtelen lennék.

Amikor a pénteki, írásos vizsga időpontja közeledett, Zsolt 34:5 versén elmélkedtem, ami így szól: „Megkerestem az Urat és meghallgatott engem, és minden félelmemből kimentett engem.” Békességgel a szívemben érkeztem meg. Az Úr valóban megsegített, és sikeresen megírtam a vizsgatételek feladatait.

A gyakorlati vizsgát azonban nem tettem le. Nem akartam megrontani a szombatot.

Amikor visszatértem a szülővárosomba, néhány kórházban elutasították a jelentkezésemet, mert nem volt meg a szakvizsgám. Az Úr azonban végül biztosított nekem egy állást, ahol gyakorolhattam a hivatásomat.

A következő vizsgaidőszakban még időben küldtem egy kérvényt a vizsgabizottság új elnökének. A barátok és a családom imádkoztak azért, hogy a vizsgámat ne szombatra tegyék. Ezúttal csodás választ kaptam: a gyakorlati vizsgámat péntekre ütemezték be.

Ahogy közeledett a vizsga, azt terveztem, hogy szabadnapot veszek ki, hogy átismételhessem az anyagot. Az Úr vezetését kértem, mert voltak betegeim, akik ellátásra vártak. Isten arra késztetett, hogy inkább lássam el a pácienseket ahelyett, hogy a vizsgára készülnék. Érdekes volt, hogy a betegeimnek, akik akkor jöttek hozzám, egytől egyik ritkán előforduló betegségeik voltak. Az ellátásuk felkészített a vizsgára!

Isten áldásával teljesítettem a vizsgafeladatokat, és bizonyos részekre a legmagasabb pontszámokat kaptam. Az a mentor, aki azt tanácsolta, hogy írjak bocsánatkérő levelet a lelkésznek, most mentegetőzve ennyit mondott: „Ez tényleg csoda!”

Igen, emberi szempontból valóban lehetetlennek látszott a helyzet, de azt tapasztaltam, hogy Isten kegyelme valóban elég, és az ő ereje az én erőtlenségemben lett teljessé (2Kor 12:9). Neki legyen dicsőség és tisztelet ezért az eredményért!

Berith Bermejo a Fülöp-szigetekről küldte be írását, ahol gyermekgyógyászként dolgozik, aktívan részt vesz a FAST misszióban is, és hívja vissza az embereket a Bibliához.


1 megjegyzés:

  1. Sok ilyen hűséges testvérre van szükség,áldja meg az Úr az ő életét. Szabó Imre

    VálaszTörlés