Heti imacélok - július 21-28 - IZGALMAS TAPASZTALAT - MAGYAR IMACÉLOK

Ezen arról olvashatunk tapasztalatot, hogy Isten áldásként használhat fel még egy migrénes rohamot is. 

Itt találod az összes tapasztalatot és imacélt: http://100napimadsagban.blogspot.hu/

Heti imacélok

(2019. július 21-28.)

·       Imakérés: Imádkozzunk Christchurch városáért Új-Zélandon, hogy a március 15-én történt támadás után folytatódjon a gyógyulás és az egyházak közötti kapcsolat javulása ebben a közösségben! Habár azóta hónapok teltek el, a fájdalom még mindig jelen van. Imádkozzunk az egyház tagjaiért, hogy bizonyságot tudjanak tenni és elérjék a muszlim közösséget!

·       Imakérés: Imádkozzunk azokért, akik még mindig az életüket szeretnék helyrehozni Mozambikban, Malawiban, Dél-Afrikában, és Zimbabwéban, miután az Idai Ciklon lesújtott a tavasz folyamán.

·       Imakérés: Emeljük fel imában a Beira városában található Mozambiki Adventista Egyetem dolgozóit és tanulóit! Imádkozzunk, hogy Isten kielégítse szükségleteiket, és még több embert készítsenek fel Isten országának szolgálatára.

·       Imakérés: Imádkozzunk Paradise városáért Kaliforniában, akik még mindig a hatalmas tűz pusztításából lábadoznak, mely múlt ősszel söpört végig a régióban. Imádkozzunk, hogy az ott élő hívők erősek legyenek, és tudják vigasztalni a körülöttük élőket ebben a krízisben.

·       Imakérés: Rengeteg katasztrófa és tragédia történik szerte a világban, amiket nem tudtunk most megemlíteni. Imádkozz azokért a területekért a világon, melyeket Isten különösen a szívedre helyezett!

·       Imakérés: Imádkozzunk azokért a gyülekezeti tagokért Japánban, akik missziós terveket készítenek a 2020-as tokiói olimpiára. Imádkozzunk, hogy Isten már most előkészítse azoknak szívét, akik versenyeznek és részt vesznek a játékokon, hogy felfedezzék azt a tényt, hogy Isten egy még fontosabb versenyre hívott el minket, amit meg kell futnunk - nem egy arany medálért, hanem egy életre szóló jutalomért.

Hála Istennek a migrénekért – Írta: Kat Taylor

Én vagyok az egyetlen adventista a családomban. Katolikusként neveltek fel, és az anyám, testvérem és az ő családja nagyon komolyan veszik a hitüket. A beszélgetések néha feszültté tudnak válni, amikor lelki témákra, és a vallásunk közötti különbségekre terelődik a szó. Ennek ellenére továbbra is imádkoztam a családomért, és hogy Isten új ajtókat nyisson nekem a bizonyságtételre.

Olyan személyként, aki 11 éves korától migrénnel küszködik, sosem gondoltam volna, hogy Istent fogom dicsérni, amikor a testvérem kapott migrénes fejfájást pár héttel ezelőtt. Mégis, ezt tettem. Ez volt az utolsó napja a személyzet képzésének a helyi iskolában, ahol a testvérem tanított. Kora délután, egy hirtelen jött migrén miatt, ahelyett, hogy végigdolgozta volna a napot, mint ahogy általában szokta, úgy döntött, hazamegy pihenni.

Amikor Joanne hazaért, ott találta az anyukánkat, aki kissé zavartnak tűnt. Úgy gondolta épp csak felébredt a délutáni szunyókálásból, így először kivitte a kutyákat sétálni, és elvégzett pár dolgot, mielőtt beszélt volna anyával. Ez volt az a pont, amikor rájött, hogy valami nagyon rossz történik. Édesanyánk, aki szklerózis multiplexben szenved, nagyon össze volt zavarodva, és eltávolodva a valóságtól. Egy rövid beszélgetés után, Joanne tudta, hogy gyorsan a kórházba kell vinni, ezért hívta a mentőket.

A segítség pár percen belül megérkezett, és anyát elvitte a mentő. Hála Istennek, a testvérem akkor még nem tudta, milyen súlyos a helyzet. Kaptam egy telefonhívást, hogy valami nincs rendben, de a testvérem nem tudta biztosan, mi is történt… csak azt, hogy fényekkel és szirénákkal szállítják anyát. Amit a mentősök nem mondtak el neki, hogy anya szívverése 33 per perc volt, és csak csökkent. A legközelebbi traumatológiára szállították, és az érkezésnél a szívverése leesett 25-re. Habár nem tudtam a súlyos állapotról, megkértem pár barátot és imapartnert, hogy imádkozzanak.

Eközben a dolgok tovább romlottak anyukámmal. Nem sokkal később, miután megérkezett a kórházba, kezdte elveszíteni az eszméletét, és megállt a légzése. Az orvosok rögtön a műtőbe vitték, és behelyeztek egy ideiglenes pacemakert, ezután elszállították a fő kórházba, a kardiológia intenzív osztályára, ahol öt napig maradt. Mire megtudtuk mi a probléma, már túl késő volt ahhoz, hogy egyedül megtegyem oda a hat órás utat. Viszont Isten tudta mire van szükségem, amikor egy kedves barátom, aki három órára lakik tőlem, felajánlotta, hogy eljön értem, és elvisz a családomhoz. Milyen áldás az ilyen barát!

Miközben ültem a kórházban a testvéremmel és unokahúgommal, tudtunk arról beszélni, hogy mit tett Isten… Ő látta, hogy anya szívverése kezd leállni, és felhasznált egy hirtelen jött migrént arra, hogy a testvérem hazamenjen. Az unokahúgom engedélyt kért, hogy kérdezhessen a vallásomról, és tudni szerette volna a legnagyobb különbségeket. Úgy döntöttem, a halálról kezdek el beszélni, és nagyszerű beszélgetés alakult ki ezután a halottak állapotáról. Örült, hogy megtudta, nem megyünk rögtön a mennybe, pokolba, vagy purgatóriumba (arra a mitikus helyre, ami várakozóhely azoknak a lelkeknek, akik még nem készek a mennyországra), hanem mindannyian alszunk addig, amíg Jézus el nem jön újra.

Szerencsére, a sok ima és az orvosok szakmai segítsége által, az anyukám sokkal jobban van, és már haza is tért. Hála az Úrnak, hogy velünk maradhat még. Azt mondták az orvosok, ha a testvérem a szokásos időben ment volna haza, anyánkat élettelenül találta volna. Tehát dicsérem az Urat a megválaszolt imáért… és dicsérem a migrénért is!

Kat Taylor szerkesztőként és közösségi média menedzserként dolgozik több egyházi osztálynál is. Segíti munkájával a Generál Konferencia Imaosztályát is, hivatalos események alkalmával.