2017. június 22., csütörtök

Heti imacélok - június 18-25. IZGALMAS TAPASZTALAT - MAGYAR IMACÉLOK

Heti imacélok
(június 18-25.)

·       Imakérés: Kérünk, imádkozzatok a Generál Konferencia Missziós Intézetének találkozójáért, amelyből ez a hét van hátra! Imádkozzunk, hogy a Szentlélek áldása kísérje ezeket az összejöveteleket, és hogy az egyház vezetői több tudással és látással érkezzenek haza, így eredményesebben érhessük el a világ sok-sok kultúrájában élő embertársainkat! 
·       Imakérés: Imádkozzatok továbbra is a menekültválságért! A Közel-Keleten és sok más helyen szükségszerűen jelennek meg a hirtelenjében felállított menekülttáborok. Kérünk, imádkozzatok az ott élő emberekért, egészségügyi, oktatási, anyagi, kapcsolati, lelki szükségleteik betöltéséért!
·       Imakérés: Imádkozzunk az Európába és az Egyesült Államokba érkező menekültekért, miközben új életet kezdenek, hogy gyorsan megtanulhassák a nyelvet és munkát találhassanak, amivel el tudják tartani családjaikat. Imádkozzunk, hogy megismerjék Jézust!
·       Imakérés: Kérünk, imádkozzatok a szerbiai Belgrádban megnyílt Knyigolovka könyvesboltért és befolyásközpontért, amely a reményt szeretné közvetíteni az embereknek!  
·       Imakérés: Kérünk, imádkozzatok a dániai Koppenhágában működő Boldog Kezek használtruha üzletért és városi befolyásközpontért!
·       Imakérés: Kérünk, imádkozzatok a közelgő Böjt- és imanapért, amelyet július 1-jén tartunk világszerte! Imádkozzunk, hogy sok gyülekezet vegyen részt ebben mindenhol a világon!  (A magyar nyelvű anyag fordítás alatt. Angol forrásanyag:

Magyar imacélok:
·       Imakérés: Kérünk, imádkozzatok a nyári táborok, a Missziókonferencia, és a Találkozás Jézussal tábor szervezéséért, hogy sok áldást jelentsenek a résztvevőknek és megújulást az egész egyháznak
·       Imakérés: Kérünk, imádkozzatok a közelgő böjt és imanapért, amelyet július 1-jén tartunk Magyarországon is! Imádkozzunk, hogy sok gyülekezet vegyen részt ebben!  A magyar nyelvű anyag fordítás alatt és megtalálható lesz a magyar unió honlapján http://adventista.hu/

 Még ha a halál árnyékának völgyében járok is...
– írta: Jill Simpson-Abrahantes
    

Néhány évvel ezelőtt, amikor férjhez mentem, azt vártam, hogy boldogan élünk majd, míg meg nem halunk. A házasságkötésünk után nem sokkal rájöttem, hogy a férjem súlyos depresszióval küzd. Idővel diagnosztizálták nála a bipoláris zavart, és a házasságunk egyre nehezebbé vált. Nemsokára anyagi nehézségek jelentkeztek, mert a férjem képtelen volt kitartani egy-egy munkahelyen.

Mindezek közepette született meg a kisfiunk, Josiah. Néhány héten belül fertőző agyhártyagyulladást kapott, és az életéért küzdött egy gyerekkórházban. Nekem már volt két gyermekem egy előző kapcsolatból, akiket nehezemre esett magukra hagyni, miközben Josiah-ról gondoskodtam a kórházban.

Sokat imádkoztam, azt mondtam Istennek, mindegy, min megyünk keresztül, csak Josiah-t élve vihessem haza a kórházból. Isten válaszolt az imámra, és egy hónappal később kiengedték a gyermekemet, ám sajnos kiterjedt agykárosodással és epilepsziával.

A következő hat hónapban próbáltam szembesülni a lesújtó valósággal, hogy hogyan kell a fiam különleges ápolását biztosítani, s közben a férjem depressziója is egyre súlyosabb lett. A babának hamarosan súlyos görcsrohamai kezdődtek (orvosi kifejezéssel: infantilis spazmus), ami miatt újra meg újra kórházi kezelésre szorult.

A férjem lemondott az életről, visszaesett régi függőségeibe, így próbálta leplezni fájdalmát. Kilengései katasztrofális következményekkel jártak, úgy döntöttünk, elválunk. Hat hónappal később véget vetett az életének, én pedig magamra maradtam a gyermekeimmel.
Ám még ebben a sötét völgyben is éreztem, hogy nem vagyok egyedül, hogy Isten az én férjem.

Sokan imádkoztak értem ezekben a nehéz hónapokban, beleértve a Hope Channel imaszolgálatát is. Konkrétan imádkoztam egy vidéki otthonért. Isten csodálatos módon válaszolt erre az imára, és hozzájutottunk egy felújításra szoruló kis házhoz 11 hektárnyi földterülettel. Az emberek nagylelkű adományaiból be tudtam rendezni az új otthonunkat. Isten keresetet is biztosított nekem, otthon végezhető munka formájában. Horgolt kalapokat és egyénre szabott öltözékeket készítettem.

Szerettem volna én is visszaadni másoknak a sok áldást, amit kaptam, ezért nevelőszülő lettem. Az imákra válaszul Josiah görcsrohamai is szinte teljesen megszűntek.

Jelenleg is folytatódnak a csodák. Nemrégiben új gumiabroncsokra volt szükségem, és Isten egy váratlan forrásból biztosított erre 500 dollárt. Az Ő jósága végtelen, és gyakran már azelőtt válaszol az imáimra, hogy én egyáltalán kimondtam volna azokat!

Habár az út nem volt könnyű, Isten segített, hogy növekedjek ezekben a küzdelmekben. Erősebb lettem. Ezért mondom el a bizonyságtételemet, és imádkozom, hogy szavaim bátorítsanak másokat, hogy kapaszkodjanak az Istenbe, mert tekintet nélkül arra, hogy milyen viharokba kerülünk, Ő soha nem hagy magunkra az úton! Hűsége végtelen!


Jill Simpson - Abrahantes a Georgia állambeli Toccoából küldte el bizonyságtételét. Ha többet szeretnél tőle olvasni, látogasd meg a következő oldalt: www.maddiesmadhatters.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése