Vissza az oltárhoz – 100 nap imádságban
2025. április 4-től július 12-ig
Köszöntés és bevezető
Köszöntünk a Vissza az oltárhoz – 100 nap imádságban programon
Egy olyan világban élünk, amely tele van digitális zavaró tényezőkkel, felemésztő gondokkal, elfoglaltsággal és lerombolt istentiszteleti oltárokkal. Ha úgy érzed, hogy szükséged van egy újrakezdésre a lelki utadon, ha szeretnéd újjáépíteni vagy megerősíteni az istentiszteleti oltárodat, ha vágysz arra, hogy több Szentlélek által gyújtott ébredési tűz áradjon ki az életedre, vagy egyszerűen csak egy missziós eszközt keresel, hogy másokat is mély kapcsolatba hozhass Jézussal, akkor a megfelelő helyre jöttél.
„Akkor azt mondta Illés az egész népnek: Jöjjetek énhozzám. Erre hozzá ment az egész nép, ő pedig megépítette az ÚR lerombolt oltárát” (1Kir 18:30).
Mi történt, miután Illés megjavította az oltárt? Tűz szállt alá az égből!
Isten arra vár, hogy már ma kiárassza a Szentlélek tüzét, hogy lángra lobbantsa szívünket, otthonainkat, közösségeinket, világunkat. A késői esőre várunk, de a Szentlélek már most is egyre gazdagabb és gazdagabb mértékben árad. Látod már? Tapasztalod?
Világosan tudomásunkra lett hozva: „Csak azok kapnak nagyobb világosságot, akik világosságban élnek. Ha naponta nem haladunk előre a cselekvő keresztényi erények példamutatásában, nem ismerjük fel a Szentlélek megnyilatkozását a késői esőben. Körülöttünk minden szívre hullhat, de nem fogjuk sem észrevenni, sem elnyerni” (Last Day Events, 195. o.).
Ne késlekedjünk tovább. Jézus kopogtat a szívünk ajtaján. Kérjük, fogadjuk el és éljünk a Szentlélek erejével - ma! „Jákób állhatatos hitével, Illés rendíthetetlen kitartásával igényeld mindazt, amit Isten megígért! (Krisztus példázatai 149. o.). Ígéretei a tieid!
Az elkövetkező 14 héten csatlakozunk a Vissza az oltárhoz – 100 nap imádságban utazáshoz, amely 2025. április 4-től július 12-ig tart. Középpontban a Vissza az oltárhoz téma lesz. Segédanyagok megtalálhatók a https://100napimadsagban.blogspot.com/ blogban
Felkészülés a megújulásra – tapasztalat
Egy emberrel kezdődött
írta Mark Finley
„Nem elevenítesz-e meg minket újra, hogy néped örvendezhessen benned?” (Zsolt 85:7).
A történelem egyik legnagyobb megújulása az 1904-es walesi megújulás volt. A huszonhat éves Evan Roberts tizenhárom éve imádkozott azért, hogy életét teljesen a Szentlélek irányítsa. Istenhez könyörgött egy osztatlan szívért - egy olyan szívért, amely teljesen elkötelezett Isten országa iránt.
Evan gyakran késő éjszakáig imádkozott, közbenjárva a gyülekezetében élő tizenévesekért és fiatal felnőttekért. Rendszeresen imádkozott azért, hogy Isten megújító erővel látogassa meg Wales-t. A walesi ébredés Evan Roberts saját gyülekezetének, a Moriah Loughornak egy ifjúsági találkozóján kezdődött, amikor megosztotta az Istennel szerzett saját tapasztalatát. Evan arra buzdította barátait, hogy keressék Isten Lelkének kiáradását a saját életükben. A Szentlélek megérintette a szíveket. Tizenhat fiatal tért meg. Az ébredés szikrája, amely ebben a szerény falusi gyülekezetben kezdődött, az egész országban lángra lobbantotta az ébredés lángjait.
Becslések szerint kilenc hónap alatt százezer ember tért meg az aprócska Walesben. A bűnözési ráta csökkent. Részegek és prostituáltak változtak meg Isten kegyelméből. A kocsmák veszteségekről számoltak be. Lloyd George, Anglia egykori miniszterelnöke azt írta, hogy a walesi ébredés csúcspontján egy szombat este az egyik kocsma mindössze kilenc cent értékben adott el szeszes italt. Sok kocsma átalakult az imádság helyévé.
Politikai gyűléseket és futballmérkőzéseket halasztottak el más időpontra, vagy akár végleg töröltek, mert a templomok tele voltak imádkozó emberekkel. Ezek az istentiszteletek gyakran hat-nyolc órán át tartottak. Megkeményedett, lelkileg érzéketlen walesi szénbányászok zsúfolódtak be ezekre a lélekkel teli istentiszteletekre, és megváltozott emberként tértek vissza a bányákba. A trágárság eltűnt az ajkukról, és soha többé nem tért vissza.
Jelentették, hogy a bányában a bányászok pónilovai nem értették meg ezeknek az újjászületett bányászoknak a parancsait, akik most már nem káromkodtak, hanem mintha, mennyei nyelvet beszéltek volna.
Egy egész nemzet változott meg, mert egy fiatalember, Evan Roberts és fiatal barátai egy csoportja komolyan vette Urunk példáját a buzgó közbenjárásról.
Az egyháznak ma semmire sincs nagyobb szüksége, mint valódi lelki megújulásra. Semmitől sem fél jobban Sátán, mint ettől a megígért ébredéstől. Semmi sem fontosabb az egyházi vezetők, a lelkipásztorok és a gyülekezeti tagok számára, mint hogy együtt keressék ezt az ébredést. Nincs ennél nagyobb prioritás.
Mi lehet fontosabb Isten népe számára, mint a Szentlélek pünkösdi erővel való kiáradása Isten földi munkájának befejezése érdekében?
Ennek a kérdésnek a gyülekezeti struktúra minden szintjén minden vezetőségi ülés napirendjének élén kell állnia.
Az ébredés mindig egy férfival, egy nővel, egy fiúval vagy egy lánnyal kezdődik, aki imában keresi Istent. Te lehetsz az az egy ember, akit Isten arra használ, hogy lelki ébredést hozzon otthonodba, gyülekezetedbe, iskoládba vagy egyházterületedre.
Isten ígérete neked szól: „de megalázza magát az én népem, amely nevemről neveztetik, s könyörög, és keresi az én orcámat, és megtér bűnös útjairól, én is meghallgatom őket a mennyből, megbocsátom bűneiket, és megszabadítom földjüket” (2Krón 7:14).
A világtörténelem legnagyobb újjászületései a komoly, szívből jövő imának voltak az eredményei.
Az ébredés szikrái az ima oltárán keltek életre.
Az újszövetségi egyházat az ima légköre járta át.
Ezek a korai keresztények világmegváltó imában egyesültek. És az imáik változást hoztak.
Jézus a mi nagy példaképünk a közbenjárásban. Ő rendszeresen visszavonult egy csendes helyre, hogy imádkozzon és Isten erejét keresse. Soha nem volt túl elfoglalt ahhoz, hogy imádkozzon. A napirendje sosem volt túl zsúfolt ahhoz, hogy időt töltsön Atyjával való közösségben. Ha Jézus, az Isten Fia megértette az ima szükségességét, akkor nincs-e nekünk sokkal nagyobb szükségünk az imára a saját életünkben?
Mark Finley a Generál
Konferencia elnökének asszisztense. Ez az áhítat az ő közkedvelt könyvéből
származik, melynek címe: „Újíts meg ismét, Urunk.”
Első hét | április 4 – 10 | Felkészülés az ébredésre | Tanulmány
Köszöntünk a Vissza az oltárhoz | 100 nap imádságban bibliatanulmányozáson!
Talán kíváncsi vagy, hogy miről szól a Vissza az oltárhoz kezdeményezés? Mit jelent ez gyakorlatilag? Kőoltárok építéséről van szó, mint a bibliai időkben? Arról beszélünk, hogy visszamegyünk az oltárhoz, hogy megújítsuk a házassági fogadalmakat?
Az angolul tudók itt nézhetik meg a videót: https://tinyurl.com/BTTAVID1
Összefoglalva, a fenti kérdésekre a válasz igen és nem. Oltárokat építünk, de nem kőoltárokat. A Vissza az oltárhoz egy világméretű hetednapi adventista egyházi kezdeményezés, amely egy ember szívéből indult, aki segíteni akart családjának abban, hogy megszüntesse a zavaró tényezőket, és megjavítsa az istentisztelet lerombolt oltárát saját otthonában. Ezért nevezzük ezt belülről kifelé irányuló forradalomnak.
Ma a Vissza az oltárhoz víziója arról szól, hogy minden szívben és minden otthonban mindennap helyet teremtsünk Istennek. Bár nem a házassági fogadalmakat fogjuk megújítani, de megújítjuk a királyok Királyának és az Urak Urának - mennyei Vőlegényünknek - tett hűség- és szentségi fogadalmainkat.
Jézus arra vágyik, hogy első
szerelmünk, igaz szerelmünk legyen. Annyi mindent szeretne megosztani velünk.
Csak arra vár, hogy szívünket visszafordítsuk Hozzá.
Felkészülés az ébredésre - bibliatanulmány
1. Szívkapcsolat
Kérdés, amit fel kell tenned magadnak: „Amikor hosszú utazásra csomagolsz, mi az a 2-3 dolog, amit mindig biztosra akarsz venni, hogy magaddal viszel?” Írd le a válaszaidat.
Amikor hosszú utazásra csomagolunk, nagyon praktikus stratégiai módon készülünk. Vannak bizonyos dolgok, amelyeket mindig magunkkal viszünk. Hasonló felkészülésnek kell történnie akkor is, amikor a hazautazásunkat tervezzük, hogy Jézussal legyünk. Azonban nem az anyagi dolgok azok, amiket a leginkább magunkkal viszünk, hanem azt, ami a szívünkben van. Ez a jellemünk.
Ismered-e Jézust úgy, mint a legjobb barátodat? Ha holnap visszajönne, készen állnál-e arra, hogy szemtől szembe találkozz vele?
Zsoltárok 26:2 azt mondja nekünk: „Vizsgálj meg, URam, és próbálj meg, kutasd át veséimet és szívemet!”
Mielőtt tanulmányoznánk, hogyan készüljünk fel az ébredésre, kérnünk kell Istent, hogy vizsgálja meg a szívünket, és mutassa meg, hogy komoly szükségünk van az ébredésre, hogy valóban szükségünk van rá.
2. Tanítványsági felmérés
Szánjunk egy pillanatot arra, hogy megnézzünk egy rövid videót, amelyben a Vissza az oltárhoz vezetői csapat egyik tagja végigvezet minket egy 10 részből álló tanítványsági felmérésen.
A felmérésre való felkészüléshez vegyünk egy üres papírt, és írjuk fel a számokat 1-10-ig, fentről lefelé. Minden egyes szám mellé az „Igen” vagy „Nem” választ fogod írni, ahogyan egy egyszerű tanítványsági kérdést feltesznek. Megjegyzés: Ne írd rá a nevedet a papírra. A válaszaid legyenek névtelenek, csak közted és Isten között.
Az angolul tudók itt nézhetik meg a videót: https://tinyurl.com/BTTAVID2
Ha a felmérés kitöltése után egy kicsit elkeseredettnek érzed magad, bátorodj fel. Jézus azt mondja nekünk: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek; nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket” (Mk 2:17).
„Isten örömmel árasztja reánk kegyelmét, nem mintha méltók lennénk rá, hanem mert végtelenül méltatlanok vagyunk. Kegyelmére csak nagy szükségünk miatt tarthatunk igényt” (A Nagy orvos lábnyomán, 106. o. Advent Kiadó 2001).
Jézus azért jött, hogy megmentse a bűnösöket. Ha
felismered, hogy bűnös vagy, ha szükséget érzel, üdvözöllek a családban.
Tökéletes jelölt vagy arra, amit Isten kínál ebben a Vissza az oltárhoz
ébredésben.
3. Hogyan határozza meg Isten Igéje az igazi ébredést?
Imádkozzunk még egyszer, mielőtt kinyitnánk Isten Igéjét. (Tartsunk imaszünetet!)
Olvassuk/elmélkedjünk Jóel 2:1 versről - Milyen ébredési sürgetést látunk ebben az első szakaszban?
Olvassuk/elmélkedjünk Joel 2:12-16-ról - Mit mondanak ezek a részek az igazi ébredésről? Mit kér tőlünk Isten az igazi ébredés során?
Az angolul tudók itt nézhetik meg a videót: https://tinyurl.com/BTTAVID3
Kérdés: Mit mond Isten a szívednek válaszul erre a megújulási üzenetre, amelyet Jóel könyvében találunk?
4. Személyes gyakorlati alkalmazás
Jer 29:13 azt mondja nekünk: „Kerestek majd engem és megtaláltok, mert teljes szívetekből kerestek engem”. Ha valóban meg akarjuk élni a Vissza az oltárhoz ébredést, akkor teljes elménkkel, szívünkkel, lelkünkkel és erőnkkel keresnünk kell Jézust.
Íme három személyes felhívás a Vissza az oltárhoz | 100 napos imaút első hetére!
- 1. Felhívás: Kezdj el naponta imádkozni azért, hogy Isten adjon neked mélyebb vágyat Iránta és az Ő Igéje iránt, és segítsen, hogy készen állj a Vele való találkozásra. Imádkozás közben igényeld Jeremiás 24:7 ígéretét.
- 2. Felhívás: Igényeld a Zsoltárok 139:23-24 ígéretét, miközben arra kéred Őt, hogy vizsgálja meg a szívedet, és fedje fel mindazt, ami akadályozhatja a mennybe vezető utadat. Ezek az akadályok lehetnek életmódbeli szokások, olyan hozzáállások, mint az önzés vagy a büszkeség, vagy talán még valami anyagi dolog is, ami elterelte a szíved figyelmét Jézusról.
- 3. Felhívás: Kérd meg Istent, hogy tanítson meg
arra, hogyan lassíts le, és szánj naponta időt az Ő jelenlétére, hogy az Ő
Igéje legyen az örömöd és a gyönyöröd. Igényeld a Jeremiás 15:16 ígéretét.
FELKÉSZÜLÉS A MEGÚJULÁSRA
IMAFÓKUSZ
2025. április 4-10
Bibliai ígéretek, amelyeket igényelhetünk, amikor
imádkozunk:
·
„Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és
találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. Mert aki kér, mind kap, és aki
keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik” (Mt 7:7-8).
·
„Mostanáig semmit sem kértetek az Atyától az én
nevemben, kérjetek, és megkapjátok, hogy a ti örömötök teljes legyen” (Jn
16:24).
· „Isten szeretete nagyobb és mélyebb az emberi szeretetnél” (Krisztus példázatai 93. o. Advent kiadó 1999).
Imafókusz, 1. hét
1.LEGYÜNK KÉSZEN: Imádkozzunk
azért, hogy a szívünk mélyebb vágyat és éhséget érezzen Jézus és az Ő Igéje
iránt, és hogy készen álljunk a Vele való találkozásra, amikor visszajön. (Igényeljük
Jer 24:7 ígéretét) „Olyan szívet adok nekik, amellyel megismernek engem,
hogy én vagyok az ÚR; és ők népemmé lesznek, én pedig Istenükké leszek, mert
teljes szívükből megtérnek hozzám.”
2.KUTASSUNK: Imádkozzunk
azért, hogy Isten vizsgálja meg a szívünket, és fedjen fel mindent, ami
akadályozhatja mennyei utunkat. Ezután valljunk meg és bánjunk meg minden olyan
lelki megalkuvást, amelyet Ő hoz a tudomásunkra életünkben. (Igényeljük Zsolt
139:23-24-et és 1Jn 1:9 ígéreteit). „Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg
szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat! Nézd meg, hogy ártalmas
úton járok-e, és vezess engem az örökkévalóság útján!”… „Ha
megvalljuk bűneinket, ő hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket, és
megtisztítson minket minden hamisságtól.”
3.KÉSZÜLJÜNK: Imádkozzunk
azért, hogy Isten kinyilatkoztassa ki az Ő nagy szeretetét, és készítse fel a
szívünket arra, amit az életünkben fog tenni ebben a 100 napos imaidőszakban. (Igényeljük
Róm 5:8 és Zsolt 10:17 ígéreteit). „Isten pedig a hozzánk való
szeretetét abban mutatta meg, hogy Krisztus meghalt értünk, amikor még bűnösök
voltunk.”…. „A szegények kívánságát meghallgatod,
ó, URam. Megerősíted szívüket, füled figyel rájuk.”
4.CSELEKEDJÜNK: Imádkozzunk
azért, hogy Isten segítsen lelassítani és átrendezni a mindennapi életünk
prioritásait, hogy zavartalan időt találjunk Számára az Ő Igéje és az imádság
által. (Igényeljük Mt 6:33 és Jer 15:16 ígéreteit) „Hanem
keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és ezek mind ráadásul
megadatnak nektek….. „Ha szavaid rám találtak,
eledelemmé váltak. Szavaid örömömre váltak nekem és szívem vigasságára. Mert a
te nevedről neveznek, ó, URam, Seregek Istene!”
5.ÉPÍTSÜK ÚJJÁ:
Imádkozzunk azért, hogy Isten segítsen nekünk, családtagjainknak, barátainknak
és gyülekezetünknek újjáépíteni az istentisztelet lerombolt oltárait, vagy
megerősíteni az istentisztelet oltárainkat. (Igényeljük 1Kir 18:30 és Zsolt
95:6 ígéreteit). „Akkor azt mondta Illés az egész népnek: Jöjjetek
énhozzám. Erre hozzá ment az egész nép, ő pedig megépítette az ÚR lerombolt
oltárát.”…. Jöjjetek, hajoljunk meg, boruljunk le,
essünk térdre az ÚR, a mi alkotónk előtt!
6. ÖSSZPONTOSÍTSUNK:
Imádkozzunk azért, hogy Isten bocsássa meg nekünk, gyülekezeti családként, hogy
digitális eszközeink, világi elfoglaltságaink, üres fecsegésünk,
pletykálkodásunk és hibakeresésünk elvonja a figyelmünket ahelyett, hogy az
egyetlen igaz dologra összpontosítanánk, ami számít - hogy Jézus jelenlétében
maradjunk, és hogy másokat is felkészítsünk az Ő hamarosan bekövetkező
visszatérésére. (Igényeljük Zsolt 27:4 és Zsolt 16:11 ígéreteit) „Egyet
kérek az ÚRtól, azért esedezem: hogy az ÚR házában lakhassam életem minden
napján; hogy nézhessem az ÚR szépségét, és gyönyörködhessem templomában.
…. „Te tanítasz engem az élet ösvényére, nálad teljes az öröm, jobbodon
örök gyönyörűség van.”
7. KÉRJÜNK:
Imádkozzunk, hogy a Szentlélek olyan gazdag mértékben áradjon ki egyházunkra és
a közelgő Generál Konferencia St. Louis-i ülésére, hogy minden szemlélő számára
nyilvánvalóvá váljon, hogy Jézus él és hamarosan eljön! (Igényeljük Lk 11:13
ígéretét) „Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a fiaitoknak
jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad mennyei Atyátok Szentlelket azoknak,
akik kérik tőle!”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése