2025. április 25., péntek

Vissza az oltárhoz – 100 nap imádságban 2025. április 4-től július 12-ig - NEGYEDIK hét április 25 - május 1

Vissza az oltárhoz – 100 nap imádságban

2025. április 4-től július 12-ig

 

Negyedik hét | április 25 – május 1 | Jöjj Jézushoz, ahogy vagy | Tapasztalat

Jöjj Jézushoz, ahogy vagy – tapasztalat

Egy tökéletlen, megtört áldozat

írta Melody Mason

Isten előtt a töredelmes lélek a kedves áldozat. A töredelmes és bűnbánó szívet, Istenem, nem veted meg!” (Zsolt 51:19).

Soha nem fogom elfelejteni, amikor néhány évvel ezelőtt arra készültem, hogy a következő napon egy nagyszabású esemény imaóráját fogom vezetni és a Szentlélek meggyőzött arról, hogy valami konkrét dolog van az életemben, amit el kell rendeznem Istennel. Túlterhelten térdre rogytam a padlón azon az estén, és így imádkoztam: „Ó, Uram, kérlek, bocsáss meg nekem...”

Azonban, miközben megvallottam a bűnömet Istennek, bizonyos lépéseket meg kellett tennem ahhoz, hogy megfelelő jóvátételt tegyek. De ezeket a lépéseket nem tudtam azonnal megtenni, ezért nem tudtam, mit tegyek. Folytassam-e továbbra is az imaszolgálati feladataimat, vagy kérjek meg valaki mást, hogy helyettesítsen, amíg helyre nem hozom a dolgot?

A szolgálat elismert vezetőjeként nagyon megalázó volt arra gondolni, hogy be kell vallanom másoknak, hogy egy bizonyos területen kudarcot vallottam az Istennel való kapcsolatomban. Nem akartam feltűnést kelteni és lelkileg gyengének tűnni a csapattársaim vagy az összejövetelen résztvevő sok idegen előtt. Így hát nehéz szívvel és könnyes szemmel feküdtem le aznap este, és elhatároztam, hogy másnap egyszerűen megkérek valakit, hogy vezesse az imaórát.

Másnap reggel azonban, amikor elindultam, hogy találjak valakit a helyettem, Isten megállított és a Szentlélek beszélni kezdett a szívemhez. „Melody, neked kell vezetned az imaórát ma reggel. Ne keress mást magad helyett!”

„Várj Istenem... Ezt nem gondolhatod komolyan!” Mondtam, miközben friss könnyek szöktek a szemembe. De a Szentlélek tovább beszélt a szívemhez.

„Igen, azt akarom, hogy te vezesd, azonban ne úgy, mint az a személy, akiről az emberek azt gondolják, amit te akarsz, hogy gondoljanak. Hát nem érted? Nem olyan embereket keresek vezetésre, akik eltakarják a bűneiket, és úgy mennek tovább, mintha minden rendben lenne. Átadott, megtört eszközöket keresek; olyan eszközöket, akik olyan mértékben megalázzák magukat, hogy a büszkeségük eltűnik. Csak akkor tudom őket valóban az én dicsőségemre használni. Tudom, hogy ez fáj, de meg kell osztanod a gyülekezettel, amiről tegnap este meggyőztelek. Legyél őszinte azzal kapcsolatban, hogy hogyan hagytál cserben engem! Aztán hívd meg őket, hogy jöjjenek veled a kereszthez, hogy közösen letegyétek bűneiteket és megalkuvásaitokat. Látod, ha az emberek addig várnak, amíg minden rendben nem lesz, soha nem fognak eljönni.”

Ismét tiltakozni kezdtem. „Nem tudom ezt megtenni, Uram! Mit fognak az emberek gondolni, amikor megtudják, hogy mennyire cserbenhagytalak téged?”

A Szentlélek halkan szólt a szívemhez, miközben a szememet az ég felé fordította. „Nem számít, hogy mit gondolnak. Ez nem a hírneved védelméről szól, hanem az Isten megdicsőítéséről. És ha Ő munkálkodik, akkor meg kell aláznod magad.”

Ó, mennyire nem akartam engedelmeskedni a Szentlélek sugallatának azon a reggelen. Ha elszaladhattam volna, mint Jónás, vagy bemászhattam volna egy barlangba, azonnal megtettem volna. De tudtam, hogy mit kell tennem. Engedelmeskednem kellett.

Reszketve és könnyes szemmel álltam több száz ember elé aznap reggel, és elmondtam, amit az Úr a szívemre helyezett. Ha egy gombostű leesett volna, hallani lehetett volna a teremben, olyan nagy volt a csend. „Jézus azt mondja, hogy úgy jöjjünk, ahogy vagyunk” - mondtam halkan, miközben folytattam a könnyek letörlését a szememből. „Tehát én úgy jövök, ahogy vagyok, és meghívlak titeket, hogy csatlakozzatok hozzám a kereszt lábánál.”

Erre a meghívásra mindenki felállt a székéről, és előrejött a terem elejére. Itt-ott halk sírás hallatszott, ahogy különböző emberek kérték Isten bocsánatát a bűn és a megalkuvás azon területeiért, amelyek belopództak az életükbe. És a Szentlélek ott volt. Utólag úgy gondolom, hogy ez volt az egyik legédesebb, legszentebb imaóra, amit valaha is átéltem, mert Isten mély tisztító munkát végzett közöttünk azon a reggelen. Sok szív megtört, de milyen gyönyörű és gyógyító volt ez a megtört szív.

A Jézushoz vezető út című könyvben ezt olvashatjuk:

„Ha látjuk bűnösségünket, egyetlen percet se várjunk, hogy magunkat megjavítsuk. Sokan azt gondolják, nem elég jók ahhoz, hogy Krisztushoz jöjjenek. De vajon saját erődből megjavulhatsz-e? "Majd ha meg tudja változtatni bőrét a néger, vagy foltjait a párduc, akkor tudtok ti is jót tenni, úgy megtanultátok a rosszat!" (Jer 13:23 - új prot. ford.). Egyedül Istennél van számunkra segítség. Ne várjunk erősebb hitre, kedvezőbb alkalmakra vagy szentebb jellemre! Saját erőnkből semmit sem érhetünk el. Amint vagyunk, úgy kell Krisztushoz mennünk.”

Természetesen a legfontosabb, hogy Istennel a dolgokat személyesen rendezzük, és ami titokban történik köztünk és Isten között, az mindig jelentősebb, mint ami nyilvánosan történik. De mivel a Szentlélek meggyőzött, hogy megosszam, tudtam, hogy azon a reggelen átláthatónak és nyitottnak kell lennem.

Soha nem fogom elfelejteni az egyik idős úriembert, aki az istentisztelet után jelentkezett. Elmesélte, hogyan jött az összejövetelekre a szkepticizmus és a kétkedés kérges szívével, de amikor látta, hogy őszintén megosztom a küzdelmeimet és a Megváltó iránti szükségemet, ez meggyőzte őt az ő saját szükségéről, és ennek eredményeként azon a reggelen úgy döntött, hogy átadja a szívét az Úrnak.

„Sosem láttam még olyan vezetőket a pódiumon, akik olyan őszinték lettek volna, mint te ma, Melody” - mondta nekem könnyes szemekkel. „A vallási rendezvényeken mindig a teljesítményre törekszenek az előadók. De te ma megmutattad nekem, hogy Isten létezik, mert láttam, ahogyan meggyőzött, megtört és megváltoztatott téged. Köszönöm...” A hangja elcsuklott, ahogy kinyújtotta a kezét, hogy megöleljen.

Melody Mason a Generál Konferencia Lelkészegyesületének munkatársa, és a Back to the Altar (Vissza az oltárhoz) elnevezésű megújulási kezdeményezéshez kapcsolódó képzésben és segédanyagok készítésében segédkezik. Három könyv szerzője: Daring to Ask for More (Merj többet kérni), Daring to Living by Every Word (Merj élni minden Igével) és a legutóbb My Single Joy (Egyetlen örömöm). Melody szenvedélyesen imádkozik, és ő fogja koordinálni az imaszobát a 2025. július 3-12. között St. Louisban megrendezésre kerülő Generál Konferencia ülésszakon.

Negyedik hét| április 25 – május 1 | Jöjj Jézushoz, ahogy vagy | Tanulmány

Köszöntünk a Vissza az oltárhoz | 100 nap imádságban bibliatanulmányozás soron következő alkalmán!

Előfordult már, hogy a szokásosnál több időt töltöttél fogmosással és fogselyemmel azon a napon, amikor fogorvoshoz kellett menned fogtisztításra? [Vezetői tipp: Hagyd, hogy a résztvevők válaszoljanak!]

Nevethetünk, de ha őszinték vagyunk, sokan közülünk azért tettük ezt, mert szeretnénk a lehető legjobban kinézni, amikor a fogorvoshoz megyünk.

Talán te is úgy érzed néha, hogy megfelelő állapotban kell lenned ahhoz, hogy Jézushoz jöhess? Talán azt gondolod, hogy pozitívnak, boldognak, felelősségteljesnek, vagy testileg és lelkileg teljesen tisztának kell lenned. Talán azt gondolod, hogy lelki embernek kell érezned magad, és a legjobb formádat kell hoznod, mielőtt Ő elfogadna téged. Talán azt gondolod, hogy teljesen rendben kell lennie az életednek, vagy bizonyos tudással kell rendelkezned, mielőtt válaszolhatsz az „ELMEGYEK” kihívásra, hogy másoknak is beszélj Jézus közeli eljöveteléről.

Mielőtt elkezdenénk tanulmányunkat arról, hogy mit jelent úgy jönni Jézushoz, ahogy vagyunk, vessünk egy pillantást Illés életére. Az ő történetéből nagyon sok olyan leckét tanulhatunk, amelyek a mi lelki életünkre is vonatkoznak.

·       Az angolul tudók itt nézhetik meg a videót: https://tinyurl.com/BTTAVID9

Illés az az ember volt, akit Isten elhívott és felhasznált arra, hogy Izraelben újjáépítse a lerombolt istentiszteleti oltárt. Illés hitére és engedelmességére válaszul tűz szállt alá. De ez soha nem történt volna meg, ha válaszul Isten hívására Illés nem teszi meg az első lépést, és nem jön úgy, ahogy volt, engedelmesen.

Ma Isten arra hív minket, hogy javítsuk meg a saját életünkben és szívünkben lévő lerombolt oltárokat. Arra hív minket, hogy legyünk „az utolsó Illés”, aki egy szükségben levő világhoz szól. Ezért kis szakaszokban fogjuk tanulmányozni Illés életét a Vissza az oltárhoz megújulási sorozat hátralévő részében.

1.    Ki jöhet Jézushoz?

Íme néhány bátorítás egyenesen Isten Igéjéből:

[Vezetői tipp: Kérd meg a kiscsoportokat, hogy olvassák el és beszéljék meg közösen a következő szakaszokat.

Olvassuk/elmélkedjünk Mt 11:28-30 szakaszáról – Milyen meghívást találunk ebben a szakaszban? Ki az, aki a meghívást intézi? Te igényled?

Olvassuk/elmélkedjünk Lk 5:30-32 szakaszáról – Jézus szerint ki jogosult arra, hogy hozzá jöjjön?

Mindannyian méltatlanok vagyunk, mindannyian bűnösök vagyunk, akiknek Megváltóra van szükségük. És ezért jöhetünk úgy, ahogy vagyunk. Jézus soha nem fogja elutasítani azt, aki szükségében hozzá jön.

Azonban, ha ezeket az igazságokat látjuk is a Szentírásban, még mindig nehéz elhinni, hogy Isten valóban üdvözíteni tud minket. Annyira méltatlannak érezzük magunkat. Annyira szeretetre méltatlannak érezzük magunkat. Egyszerűen nincs békességünk.

A tanítványsági felmérés, amelyet ennek a Vissza az oltárhoz sorozatnak az elején végeztünk, bizonyítékot adott arra a tényre, hogy sokan azok közül is, akik részt vesznek ezeken az ébredési alkalmakon, nem biztosak abban, hogy üdvözülnének, ha Jézus holnap visszajönne. Talán pont te vagy az!

Mielőtt tanulmányoznánk, hogyan lehet bizonyosságunk az üdvösségünkkel kapcsolatban, álljunk meg egy pillanatra.

Tudod, hogy Isten mennyire szeret téged? Ha nem vagy biztos benne, hogy mennyire szeret téged, akkor különösen értékelni fogod ennek a rövid videóillusztrációnak az üzenetét.

·       Az angolul tudók itt nézhetik meg a videót: https://tinyurl.com/BTTAVID10

 

Most, hogy megtudtuk, hogy semmi sem választhat el minket Isten szeretetétől, nyissuk ki az Igét további tanulmányozásra.

2. Hét lépés, hogy üdvbizonyosságunk és békességünk legyen üdvösségünkkel kapcsolatosan

Hét egyszerű lépést fogunk tanulmányozni, amelyek megmutatják, hogyan lehet üdvbizonyosságunk és hogyan lehet békességünk üdvösségünkkel kapcsolatosan. Vegyétek elő a jegyzetfüzeteteket, mert ezeket a részeket biztosan le akarjátok majd írni, hogy emlékezzetek rá.

[Vezetői tipp: Ha az idő engedi, add a kiscsoportoknak azt a feladatot, hogy beszéljék meg az egyes lépéseket, és keressék meg a választ. Ha kevés az idő, kérj meg önkénteseket, hogy felváltva olvassák fel az egyes szakaszokat hangosan (esetleg mikrofonon keresztül, hogy mindenki hallja), majd kérd meg az egész csoportot/gyülekezetet, hogy közösen válaszoljanak, hogyan töltötték ki az egyes lépéseknél lévő üres helyeket].

Olvassuk/elmélkedjünk Róm 5:8-ról – Honnan tudhatod, hogy Isten szeret téged?

Róma 8:38-39-ben azt olvastuk, hogy semmi sem választhat el minket Isten szeretetétől. Itt van az első lépésünk az üdvbizonyossághoz. Az első választ mi töltjük ki nektek.

·       Első lépés: Biztos lehetsz abban, hogy semmi sem választ el téged Isten szeretetétől.

Olvassuk/elmélkedjünk Róm 3:23 és Róm 6:23 (első fele) szakaszairól – Milyen problémát látunk mindannyian?

·       Második lépés: Bűnösként biztos lehetsz abban, hogy ……………………. van szükséged [a válasz: „Megváltóra”]

Olvassuk/elmélkedjünk Róm 6:23 (utolsó fele) és Ef 2:8-9 szakaszairól – Milyen ingyenes ajándékot ajánl fel neked Isten?

·       Harmadik lépés: Biztos lehetsz abban, hogy az üdvösség Isten ……………………………... [a válasz: „ingyen ajándéka számodra”]

Olvassuk/elmélkedjünk Jn 3.16-ról – Hogyan lehet Istennek ez az ingyenes ajándéka a tied?

·       Negyedik lépés: Biztos lehetsz abban, hogy Jézus a Megváltód, amikor ……………………………... [a válasz: „hiszel benne”]

Olvassuk/elmélkedjünk Ef 2:22 és 1Kor 6:19 szakaszairól – Ki akar bennünk élni?

·       Ötödik lépés: Biztos lehetsz abban, hogy Jézus otthonra akar találni ……………………………... [a válasz: „a szívedben a Szentlélek által”]

Olvassuk/elmélkedjünk 1Jn 1:9-ről – Mit tesz Jézus érted, amikor megvallod bűneidet?

·       Hatodik lépés: Biztos lehetsz abban, hogy Jézus teljesen ……………………………... [a válasz: „megbocsát és megtisztítja a szívedet”]

Olvassuk/elmélkedjünk 1Jn 5:13-ról – Mit mond ez a vers, mi az, amit biztosra tudhatsz?

·       Hetedik lépés: Végül biztos lehetsz abban, hogy Jézus ……………………………... ad neked [a válasz: „örök életet”]

Jel 7:9-ben Isten azt mondja, hogy megszámlálhatatlanul sok üdvözült lesz a mennyben. Úgy tervezte, hogy te is közöttük legyél!

Az alkalom zárásaként hallgassunk meg ezt az erőteljes felhívást Jel 3:20-ból. Hogyan válaszolsz Jézusnak?

·       Az angolul tudók itt nézhetik meg a videót: https://tinyurl.com/BTTAVID11

3.    Személyes gyakorlati alkalmazás

Zárásként ne feledkezzünk meg arról az ajándékról, amelyet Jézus önmagában kínál nekünk. Ne feledjük, hogy Ő szeret bennünket, és semmi sem választhat el minket az Ő szeretetétől.

·       1. Kihívás: Gyakorold minden nap, hogy úgy jössz Jézushoz, ahogy vagy. Adj neki helyet otthonodban és a szívedben.

·       2. Kihívás: Oszd meg valakivel a héten az üdvösség bizonyosságáról szóló tanulmányt, amit most fejeztünk be. 

Ne felejtsd el, hogy meghívtunk téged is, hogy csatlakozz a Generál Konferencia heti Vissza az oltárhoz ébredés Zoom-os imaórájára, amely minden vasárnap keleti idő szerint reggel 6 órakor kerül megrendezésre (magyar idő 12 óra). Mindenkit szeretettel várunk!

Zoom link az angolul értőknek: https://tinyurl.com/BTTA100 Jelszó: 18442025, vagy magyar nyelven szintén minden vasárnap 19 órakor az Imaszobában: https://us02web.zoom.us/j/6388248543 vagy Facebookon https://www.facebook.com/groups/1500962713516181 ahol a 100 nap imádságban programján vehetsz részt.

[Vezetői tipp: Térjünk át az e heti Vissza az oltárhoz imafókuszra. Bátorítsuk a résztvevőket, hogy nyissák ki a Bibliájukat, és a felsorolt bibliai ígéretekre hivatkozzanak, miközben együtt és egymásért imádkoznak.]

Imádkozzunk!

IMAFÓKUSZ

2025. április 25 – május 1

Bibliai ígéretek, amelyeket igényelhetünk, amikor imádkozunk:

·       „Nem késik az ígérettel az Úr, még ha némelyek késedelemnek tartják is, hanem hosszútűrő irántatok, nem akarva, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson.” (2Pt 3:9).

·       „Ha most bűnbánó lélekkel jössz Jézushoz, Ő úgy fogad el téged, ahogy vagy, bűnösen és szennyesen. Elveszi a bűneidet, és a saját igazságát adja neked.” (Letters and Manuscripts, Letter 29, 1893).

·       Jézus pedig azt válaszolta: Én vagyok az élet kenyere, aki hozzám jön, nem éhezik meg soha, és aki hisz bennem, nem szomjazik meg soha” (Jn 6:34).

Imafókusz – 4. hét

1.JÖJJ: Imádkozzunk azért, hogy Isten segítsen nekünk úgy jönni Hozzá, ahogy vagyunk minden nap. De imádkozzunk azért is, hogy ne maradjunk olyanok, amilyenek vagyunk, hanem Ő megváltoztasson bennünket belülről kifelé. (Igényeljük Ez 36:26 és 2Kor 5:17 ígéreteit) „Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek. Elveszem testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek.” ….. „Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak, íme, újjálett minden.

2.OSZD MEG MÁSOKKAL: Imádkozzunk azért, hogy alkalmunk nyíljon arra, hogy az üdvösség édes bizonyosságát megoszthassuk másokkal. (Igényeljük 1Pt 3:15 ígéretét). „Az Úr Krisztust pedig szenteljétek meg a szívetekben. Mindig legyetek készek megfelelni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek levő reménységet. De szelídséggel, félelemmel.

3.MARADJ MEG BENNE: Imádkozzunk, hogy Krisztus maradjon meg bennünk és mi is Őbenne. (Igényeljük Ef 2:22 ígéretét). „akiben ti is együtt épültök a Lélek által Isten hajlékává.”

4.SZERETET: Imádkozzunk azért, hogy nem hívő szeretteink vagy családtagjaink megragadják Isten kimondhatatlan szeretetének egy fénysugarát. (Igényeljük Róm 5:8 ígéretét) „Isten pedig a hozzánk való szeretetét abban mutatta meg, hogy Krisztus meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk.

5.IMÁDAT: Imádkozzunk azért, hogy a Vissza az oltárhoz alapelvei naponkénti életünk részévé váljanak, és megtanuljunk az oltárnál élni. (Igényeljük Zsolt 27:4 ígéretét). „Egyet kérek az ÚRtól, azért esedezem: hogy az ÚR házában lakhassam életem minden napján; hogy nézhessem az ÚR szépségét, és gyönyörködhessem templomában.”

6. MEGBÉKÉLÉS: Imádkozzunk azért, hogy 2025-ben megtörténjen az, ami 1901-ben „megtörténhetett volna”, és hogy a Generál Konferencia ülésszakán résztvevők megtapasztalják a bűnbánatot, a megalázkodást, a megbékélést, az önzetlen szolgálatra és a misszióra való újbóli összpontosítást. (Igényeljük 2Krón 7:14 és Zsolt 85:7 ígéreteit) „de megalázza magát az én népem, amely nevemről neveztetik, s könyörög, és keresi az én orcámat, és megtér bűnös útjairól, én is meghallgatom őket a mennyből, megbocsátom bűneiket, és megszabadítom földjüket. …. „Nem elevenítesz-e meg minket újra, hogy néped örvendezhessen benned?

7. BETÖLTEKEZÉS: Imádkozzunk azért, hogy Isten töltse be a St. Louis Stadiont (az épületet, ahol a Generál Konferencia ülései lesznek) az Ő jelenlétével, és hogy amint az emberek belépnek a stadionba, érezzék a Szentlélek erejét. (Igényeljük Ézs 65:24 ígéretét) „Mielőtt kiáltanának, én már válaszolok, még beszélnek, és én már meghallgattam.

2025. április 18., péntek

Vissza az oltárhoz – 100 nap imádságban 2025. április 4-től július 12-ig - Harmadik hét április 18-24

                    Vissza az oltárhoz – 100 nap imádságban

2025. április 4-től július 12-ig 

Harmadik hét | április 18 – 24 | Tanítványnak lenni | Tapasztalat


Tanítványnak lenni – tapasztalat

A tanítványság próbája

írta Ron Clouzet

Mert azt tartom, hogy amiket most szenvedünk, nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely majd megjelenik nekünk” (Róm 8:18).

1921-ben egy misszionárius házaspár, David és Svea Flood kétéves kisfiukkal Svédországból Afrika szívébe, az akkori Belga Kongóba utazott. Találkoztak egy másik fiatal skandináv házaspárral, Ericksonékkal, és mind a négyen Istentől kértek útmutatást. Azokban a nehéz napokban azt érezték, hogy az Úr arra indítja őket, hogy induljanak el a fő missziós állomásról, és vigyék el az evangéliumot egy távoli területre.

 N'dolera faluban a törzsfőnök elutasította őket, és nem engedte be őket a településre, mert félt, hogy a lakosokat elidegenítik a helyi istenektől. A két házaspár úgy döntött, hogy fél mérfölddel feljebb megy a lejtőn, és saját vályogkunyhót épít. Imádkoztak a lelki áttörésért, de nem történt semmi. Az egyetlen kapcsolatuk a falusiakkal egy fiatal fiú volt, aki hetente kétszer adhatott el nekik csirkét és tojást. Svea Flood, az aprócska, mindössze egy méter negyven centi magas nő elhatározta, hogy ha ez az egyetlen afrikai, akivel beszélgetni tud, megpróbálja elvezetni őt Jézushoz. Így hát alkalomról alkalomra mesélt a fiúnak Jézusról és a mennyei Istenről.

 Eközben a malária a kis csapat egyik tagját a másik után sújtotta. Idővel Ericksonék úgy döntöttek, hogy elegük van, és visszatértek a központi misszióállomásra. David és Svea Flood N'dolera közelében maradt, hogy magukban folytassák munkát. Aztán Svea-ról éppen a vadon kellős közepén derült ki, hogy terhes. Egy apró kislánynak adott életet, akit Ainának neveztek el. A szülés azonban kimerítő volt, és Svea Flood már nem tuta felvenni a harcot a maláriás rohamokkal. Tizenhét nappal később meghalt.

Dávid nem bírta tovább. Miután kiásott egy durva sírt, hogy eltemesse a feleségét, visszavitte a gyerekeit a hegyről a misszióállomásra, és átadta őket Ericksonéknak. „Visszamegyek Svédországba... Isten tönkretette az életemet” – ordította.

Nyolc hónappal később azonban mindketten megbetegedtek és meghaltak. A gyerekeket ezután amerikai misszionáriusokhoz adták. Aina nevét „Aggie-re változtatták. Végül az Egyesült Államokba vitték őket.

Hogy mehetett minden ennyi rosszul, amikor ők csak hitben akarták szolgálni Istent? De Isten az Ő szolgáján, Sveán keresztül cselekedett.

Évekkel később Aggie felnőtt, és hozzáment egy lelkészhez, aki egy keresztény főiskola igazgatója volt. Egy nap egy svéd vallási magazint talált a postaládájában. Bár a szavakat nem értette, a magazinban volt egy fénykép, amelytől megállt a szívverése. Egy elmaradott környezetben egy sír volt egy fehér kereszttel, és a keresztre a SVEA FLOOD név volt írva. Azonnal rohant, hogy találjon valakit, aki le tudja fordítani a svéd cikket.

„Mit írnak?” - kérdezte lelkesen.

Barátja összefoglalta a történetet a réges-régen N'dolerába érkezett misszionáriusokról, Aggie fiatal anyjának haláláról, az afrikai fiúval való kapcsolatfelvételről, és arról, hogy most sok keresztény él a környéken.

Néhány évvel később Aggie és férje egy fontos evangelizációs konferencián vett részt az angliai Londonban, ahol beszámolót tartottak a Kongói Köztársaságból. Az országos egyházi vezető ékesszólóan beszélt az evangélium terjedéséről az országában. Aggie nem tudta megállni, hogy ne kérdezze meg tőle utána, hogy hallott-e David és Svea Floodról. A válasz az öröm és a hála könnyeit csalta szemébe.

„Svea Flood volt az, aki elvezetett Jézus Krisztushoz” – mondta mosolyogva. „Én voltam az a fiú, aki tojást vitt a szüleidnek, mielőtt megszülettél.”

Svea Flood szeretete és krisztusi lelkülete, valamint a fiú áldására irányuló őszinte vágya örök benyomást tett rá. Elfogadta Jézust Urának és Megváltójának. Miután felnőtt, meggyőzte a törzsfőnököt, hogy engedje meg neki, hogy iskolát építsen a faluban. Minden diákját Krisztushoz vezette. Aztán a gyerekek a szüleiket vezették Krisztushoz, és végül még maga a törzsfőnök is keresztény lett. Ma több száz keresztény hívő él abban az egy faluban - és egész Kongóban több százezer.

A krisztusi élet és a krisztusi szolgálat az igazi tanítványság eredménye. Ezért ad nekünk a Szentélek lelki ajándékokat - és mi aztán az Ő erejének és kegyelmének gyümölcsét teremhetjük. Ez a célja az Ő szolgálatának az életünkben - hogy tanítványokká váljunk, hogy megosszuk az evangéliumot a világgal.

Ron E. M. Clouzet, DMin, az Észak-Ázsia-Csendes-Óceáni Divízió lelkészegyesületének egykori titkára. Jelenleg az Egyesült Államokban, Tennessee-ben lelkipásztorkodik. Ez az áhítat kivonat az Adventizmus legnagyobb szükséglete: A Szentlélek kiáradása című könyvének 8. fejezetéből származik

[Vezetői tipp: A kiscsoportok 5 percig imádkozzanak együtt azért, hogy Isten segítsen nekünk megtanulni, mit jelent Jézus tanítványának lenni, és mindent Neki adni, függetlenül a következményektől, bízva abban, hogy mindent a javunkra tesz.]

Harmadik hét| április 18 – 24 | Tanítványnak lenni | Tanulmány

Köszöntünk a Vissza az oltárhoz | 100 nap imádságban bibliatanulmányozás soron következő alkalmán!

Mielőtt belekezdenénk a Vissza az oltárhoz tanulmányunkba, gondoljunk vissza arra, amit az első és a második héten tanultunk (írjunk le kulcsgondolatokat, amelyek eszünkbe jutnak)

[Vezetői tipp: A kiscsoportok 2 vagy 3 fős párokba osztódjanak, és néhány percig tekintsék át az első két hét legfontosabb pontjait.]

Ha nem emlékeztek, itt van egy összefoglaló:

·       Első hét: Az első héten Joel 1. és 2. fejezetét tanulmányoztuk. Beszéltünk az ébredésre való felkészülésről és arról, hogy szükségünk van a Szentlélekre, hogy feltörje/megpuhítsa a szívünk talaját.

Valósággá válik Joel 2:13 az életünkben?

Három felhívással találkoztunk az első héten:

Az 1. felhívás az volt, hogy imádkozzunk azért, hogy Isten mélyebb éhséget adjon nekünk Iránta és az Ő Igéje iránt, és hogy készen álljunk a Vele való találkozásra. A 2. felhívás az volt, hogy kérjük Istent, hogy fedje fel azokat a dolgokat, amelyek akadályoznak a menny felé vezető utunkon, és hogy bánjuk meg és valljuk meg a közömbösség vagy a megalkuvás bűneit. A 3. felhívás az volt, hogy lassítsunk le, és naponta szánjunk időt Istenre.

Hogyan munkálkodott Isten az életedben a fenti három kihíváson keresztül? (Írd le a válaszaidat. Írd le, hogyan érzed azt, hogy szükséged van növekedésre.)

·       Második hét: Megtanultuk, hogy Isten arra hív minket, hogy építsük újjá az istentiszteleti oltárainkat, mind egyénileg, mind családként, akárcsak Illés vagy Ábrahám.

Két különböző felhívást kaptunk. Az 1. felhívás az volt, hogy ápoljuk a dicsőítés lelkületét és építsünk másokat, ahelyett, hogy lerombolnánk őket. A 2. felhívás az volt, hogy ezen a héten legalább 1-2 alkalommal együtt imádkozzunk a családunkkal vagy barátainkkal.

Mi történt az elmúlt héten? Azt tapasztaltad, hogy jobban dicsőíted Istent, jobban megerősítesz másokat, igyekszel másokat építeni? Volt áhítatod egy családtagoddal vagy barátoddal?

Az elkövetkező hetekben imádkozzunk azért, hogy Isten segítsen abban, hogy az áhítat mindennapos rutinná váljon számunkra, családunk vagy szeretteink számára.

[Vezetői tipp: A kiscsoportok néhány percig imádkozhatnak egymásért, hogy megéljék a felsorolt Vissza az oltárhoz elveket, miközben bátorítják egymást abban, hogy elmélyüljenek az imádatban.]

Tanuljuk meg, mit jelent tanítványnak lenni

A mai „Vissza az oltárhoz” tanulmányt egy szórakoztató kis tevékenységgel kezdjük. Ehhez a tevékenységhez szükségetek lesz egy társra.

1.     Kapcsolati tevékenység

[Vezetői tipp: Mindenki álljon fel a kiscsoportjában, és alkossatok kettes csoportokat. Ezután utasítsuk minden csoport egyik tagját, hogy csukja be a szemét, és tartsa csukva, miközben a társa mellette sétál, és irányítja a lépteit a teremben, az akadályok körül. A látó társ NEM érhet a vak társához, csak utasításokat mondjon, hogy a vak társát biztonságosan elvezesse a kijelölt célhoz. Egy perc elteltével a partnerek cseréljenek szerepet, és ismételjék meg a tevékenységet egy újabb percig].

Ha van rá lehetőséged, keress magadnak társat, legyen az valaki, aki veled együtt tanulja ezt a leckét, egy családtag vagy egy barát a közelben. Kérd meg őket, hogy csukják be a szemüket, és bízzanak benned egy vak sétán. Legyetek kedvesek! Ne tegyél semmi olyat, ami fájdalmat okozna nekik. Csak kérd meg őket, hogy tartsák csukva a szemüket, miközben körbevezeted őket egy szobában, a padlón vagy a földön lévő akadályok körül. Nem szabad megérintened őket, de sétálhatsz mellettük. Egyszerűen csak követniük kell a hangodat, hogy tudják, merre kell menniük. Körülbelül egy perc múlva cseréljetek szerepet, és kérjétek meg a partnereteket, hogy tegye ugyanezt veletek.

Ez furcsa tevékenységnek tűnhet, de tegyétek meg, és egy pillanat alatt megértitek, miért fontos ez a tevékenység.

(Végezzétek el a fenti tevékenységet, mielőtt a mai leckében tovább haladnánk!)

Hát nem volt szórakoztató? Valószínűleg mindketten jót nevettetek ezen a kis gyakorlaton.

Most kérdezd meg magadtól: „Hogyan tanít meg ez a kis bizalmi séta gyakorlati leckéket arról, hogy mit jelent Jézus tanítványának lenni” (Írd le a gondolataidat, vagy oszd meg őket a barátoddal vagy családtagoddal.)

Vágysz-e arra, hogy minden nap Jézus Krisztus bizalommal teli tanítványaként járj?

Talán elgondolkodtál: Mi az, hogy Jézus tanítványa? Hogyan bízhatok benne jobban? Hála Istennek, az Ő írott Igéje választ ad erre a kérdésre.

2. Tanulságok Jézus tanítványainak életéből

Itt az ideje, hogy kinyissuk a Bibliát, és együtt megtanuljuk, mit jelent Jézus tanítványának lenni.

Írjátok a jegyzetfüzetetekbe vagy egy papírlapra: „Jézus tanítványa...”, majd kezdjetek el listát készíteni a következő bibliai szakaszok alapján.

Olvassuk/elmélkedjünk Mt 4:18-22-ről – Jézus tanítványának hány jellemzőjét találjátok ebben a szakaszban?

Miközben ezen a szakaszon elmélkedtek, megnézünk egy rövid videót, amely segít elmélyülni ebben a szakaszban.

·       Az angolul tudók itt nézhetik meg a videót: https://tinyurl.com/BTTAVID7

És most olvassátok el a következő bibliai szakaszokat és elmélkedjetek felettük

[Vezetői tipp: A bibliai szakasz és az alábbi feladatok megadása után a kiscsoportok saját körükben vitassák meg és válaszoljanak. Ha lehetséges, helyezz el egy fehér táblát vagy krétatáblát a terem elején, és kérd meg a résztvevőket, hogy jöjjenek oda, és írják fel a táblára Jézus tanítványainak jellemzőit. Ez egy nagyszerű módja annak, hogy mindenkit bevonjunk.]

Olvassuk/elmélkedjünk Jn 13:35 és Jn 15:7-8-ról – Mi jellemzi Jézus tanítványát e két szakasz alapján?

Olvassuk/elmélkedjünk Mt 16:24 Mt 28:19-20 alapján - Jézus tanítványának hány jellemzőjét találjátok meg ebben a két szakaszban? (Legalább hatnak kell lennie.)

Hogyan szól a szívedhez ez a tanulmány?

[Vezetői tipp: Kérdezd meg a kiscsoportokat, hogy van-e olyan, aki jelentkezik, és megosztja mindenkivel, hogy mi szólt hozzá leginkább ebből a tanulmányból? Kérd meg őket, hogy válaszaik legyenek rövidek, hogy többen is szóhoz jussanak. Adj lehetőséget a visszajelzésre.]

Azt tanuljuk, hogy Jézus tanítványa követi Jézust, bárhová is vezeti, még akkor is, ha az kényelmetlen. A tanítvány úgy néz ki, mint Jézus, úgy él, mint Jézus, szeret másokat, és feláldozza önmagát, hogy másokat Jézushoz vezessen.

Talán úgy érzed, hogy nincs elég tapasztalatod ahhoz, hogy másokat Jézushoz vezess. Te magad sem jársz igazán Vele. Vagy talán sok tapasztalatod van, de fáradt és kimerült vagy, és úgy érzed, hogy elvesztetted az első szeretetedet.

Szánjunk néhány percet arra, hogy megnézzünk egy értékes bizonyságtételt arról, hogyan használhat Isten akár egy gyermeket is arra, hogy tanítvány legyen, aki egy egész gyülekezetet megújulásra hív. Ha Isten fel tud használni egy gyermeket, akkor bármelyikünket használni tud.

·       Az angolul tudók itt nézhetik meg a videót: Tanítványság egy kisgyermektől: https://tinyurl.com/BTTAVID7

Milyen értékes bizonyságtevés! A kérdés, amelyen el kell gondolkozzunk, a következő: „Mit kér tőlem Jézus pont most?”

3.    Személyes gyakorlati alkalmazás

Íme két Vissza az oltárhoz gyakorlati kihívás a jövő hétre:

·       1. Kihívás: Tanulmányozd újra magadban azokat a bibliai részeket, amelyeket ebben a leckében tárgyaltunk. Ezek az igeszakaszok a következők: Mt 4:18-22, Jn 13:35, Jn 15:7-8, Mt 16:24 és Mt 28:19-20. Minden egyes szakasznál kérdezd meg Istent, hogyan akarja alkalmazni a tanítványság ezen elveit az életedben.

·       2. Kihívás: Tegyél egy hitbeli lépést, és kövesd Jézust olyan módon, ahogyan eddig még soha.

Jövő héten rövid megújulási leckéket fogunk megosztani Illés életéből. Ez egy olyan tanulmány, amit nem akarsz kihagyni, ahogy folytatjuk ezt a Vissza az oltárhoz utazást! Hívd meg a családodat és a barátaidat, sőt a szomszédaidat is.

Ne felejtsd el, hogy meghívtunk téged is, hogy csatlakozz a Generál Konferencia heti Vissza az oltárhoz ébredés Zoom-os imaórájára, amely minden vasárnap keleti idő szerint reggel 6 órakor kerül megrendezésre (magyar idő 12 óra). Mindenkit szeretettel várunk!

Zoom link az angolul értőknek: https://tinyurl.com/BTTA100 Jelszó: 18442025, vagy magyar nyelven szintén minden vasárnap 19 órakor az Imaszobában: https://us02web.zoom.us/j/6388248543 vagy Facebookon https://www.facebook.com/groups/1500962713516181 ahol a 100 nap imádságban programján vehetsz részt.

[Vezetői tipp: Térjünk át az e heti Vissza az oltárhoz imafókuszra. Bátorítsuk a résztvevőket, hogy nyissák ki a Bibliájukat, és a felsorolt bibliai ígéretekre hivatkozzanak, miközben együtt és egymásért imádkoznak. Isten Igéjének imádkozásában erő van. Ha lehetséges, kinyomtathatsz egy példányt, amit a résztvevőknek adsz az alábbi imafókuszlapból].

Imaidő:

IMAFÓKUSZ 

2025. április 18-24

Bibliai ígéretek, amelyeket igényelhetünk, amikor imádkozunk:

·       „aki azt mondja, hogy őbenne marad, annak úgy is kell járnia, amint ő járt.” (1Jn 2:6).

·       „és így szólt: Bizony mondom nektek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, semmiképpen sem mentek be a mennyek országába. Aki tehát megalázza magát, mint ez a kisgyermek, az a nagyobb a mennyek országában.!” (Mt 18:3-4).

·       „Minden igaz tanítvány misszionáriusként születik Isten országába. Aki az élet vizéből iszik, az élet kútfejévé válik. Krisztus kegyelme olyan a léleknek, mint a forrás a pusztának: azért buzog, hogy mindenkit felüdítsen, és vágyat ébresszen az elveszendőben az élet vize után” (Jézus élete, 154. o. Advent Kiadó 2010).

Imafókusz – 3. hét

1.ALÁZATOS: Imádkozzunk, hogy Isten erősítsen meg minket, mint gyülekezeti családot, hogy alázzuk meg magunkat a kereszt lábánál, mint kisgyermekek, hogy tegyük félre veszekedéseinket, sérelmeinket, hogy tartsunk össze, és készítsük elő szívünket Jézus közeli eljövetelére. (Igényeljük Ézs 57:15 ígéretét) „Mert így szól a magasságos és felséges, aki örökké él, és akinek szent a neve: Magasságban és szentségben lakom, de a megtörttel és alázatos szívűvel is, hogy megelevenítsem az alázatosok lelkét, és megelevenítsem a megtörtek szívét.

2.TANÍTVÁNYOK: Imádkozzunk, hogy Jézus igazi tanítványai legyünk - otthonunkban, munkahelyünkön, iskolánkban, vállalkozásunkban és magánéletünkben, ahol senki más nem lát, csak Isten. (Igényeljük Róm 2:28-29 és 1Sám 16:7 ígéreteit). „Mert nem az a zsidó, aki külső látszatra az, és a körülmetélés sem az, ami a testen külsőképpen látszik, hanem az a zsidó, aki belsőképpen az, és szívének a Lélek által történő, nem betű szerinti körülmetélése az igazi körülmetélkedés, amelynek dicsérete nem emberektől, hanem Istentől van.”… „Az ÚR azonban azt mondta Sámuelnek: Ne nézd külsejét, se termetes növését, mert én megvetettem őt. Mert az ÚR nem azt nézi, amit az ember. Mert az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az ÚR azt nézi, ami a szívben van.

3.IMÁDAT: Imádkozzunk, hogy semmi se tartson vissza bennünket a mindennapi istentisztelettől, és hogy mind egyénileg, mind családonként teljes szívünkkel és lelkünkkel az oltár előtt éljünk. (Igényeljük 1Krón 16:29 ígéretét). „Adjatok dicsőséget az ÚR nevének, hozzatok ajándékot, jöjjetek színe elé, imádjátok az URat szent ékességben.”

4.BITONYSÁGTEVÉS: Imádkozzunk azért, hogy a Generál Konferencia ülésszakának jelmondata „Jézus jön, ÉN ELMEGYEK”, sürgősen megvalósuljon minden hívő ember életében világszerte, kezdve velünk. (Igényeljük Ézs 6:8 és Ézs 43:10 ígéreteit) „Majd az Úr szavát hallottam, aki ezt mondta: Kit küldjek el, és ki megy el nekünk? Én azt mondtam: Íme, itt vagyok én, küldj el engem! ….. „Ti vagytok a tanúim, mondja az ÚR, és szolgáim, akiket kiválasztottam, hogy megismerjetek, és higgyetek nekem, és megértsétek, hogy csak én vagyok. Előttem nem jött létre isten, és utánam sem lesz soha.

5.MÉLYEBBEN: Imádkozzunk, hogy a Generál Konferencia ülésszakának minden küldöttje és résztvevője átélje az „első szeretet megtapasztalásának” megújulását Jézussal, és örökre megváltozzon. (Igényeljük Jel 2:4 és Mk 12:30 ígéreteit). „De az a panaszom ellened, hogy az első szeretetet elhagytad.”…. Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erőddel. Ez az első parancsolat.”

6. TISZTELET: Imádkozzunk a logisztikai részletekért és a tervezésért, amely most a színfalak mögött zajlik a Generál Konferencia ülésszakra. Imádkozzunk azért, hogy minden a helyére kerüljön Isten dicsőségére és tiszteletére. (Igényeljük Mt 7:7-8 és 1Kor 10:30 ígéreteit) „Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. …. „Tehát akár esztek, akár isztok, akármit cselekedtek, mindent Isten dicsőségére tegyetek.”

7. KIÁRADÁS: Imádkozzunk azért, hogy a közelgő Generál Konferencia ülések fordulópontot jelentsenek egyházunk történetében és eljöhessen a késői eső. (Igényeljük Luk 11:13 és ApCsel 1:8 ígéreteit) „Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik kérik tőle! … De erőt kaptok, amikor a Szentlélek eljön rátok, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában és a föld legvégső határáig.

Vissza az oltárhoz – 100 nap imádságban 2025. április 4-től július 12-ig - Második hét április 11-17

Vissza az oltárhoz – 100 nap imádságban

2025. április 4-től július 12-ig 

Második hét | április 11 – 17 | Közös istentisztelet | Tapasztalat

Közös istentisztelet – tapasztalat

Szívemben otthonom felé fordultam

írta Don MacLafferty

1999-ben, egy hideg téli éjszakán Michiganben meghallottam Illés hívását, hogy fordítsam szívemet a gyermekeim felé. Ezt a hívást nem a szószékről elhangzó prédikáció vagy egy könyv fejezete által, hanem a gyermekeim sírásán keresztül hallottam meg.

Összeszedtem a papírjaimat és az aktatáskámat, hogy kirohanhassak az ajtón egy fontos megbeszélésre, amelyen egy nagyobb gyülekezet építését terveztük. Nagyon siettem. A gyermekeim, Jason és Julie 6 és 3 évesek voltak. Hallották, hogy indulni készülök. Odaszaladtak hozzám, és azt kérdezték: „Apa, hová mész?”

„Egy értekezletre megyek” - válaszoltam tényszerűen.

„Apu, maradj itthon ma este!” - könyörögtek. „Te mindig elmész! Apa, te már sosem játszol velünk!”

Előrehajoltam, hogy gyorsan megöleljem és megcsókoljam a fiamat és a lányomat. A kis karjaik szorosan átöleltek. Amikor megpróbáltam felállni, nem engedtek el! Kétségbeesetten kapaszkodtak belém. Próbálták otthon tartani a túlságosan elfoglalt apukájukat.

Óvatosan le kellett fejtenem a karjukat a nyakamról, hogy el tudjak menni. Sírni kezdtek. „Apu, csak ma este! Kérlek, maradj itthon!”

Kihátráltam a házból, és becsuktam az ajtót. Ahogy kisétáltam a hóba, a síró és felém nyúló gyermekeim képe erősen ott maradt a szívemben. Ahogy a hóban a gyülekezeti értekezletre igyekeztem, Isten szólt a szívemhez. A nevemen szólított. Megálltam. Azon az estén, amikor a hó csendesen hullott körülöttem, Isten visszahívott a gyermekeimhez. Először a gyermekeim sírásán és szeretetén keresztül szólt hozzám: „Apu, maradj itthon!”

Ez egy nagyon nehéz hívás volt számomra. Gyakran hetente hét este voltam távol, másoknak segítettem, miközben elhanyagoltam a saját gyermekeimet. Ez egy fájdalmas hívás volt, de az irgalom hívása, amely kapcsolatom gyógyulásához vezetett Jasonnal és Julievel.

Attól a naptól kezdve elkezdtem nemet mondani sok kérésre, hogy igent mondhassak a családomnak. Nem volt könnyű! Isten segített nekem, hogy elkezdjem biztosítani az időt minden egyes gyerekkel, ahogyan a feleségemmel, Aprillel is prioritásként kezeltük az együtt töltött időt.

Eleinte a gyermekeim szíve nem volt nyitott számomra. Túl sokszor mondtam nemet a játékra vonatkozó kéréseikre. Gyakran úgy éreztem, hogy kudarcot vallottam. De Illés hívása az Úr gyógyító erejével érkezett. Az Úr segített a gyermekeimnek megbocsátani nekem. Szó szerint feléjük fordította a szívemet, és az ő kis szívüket visszafordította hozzám. Dicsőség ezért az Istennek!

János, Illés Lelkének, a Szentléleknek az erejével készítette fel az embereket a Messiás eljövetelére. Illéshez hasonlóan János is megújulásra szólított fel. Ezt hirdette: „Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa” (Mt 3:2).

János is, akárcsak Illés, visszafordította az apák szívét a gyermekeikhez. Isten bennünket is erre hív ma.

János felkészítette az első század népét arra, hogy Jézust a Messiásként fogadja el. Ma arra vagyunk hivatottak, hogy felkészítsük az embereket arra, hogy fogadják Jézust, mint a királyok Királyát, aki eljön a felhőkön.

A család gyógyulása az ébredés és az oltárhoz való visszatérés kulcsfontosságú része annak, hogy visszatérjünk az oltárhoz és együtt imádkozzunk. Az ébredésnek mindennapos célnak kell lennie a szívünkben. Az oltárnál való imádatnak családként az otthonaink szívverésének kell lennie. Ahogy családjaink naponta megtapasztalják a Jézussal való ébredést az istentiszteleten, az Ő írott Igéjén eltöltött időn és az imádságon keresztül, Isten Lelke felkészít minket arra, hogy hamarosan találkozzunk Jézussal. Most van itt az ideje annak, hogy megéljük Illésnek ezekre az utolsó napokra szóló üzenetét.

Don MacLafferty lelkész, a Tanítványságban, a generációk közötti ébredési szolgálat elnöke. Több mint 10 könyv szerzője, köztük az eredeti „Út vissza az oltárhoz” tanítványsági terv, amelyet ebben a 100 imanapban használunk. Önkéntesként segíti a Generális Konferenciát, és a világ minden táján vezet „Vissza az oltárhoz” képzési programokat.

Második hét | április 11 – 17 | Felkészülés az ébredésre | Tanulmány

Köszöntünk a Vissza az oltárhoz | 100 nap imádságban bibliatanulmányozás soron következő alkalmán!

Egy olyan világban élünk, amely tele van digitális zavaró tényezőkkel, felemésztő gondokkal, elfoglaltsággal és lerombolt istentiszteleti oltárokkal. A családi oltáraink is szétesőben vannak. De nincs olyan személyes helyzet, nincs olyan családi helyzet, nincs olyan összetört családi oltár, amely túl nehéz lenne Isten számára, hogy helyreállítsa.

Ha úgy érzed (vagy a családod), hogy szükséged van egy újrakezdésre a lelki utadon, ha szeretnéd újjáépíteni vagy megerősíteni az istentiszteleti oltárodat, ha vágysz arra, hogy több Szentlélek által gyújtott ébredési tűz áradjon ki az életedre, akkor az eheti Vissza az oltárhoz program neked szól.

„Akkor azt mondta Illés az egész népnek: Jöjjetek énhozzám. Erre hozzá ment az egész nép, ő pedig megépítette az ÚR lerombolt oltárát” (1Kir 18:30).

Mi történt, miután Illés megjavította az oltárt? Tűz szállt alá az égből!

Isten arra vár, hogy már ma kiárassza a Szentlélek tüzét, hogy lángra lobbantsa szívünket, otthonainkat, közösségeinket, világunkat. A késői esőre várunk, de a Szentlélek már most is egyre gazdagabb és gazdagabb mértékben árad. Látod már? Tapasztalod?

Világosan tudomásunkra lett hozva: „Csak azok kapnak nagyobb világosságot, akik világosságban élnek. Ha naponta nem haladunk előre a cselekvő keresztényi erények példamutatásában, nem ismerjük fel a Szentlélek megnyilatkozását a késői esőben. Körülöttünk minden szívre hullhat, de nem fogjuk sem észrevenni, sem elnyerni” (Last Day Events, 195. o.).

Ne késlekedjünk tovább. Jézus kopogtat a szívünk ajtaján. Kérjük, fogadjuk el és éljünk a Szentlélek erejével - ma! „Jákób állhatatos hitével, Illés rendíthetetlen kitartásával igényeld mindazt, amit Isten megígért! (Krisztus példázatai 149. o. Advent Kiadó 1999). Ígéretei a tieid!

Közös istentisztelet - bibliatanulmány

1.    Szívkapcsolat

Kérdés, amit fel kell tenned magadnak: Vágytál-e valaha arra, hogy az emberek értékeljenek téged, és olyannak lássanak, amilyen belül vagy? Mi az az egy dolog, amit szeretnél, ha a barátaid, a családod vagy a gyülekezeti családod felismernének benned? Írd le a válaszod.

Olvassuk/elmélkedjünk Ef 4:29 verséről

·       Milyen változás állna be életedben, ha aktívan megélnéd ezt tanácsot?

·       Mi lenne más a gyülekezetünkben, ha mindenki követné ezt a tanácsot?

·       Hogyan tudnád megosztani ennek a szakasznak az erejét egy családtagoddal vagy egy barátoddal?

Nézzünk meg egy szórakoztató videót, amely kreatív módon szemlélteti ezt

Az angolul tudók itt nézhetik meg a videót: https://tinyurl.com/BTTAVID4

Mennyire fontos, hogy megfontoltan válogassuk meg szavainkat az egymással való kommunikációnkban?

2. Imádjuk együtt Királyunkat

Ha mi értékeljük azt, hogy észrevesznek és megbecsülnek bennünket azért, akik vagyunk és amit teszünk, mennyivel inkább értékeli Királyunk és Urunk a hálánkat és dicsőítésünket? Zsoltárok 22:3 azt mondja nekünk, hogy Ő „Izráel dicsérő énekei között trónol.” Más szóval, Ő a dicséret légkörében él.

Imaidő: Szánjatok néhány percet (a kiscsoportotokban) arra, hogy dicsérjétek Istent azért, aki Ő, és hogy megköszönjetek neki néhány dolgot, amit nagyra értékeltek Benne.

[Ötlet a vezetőnek: Adjatok a kiscsoportoknak 3-5 percet, hogy kiderüljön, hány dicséretet tudtok mondani Istennek imában. Bátorítsd őket, hogy minden egyes ima legyen rövid, hogy sokan tudjanak imádkozni].

Miután eltöltöttetek néhány percet a dicsőítéssel, vajon ugyanolyan csábító-e egymást kritizálni vagy megszólni? Nem, az Isten és egymás iránti szeretet növekszik a szívünkben. Tanuljuk meg naponta gyakorolni a dicséret lelkületét.

3.    Tartsuk fontosnak az istentiszteletet

Mennyire legyen fontos az istentisztelet az életünkben?

Olvassuk/elmélkedjünk 1Móz 12:1-9 szakaszáról

·       Mik voltak Ábrahám személyes prioritásai?

·       Találtok itt valamilyen üzenetet a család és az istentisztelet prioritásainak sorrendjéről?

·       Milyen bizonyítékunk van arra, hogy Izsákra hatással volt apja istentiszteletre való felhívása? (Tudsz-e egy-két szövegrészletet találni, amely példaként szolgál Izsák istentiszteleti szokásaira?)

[Ötlet a vezetőnek: Kérd meg a kiscsoport résztvevőit, hogy olvassák el és válaszolják meg a fenti kérdéseket. Kérj visszajelzést több személytől. 1Móz 26:25 arról beszél, hogy Izsák saját oltárt épített magának].

Olvassuk/elmélkedjünk Mal 4:5-6-ról

·       Hogyan hat ez a prófécia a szívünkre, a családi istentiszteletünkre, és mi a kapcsolat a kettő között?

Imádkozzunk Istenhez, hogy ez a szakasz valósággá váljon a saját otthonunkban. A következő rövid videó elmélyíti ezt az üzenetet.

Az angolul tudók itt nézhetik meg a videót: https://tinyurl.com/BTTAVID5

Vágysz-e arra, hogy Isten a te szívedet és szeretteid szívét újra egymás felé fordítsa? Vágysz-e arra, hogy Isten újjáépítse az istentisztelet oltárát az otthonodban? Isten képes erre. Isten meg fogja tenni! De ez veled kezdődik!

4. Személyes gyakorlati alkalmazás

Miközben azért imádkozunk, hogy tényleg megerősítsük az istentisztelet oltárát, mint egyének, családok és gyülekezetek, fogadjuk el a következő Vissza az oltárhoz személyes kihívásokat erre a hétre.

Íme három személyes felhívás a Vissza az oltárhoz | 100 napos imaút második hetére!

- 1. Felhívás: Imádkozzunk, hogy Isten gazdagítsa a Vele töltött személyes időnket, és hogy naponta friss dicséreteket helyezzen a szívünkbe és az ajkunkra.

- 2. Felhívás: Legközelebb, amikor kísértést érzel arra, hogy valami negatív dolgot mondj, vagy valakit letörj, vagy elnézd, ahogy valaki más letör egy másik hívőt (akár a jelenlétében, akár a háta mögött, vagy akár online), kérd Istent, hogy segítsen neked ehelyett felemelni azt a személyt! Ne csatlakozz a „atyafiak vádlójának” csapatához (lásd Jel 12:10).

- 3. Felhívás: Amellett, hogy naponta sietségmentes személyes időt szánsz Jézusra, kérd Istent, hogy segítsen neked abban, hogy a következő héten legalább 1-2 alkalommal különleges interaktív istentiszteletet tarts a családoddal (vagy egy barátoddal). Imádkozz, hogy Isten adjon neked kreatív ötleteket arra, hogy az Ő igazságát összekapcsold a körülötted lévők szívével.

A kreatív tevékenységek sokat segíthetnek abban, hogy egy lelki dolgot úgy világítsunk meg, hogy azt soha ne felejtsék el. Próbáld ki ezt a családoddal! Nézd meg, mit tesz Isten!

Csatlakozhatsz minden vasárnap egy nemzetközi zoomos imaórához magyar idő szerint 12 órakor ezen a linken: https://tinyurl.com/BTTA100 Jelszó: 18442025, vagy magyar nyelven szintén minden vasárnap 19 órakor az Imaszobában: https://us02web.zoom.us/j/6388248543 vagy Facebookon https://www.facebook.com/groups/1500962713516181 ahol a 100 nap imádságban programján vehetsz részt.

Az angolul tudók itt nézhetik meg a videót a kreatív családi áhítatról: https://tinyurl.com/BTTAVID6

KÖZÖS ISTENTISZTELET

IMAFÓKUSZ

2025. április 11-17

 

Bibliai ígéretek, amelyeket igényelhetünk, amikor imádkozunk:

·       „Akkor azt mondta Illés az egész népnek: Jöjjetek énhozzám. Erre hozzá ment az egész nép, ő pedig megépítette az ÚR lerombolt oltárát” (1Kir 18:30).

·       „Jöjjetek, hajoljunk meg, boruljunk le, essünk térdre az ÚR, a mi alkotónk előtt!” (Zsolt 95:6).

·       „Hadd menjek be Isten oltárához, ujjongó örömöm Istenéhez, és hadd dicsérjelek téged citerával, Istenem, én Istenem!” (Zsolt 43:4).

·       „Továbbá, testvéreim, azokról gondolkozzatok, amik igazak, amik tisztességesek, amik igazságosak, amik tiszták, amik szeretetreméltók, amik jó hírűek, ha van valami erényes, és ha van valami dicséretes” (Fil 4:8).

Imafókusz -  2. hét

1.DÍCSŐÍTSÜNK: Imádkozzunk azért, hogy Isten gazdagítsa a Vele töltött személyes időnket, és hogy naponta új dicséreteket helyezzen a szívünkbe és az ajkunkra. (Igényeljük Zsolt 34:2 ígéretét) „Áldom az URat minden időben, dicsérete mindig ajkamon van!

2.ÉPÍTSÜNK: Imádkozzunk, hogy Isten segítsen nekünk másokat építeni, ahelyett, hogy a szavainkkal vagy tetteinkkel lerombolnánk őket. (Igényeljük Ef 4:29-30 és Ez 36:26 ígéreteit). „Semmiféle rothadt beszéd ne jöjjön ki a szátokból, csak ami jó, alkalomhoz illő és építő, hogy áldásos legyen a hallgatóknak. És meg ne szomorítsátok az Isten Szentlelkét, aki által megpecsételtettetek a megváltás napjára.”… „Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek. Elveszem testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek.

3.TEREMJÜNK: Imádkozzunk azért, hogy életünk és nyelvünk a Lélek édes gyümölcsét teremje, ne pedig a sötétség keserű gyümölcsét. (Igényeljük Jak 3:8-9 és Gal 5:22-23 ígéreteit). „de a nyelvet az emberek közül senki sem szelídítheti meg, fékezhetetlen gonosz az, halálos méreggel van tele. Ezzel áldjuk az Urat és Atyát, és ezzel átkozzuk az Isten hasonlatosságára teremtett embereket.”…. De a Lélek gyümölcse szeretet, öröm, békesség, hosszútűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség. Az ilyenek ellen nincs törvény.”

4.RANGSOROLJUNK: Imádkozzunk azért, hogy a mindennapos sietségnélküli istentisztelet az életünk legfőbb prioritásává váljon, hogy mi és családunk ne tudjunk nélküle élni. (Igényeljük 5Móz 30:6 és Zsolt 29:2 ígéreteit) „Körülmetéli az ÚR, a te Istened a szívedet és utódaid szívét, hogy szeresd az URat, Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből, hogy élhess. ….. „Adjatok dicsőséget az ÚR nevének, imádjátok az URat szent ékességben!

5.IMÁDJUNK: Imádkozzunk azért, hogy Isten állítsa helyre és erősítse meg a személyes és/vagy családi imádság oltárát. Imádkozzunk, hogy Isten segítsen, hogy ezen a héten különleges módon imádkozzunk a barátainkkal és a családunkkal együtt. (Igényeljük Zsid 10:25 és Zsolt 9:1 ígéreteit). „nem hagyva el összejöveteleinket, ahogyan szokásuk némelyeknek, hanem intve egymást annyival inkább, mivel látjátok, hogy közeledik az a nap.”…. Dicsérlek, URam, teljes szívemből, hirdetem minden csodatettedet.

6. FRISSÍTSÜNK: Imádkozzunk azért, hogy a július 3-12. közötti Generál Konferencia ülésen ne csak a szokásos adminisztráció legyen, hanem a mély lelki megújulás időszaka, amely felfrissíti a jelenlévők szívét. (Igényeljük Ézs 43:19 és Zsolt 85:6 ígéreteit) „Íme, én újat cselekszem. Most készül, hát nem tudjátok még? Igen, utat készítek a pusztában, és folyóvizeket fakasztok a kietlenben. …. „Nem elevenítesz-e meg minket újra, hogy néped örvendezhessen benned?

7. MENJÜNK: Imádkozzunk azért, hogy az egyháztagok világszerte magukévá tegyék a "Jézus eljön, én elmegyek!" jelmondatot. És hogy mindannyian szívből lelkesedjünk Isten küldetése iránt - hogy megosszuk a Hármas angyali üzenetét a haldokló világgal. (Igényeljük Ézs 6:8 és Jel 14:6-7 ígéreteit) „Majd az Úr szavát hallottam, aki ezt mondta: Kit küldjek el, és ki megy el nekünk? Én azt mondtam: Íme, itt vagyok én, küldj el engem! … És egy másik angyalt láttam az ég közepén repülni, akinél az örökkévaló evangélium volt, és azt hirdette a föld lakosainak, minden nemzetségnek, törzsnek, nyelvnek és népnek, és hangosan ezt mondta: Féljétek Istent, és adjatok neki dicsőséget, mert eljött ítéletének órája, és imádjátok azt, aki teremtette a mennyet, a földet, a tengert és a vizek forrásait. 

2025. április 7., hétfő

Vissza az oltárhoz – 100 nap imádságban 2025. április 4-től július 12-ig - Első hét április 4-10

Vissza az oltárhoz – 100 nap imádságban

2025. április 4-től július 12-ig


Köszöntés és bevezető

 


Köszöntünk a Vissza az oltárhoz – 100 nap imádságban programon

Egy olyan világban élünk, amely tele van digitális zavaró tényezőkkel, felemésztő gondokkal, elfoglaltsággal és lerombolt istentiszteleti oltárokkal. Ha úgy érzed, hogy szükséged van egy újrakezdésre a lelki utadon, ha szeretnéd újjáépíteni vagy megerősíteni az istentiszteleti oltárodat, ha vágysz arra, hogy több Szentlélek által gyújtott ébredési tűz áradjon ki az életedre, vagy egyszerűen csak egy missziós eszközt keresel, hogy másokat is mély kapcsolatba hozhass Jézussal, akkor a megfelelő helyre jöttél.

„Akkor azt mondta Illés az egész népnek: Jöjjetek énhozzám. Erre hozzá ment az egész nép, ő pedig megépítette az ÚR lerombolt oltárát” (1Kir 18:30).

Mi történt, miután Illés megjavította az oltárt? Tűz szállt alá az égből!

Isten arra vár, hogy már ma kiárassza a Szentlélek tüzét, hogy lángra lobbantsa szívünket, otthonainkat, közösségeinket, világunkat. A késői esőre várunk, de a Szentlélek már most is egyre gazdagabb és gazdagabb mértékben árad. Látod már? Tapasztalod?

Világosan tudomásunkra lett hozva: „Csak azok kapnak nagyobb világosságot, akik világosságban élnek. Ha naponta nem haladunk előre a cselekvő keresztényi erények példamutatásában, nem ismerjük fel a Szentlélek megnyilatkozását a késői esőben. Körülöttünk minden szívre hullhat, de nem fogjuk sem észrevenni, sem elnyerni” (Last Day Events, 195. o.).

Ne késlekedjünk tovább. Jézus kopogtat a szívünk ajtaján. Kérjük, fogadjuk el és éljünk a Szentlélek erejével - ma! „Jákób állhatatos hitével, Illés rendíthetetlen kitartásával igényeld mindazt, amit Isten megígért! (Krisztus példázatai 149. o.). Ígéretei a tieid!

Az elkövetkező 14 héten csatlakozunk a Vissza az oltárhoz – 100 nap imádságban utazáshoz, amely 2025. április 4-től július 12-ig tart. Középpontban a Vissza az oltárhoz téma lesz. Segédanyagok megtalálhatók a https://100napimadsagban.blogspot.com/ blogban


Felkészülés a megújulásra – tapasztalat

Egy emberrel kezdődött

írta Mark Finley

Nem elevenítesz-e meg minket újra, hogy néped örvendezhessen benned? (Zsolt 85:7).

A történelem egyik legnagyobb megújulása az 1904-es walesi megújulás volt. A huszonhat éves Evan Roberts tizenhárom éve imádkozott azért, hogy életét teljesen a Szentlélek irányítsa. Istenhez könyörgött egy osztatlan szívért - egy olyan szívért, amely teljesen elkötelezett Isten országa iránt.

Evan gyakran késő éjszakáig imádkozott, közbenjárva a gyülekezetében élő tizenévesekért és fiatal felnőttekért. Rendszeresen imádkozott azért, hogy Isten megújító erővel látogassa meg Wales-t. A walesi ébredés Evan Roberts saját gyülekezetének, a Moriah Loughornak egy ifjúsági találkozóján kezdődött, amikor megosztotta az Istennel szerzett saját tapasztalatát. Evan arra buzdította barátait, hogy keressék Isten Lelkének kiáradását a saját életükben. A Szentlélek megérintette a szíveket. Tizenhat fiatal tért meg. Az ébredés szikrája, amely ebben a szerény falusi gyülekezetben kezdődött, az egész országban lángra lobbantotta az ébredés lángjait.

Becslések szerint kilenc hónap alatt százezer ember tért meg az aprócska Walesben. A bűnözési ráta csökkent. Részegek és prostituáltak változtak meg Isten kegyelméből. A kocsmák veszteségekről számoltak be. Lloyd George, Anglia egykori miniszterelnöke azt írta, hogy a walesi ébredés csúcspontján egy szombat este az egyik kocsma mindössze kilenc cent értékben adott el szeszes italt. Sok kocsma átalakult az imádság helyévé.

Politikai gyűléseket és futballmérkőzéseket halasztottak el más időpontra, vagy akár végleg töröltek, mert a templomok tele voltak imádkozó emberekkel. Ezek az istentiszteletek gyakran hat-nyolc órán át tartottak. Megkeményedett, lelkileg érzéketlen walesi szénbányászok zsúfolódtak be ezekre a lélekkel teli istentiszteletekre, és megváltozott emberként tértek vissza a bányákba. A trágárság eltűnt az ajkukról, és soha többé nem tért vissza.

Jelentették, hogy a bányában a bányászok pónilovai nem értették meg ezeknek az újjászületett bányászoknak a parancsait, akik most már nem káromkodtak, hanem mintha, mennyei nyelvet beszéltek volna.

Egy egész nemzet változott meg, mert egy fiatalember, Evan Roberts és fiatal barátai egy csoportja komolyan vette Urunk példáját a buzgó közbenjárásról.

Az egyháznak ma semmire sincs nagyobb szüksége, mint valódi lelki megújulásra. Semmitől sem fél jobban Sátán, mint ettől a megígért ébredéstől. Semmi sem fontosabb az egyházi vezetők, a lelkipásztorok és a gyülekezeti tagok számára, mint hogy együtt keressék ezt az ébredést. Nincs ennél nagyobb prioritás.

Mi lehet fontosabb Isten népe számára, mint a Szentlélek pünkösdi erővel való kiáradása Isten földi munkájának befejezése érdekében?

Ennek a kérdésnek a gyülekezeti struktúra minden szintjén minden vezetőségi ülés napirendjének élén kell állnia.

Az ébredés mindig egy férfival, egy nővel, egy fiúval vagy egy lánnyal kezdődik, aki imában keresi Istent. Te lehetsz az az egy ember, akit Isten arra használ, hogy lelki ébredést hozzon otthonodba, gyülekezetedbe, iskoládba vagy egyházterületedre.

Isten ígérete neked szól: „de megalázza magát az én népem, amely nevemről neveztetik, s könyörög, és keresi az én orcámat, és megtér bűnös útjairól, én is meghallgatom őket a mennyből, megbocsátom bűneiket, és megszabadítom földjüket” (2Krón 7:14).

A világtörténelem legnagyobb újjászületései a komoly, szívből jövő imának voltak az eredményei.

Az ébredés szikrái az ima oltárán keltek életre.

Az újszövetségi egyházat az ima légköre járta át.

Ezek a korai keresztények világmegváltó imában egyesültek. És az imáik változást hoztak.

Jézus a mi nagy példaképünk a közbenjárásban. Ő rendszeresen visszavonult egy csendes helyre, hogy imádkozzon és Isten erejét keresse. Soha nem volt túl elfoglalt ahhoz, hogy imádkozzon. A napirendje sosem volt túl zsúfolt ahhoz, hogy időt töltsön Atyjával való közösségben. Ha Jézus, az Isten Fia megértette az ima szükségességét, akkor nincs-e nekünk sokkal nagyobb szükségünk az imára a saját életünkben?

Mark Finley a Generál Konferencia elnökének asszisztense. Ez az áhítat az ő közkedvelt könyvéből származik, melynek címe: „Újíts meg ismét, Urunk.”

 

Első hét | április 4 – 10 | Felkészülés az ébredésre | Tanulmány

Köszöntünk a Vissza az oltárhoz | 100 nap imádságban bibliatanulmányozáson!

Talán kíváncsi vagy, hogy miről szól a Vissza az oltárhoz kezdeményezés? Mit jelent ez gyakorlatilag? Kőoltárok építéséről van szó, mint a bibliai időkben? Arról beszélünk, hogy visszamegyünk az oltárhoz, hogy megújítsuk a házassági fogadalmakat?

Az angolul tudók itt nézhetik meg a videót:  https://tinyurl.com/BTTAVID1

Összefoglalva, a fenti kérdésekre a válasz igen és nem. Oltárokat építünk, de nem kőoltárokat. A Vissza az oltárhoz egy világméretű hetednapi adventista egyházi kezdeményezés, amely egy ember szívéből indult, aki segíteni akart családjának abban, hogy megszüntesse a zavaró tényezőket, és megjavítsa az istentisztelet lerombolt oltárát saját otthonában. Ezért nevezzük ezt belülről kifelé irányuló forradalomnak.

Ma a Vissza az oltárhoz víziója arról szól, hogy minden szívben és minden otthonban mindennap helyet teremtsünk Istennek. Bár nem a házassági fogadalmakat fogjuk megújítani, de megújítjuk a királyok Királyának és az Urak Urának - mennyei Vőlegényünknek - tett hűség- és szentségi fogadalmainkat.

Jézus arra vágyik, hogy első szerelmünk, igaz szerelmünk legyen. Annyi mindent szeretne megosztani velünk. Csak arra vár, hogy szívünket visszafordítsuk Hozzá.

 

Felkészülés az ébredésre - bibliatanulmány

1.    Szívkapcsolat

Kérdés, amit fel kell tenned magadnak: „Amikor hosszú utazásra csomagolsz, mi az a 2-3 dolog, amit mindig biztosra akarsz venni, hogy magaddal viszel?” Írd le a válaszaidat.

Amikor hosszú utazásra csomagolunk, nagyon praktikus stratégiai módon készülünk. Vannak bizonyos dolgok, amelyeket mindig magunkkal viszünk. Hasonló felkészülésnek kell történnie akkor is, amikor a hazautazásunkat tervezzük, hogy Jézussal legyünk. Azonban nem az anyagi dolgok azok, amiket a leginkább magunkkal viszünk, hanem azt, ami a szívünkben van. Ez a jellemünk.

Ismered-e Jézust úgy, mint a legjobb barátodat? Ha holnap visszajönne, készen állnál-e arra, hogy szemtől szembe találkozz vele?

Zsoltárok 26:2 azt mondja nekünk: „Vizsgálj meg, URam, és próbálj meg, kutasd át veséimet és szívemet!

Mielőtt tanulmányoznánk, hogyan készüljünk fel az ébredésre, kérnünk kell Istent, hogy vizsgálja meg a szívünket, és mutassa meg, hogy komoly szükségünk van az ébredésre, hogy valóban szükségünk van rá.

2. Tanítványsági felmérés

Szánjunk egy pillanatot arra, hogy megnézzünk egy rövid videót, amelyben a Vissza az oltárhoz vezetői csapat egyik tagja végigvezet minket egy 10 részből álló tanítványsági felmérésen.

A felmérésre való felkészüléshez vegyünk egy üres papírt, és írjuk fel a számokat 1-10-ig, fentről lefelé. Minden egyes szám mellé az „Igen” vagy „Nem” választ fogod írni, ahogyan egy egyszerű tanítványsági kérdést feltesznek. Megjegyzés: Ne írd rá a nevedet a papírra. A válaszaid legyenek névtelenek, csak közted és Isten között.

Az angolul tudók itt nézhetik meg a videót:  https://tinyurl.com/BTTAVID2

Ha a felmérés kitöltése után egy kicsit elkeseredettnek érzed magad, bátorodj fel. Jézus azt mondja nekünk: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek; nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket” (Mk 2:17).

„Isten örömmel árasztja reánk kegyelmét, nem mintha méltók lennénk rá, hanem mert végtelenül méltatlanok vagyunk. Kegyelmére csak nagy szükségünk miatt tarthatunk igényt” (A Nagy orvos lábnyomán, 106. o. Advent Kiadó 2001).

Jézus azért jött, hogy megmentse a bűnösöket. Ha felismered, hogy bűnös vagy, ha szükséget érzel, üdvözöllek a családban. Tökéletes jelölt vagy arra, amit Isten kínál ebben a Vissza az oltárhoz ébredésben.


3.    Hogyan határozza meg Isten Igéje az igazi ébredést?

Imádkozzunk még egyszer, mielőtt kinyitnánk Isten Igéjét. (Tartsunk imaszünetet!)

Olvassuk/elmélkedjünk Jóel 2:1 versről - Milyen ébredési sürgetést látunk ebben az első szakaszban?

Olvassuk/elmélkedjünk Joel 2:12-16-ról - Mit mondanak ezek a részek az igazi ébredésről? Mit kér tőlünk Isten az igazi ébredés során?

Az angolul tudók itt nézhetik meg a videót:  https://tinyurl.com/BTTAVID3

Kérdés: Mit mond Isten a szívednek válaszul erre a megújulási üzenetre, amelyet Jóel könyvében találunk?

4. Személyes gyakorlati alkalmazás

Jer 29:13 azt mondja nekünk: „Kerestek majd engem és megtaláltok, mert teljes szívetekből kerestek engem”. Ha valóban meg akarjuk élni a Vissza az oltárhoz ébredést, akkor teljes elménkkel, szívünkkel, lelkünkkel és erőnkkel keresnünk kell Jézust.

Íme három személyes felhívás a Vissza az oltárhoz | 100 napos imaút első hetére!

- 1. Felhívás: Kezdj el naponta imádkozni azért, hogy Isten adjon neked mélyebb vágyat Iránta és az Ő Igéje iránt, és segítsen, hogy készen állj a Vele való találkozásra. Imádkozás közben igényeld Jeremiás 24:7 ígéretét.

- 2. Felhívás: Igényeld a Zsoltárok 139:23-24 ígéretét, miközben arra kéred Őt, hogy vizsgálja meg a szívedet, és fedje fel mindazt, ami akadályozhatja a mennybe vezető utadat. Ezek az akadályok lehetnek életmódbeli szokások, olyan hozzáállások, mint az önzés vagy a büszkeség, vagy talán még valami anyagi dolog is, ami elterelte a szíved figyelmét Jézusról.

- 3. Felhívás: Kérd meg Istent, hogy tanítson meg arra, hogyan lassíts le, és szánj naponta időt az Ő jelenlétére, hogy az Ő Igéje legyen az örömöd és a gyönyöröd. Igényeld a Jeremiás 15:16 ígéretét.

 

FELKÉSZÜLÉS A MEGÚJULÁSRA

IMAFÓKUSZ 

2025. április 4-10

Bibliai ígéretek, amelyeket igényelhetünk, amikor imádkozunk:

·       „Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. Mert aki kér, mind kap, és aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik” (Mt 7:7-8).

·       „Mostanáig semmit sem kértetek az Atyától az én nevemben, kérjetek, és megkapjátok, hogy a ti örömötök teljes legyen” (Jn 16:24).

·       „Isten szeretete nagyobb és mélyebb az emberi szeretetnél” (Krisztus példázatai 93. o. Advent kiadó 1999).

Imafókusz, 1. hét

1.LEGYÜNK KÉSZEN: Imádkozzunk azért, hogy a szívünk mélyebb vágyat és éhséget érezzen Jézus és az Ő Igéje iránt, és hogy készen álljunk a Vele való találkozásra, amikor visszajön. (Igényeljük Jer 24:7 ígéretét) „Olyan szívet adok nekik, amellyel megismernek engem, hogy én vagyok az ÚR; és ők népemmé lesznek, én pedig Istenükké leszek, mert teljes szívükből megtérnek hozzám.”

2.KUTASSUNK: Imádkozzunk azért, hogy Isten vizsgálja meg a szívünket, és fedjen fel mindent, ami akadályozhatja mennyei utunkat. Ezután valljunk meg és bánjunk meg minden olyan lelki megalkuvást, amelyet Ő hoz a tudomásunkra életünkben. (Igényeljük Zsolt 139:23-24-et és 1Jn 1:9 ígéreteit). „Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat! Nézd meg, hogy ártalmas úton járok-e, és vezess engem az örökkévalóság útján!”… „Ha megvalljuk bűneinket, ő hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket, és megtisztítson minket minden hamisságtól.

3.KÉSZÜLJÜNK: Imádkozzunk azért, hogy Isten kinyilatkoztassa ki az Ő nagy szeretetét, és készítse fel a szívünket arra, amit az életünkben fog tenni ebben a 100 napos imaidőszakban. (Igényeljük Róm 5:8 és Zsolt 10:17 ígéreteit). „Isten pedig a hozzánk való szeretetét abban mutatta meg, hogy Krisztus meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk.”…. A szegények kívánságát meghallgatod, ó, URam. Megerősíted szívüket, füled figyel rájuk.”

4.CSELEKEDJÜNK: Imádkozzunk azért, hogy Isten segítsen lelassítani és átrendezni a mindennapi életünk prioritásait, hogy zavartalan időt találjunk Számára az Ő Igéje és az imádság által. (Igényeljük Mt 6:33 és Jer 15:16 ígéreteit) „Hanem keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és ezek mind ráadásul megadatnak nektek….. „Ha szavaid rám találtak, eledelemmé váltak. Szavaid örömömre váltak nekem és szívem vigasságára. Mert a te nevedről neveznek, ó, URam, Seregek Istene!

5.ÉPÍTSÜK ÚJJÁ: Imádkozzunk azért, hogy Isten segítsen nekünk, családtagjainknak, barátainknak és gyülekezetünknek újjáépíteni az istentisztelet lerombolt oltárait, vagy megerősíteni az istentisztelet oltárainkat. (Igényeljük 1Kir 18:30 és Zsolt 95:6 ígéreteit). „Akkor azt mondta Illés az egész népnek: Jöjjetek énhozzám. Erre hozzá ment az egész nép, ő pedig megépítette az ÚR lerombolt oltárát.”…. Jöjjetek, hajoljunk meg, boruljunk le, essünk térdre az ÚR, a mi alkotónk előtt!

6. ÖSSZPONTOSÍTSUNK: Imádkozzunk azért, hogy Isten bocsássa meg nekünk, gyülekezeti családként, hogy digitális eszközeink, világi elfoglaltságaink, üres fecsegésünk, pletykálkodásunk és hibakeresésünk elvonja a figyelmünket ahelyett, hogy az egyetlen igaz dologra összpontosítanánk, ami számít - hogy Jézus jelenlétében maradjunk, és hogy másokat is felkészítsünk az Ő hamarosan bekövetkező visszatérésére. (Igényeljük Zsolt 27:4 és Zsolt 16:11 ígéreteit) „Egyet kérek az ÚRtól, azért esedezem: hogy az ÚR házában lakhassam életem minden napján; hogy nézhessem az ÚR szépségét, és gyönyörködhessem templomában. …. „Te tanítasz engem az élet ösvényére, nálad teljes az öröm, jobbodon örök gyönyörűség van.”

7. KÉRJÜNK: Imádkozzunk, hogy a Szentlélek olyan gazdag mértékben áradjon ki egyházunkra és a közelgő Generál Konferencia St. Louis-i ülésére, hogy minden szemlélő számára nyilvánvalóvá váljon, hogy Jézus él és hamarosan eljön! (Igényeljük Lk 11:13 ígéretét) „Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik kérik tőle!