A 100 nap imádságban
napi imacélokat itt lehet minden nap megtalálni: http://100napimadsagban.blogspot.com/
Isten kötelessége
„Az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor
még bűnösök voltunk, Krisztus érettünk meghalt.” (Róma 5:8)
„A bűn keletkezésének pillanatától már volt
Megváltó is. Krisztus jól tudta, hogy szenvednie kell, mégis az ember helyettese
lett. Mihelyt Ádám bűnbe esett, Isten Fia máris az emberiség váltságdíjaként
ajánlotta fel magát.” (In
Heavenly Places, 13. o.)
KÖZPONTI
KÉRDÉSEK: Mikor Ádám és Éva bűnt követett el, Isten tette meg az első lépést az
emberiség felé, noha Őt utasították el, és ellene vétkeztek. Kegyelmesen,
megbocsátóan jött, azzal az ígérettel, hogy Jézus eltapossa a kígyó Sátánt
(1Mózes 3:15), és feláldozza magát a megváltásukért. Krisztus ma is ugyanilyen
lelkülettel jön veled. Ő elkötelezte magát melletted és az üdvözítésed mellett.
Ma odaszaladsz majd a karjába, és elfogadod megtisztító vérét és
igazságosságát?
ÖRÖMMEL
JELENTJÜK!
· Dr. Hammel, egy Berrien Springs-i orvos felgyógyult a
COVID-19-ből, miután sokan közbenjártak érte a hívők közösségéből.
· A kínai egyház a koronavírus és a kommunizmus miatt hozott
megszorítások ellenére is növekszik. Százezrek kapcsolódnak be az online
istentiszteletekbe.
IMAKÉRÉSEK:
· Imádkozzunk,
hogy Isten nyissa fel a szemünket, és vegyük észre végtelen szeretetét
irántunk. Kérjük, hogy napról napra többet mutasson be nekünk szeretetteljes
jelleméből.
· Imádkozzunk
az indonéz egyházvezetőkért és tagokért, ahol már többen megfertőződtek a
koronavírussal, és meg is haltak.
· Imádkozzunk
Pápua Új-Guineáért, mert az ország nincs eléggé
felszerelkezve járvány hatalmas kitörésének kezeléséhez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése