2015. május 10., vasárnap

100 nap imádságban 47

47. nap - május 10. vasárnap

 „Az Úr csalódik, mikor népének a tagjai kevésre értékelik önmagukat. Az Úr azt akarja, hogy választottai azon ár szerint értékeljék önmagukat, mely árat érettük a Golgotán lefizetett. Isten vágyakozik utánuk, kívánja őket, különben nem küldötte volna el Fiát azzal az igen sokba kerülő megbízással, hogy váltsa meg őket. Az Úrnak feladata van számunkra és nagyon tetszik néki, ha gyermekei a legmagasabb igényekkel lépnek eléje, csak azért, hogy minél nagyobb mértékben megdicsőíthessék az Ő nevét. Nagy dolgokat várhatnak el az Úrtól, ha hisznek az Ő ígéreteiben.” (Jézus élete, 573.oldal, 668.oldal az angolban)

IMACÉLOK:
1.   Imádkozzunk egy „Felház” tapasztalatért azok számára, akik részt vesznek a Generál Konferencia ülésszakán. Igen, ügyeket tárgyalni kell, de imádkozzunk azért, hogy nyilvánvaló legyen az, hogy Isten az Ő népe között van.

2.   Imádkozzunk azért, hogy több időt szenteljünk a bibliatanulmányozásra és imádságra a vezetőkért és laikusokért, megengedvén Istennek, hogy vezessen minket, mint egyházat, az Ő akarata szerint.

3.   Imádkozzunk azért, hogy a küldöttek és vezetők időt szánjanak a közös imádságra, valamint az Alamodome F termében levő imaszoba meglátogatására is.

4.   Imádkozzunk azért, hogy minden audio-vizuális és műszaki felszerelés megfelelően működjön, hogy mindenki jól hallhasson mindent, akárhol is üljön a teremben.

5.   Imádkozzunk azért, hogy a fordítások pontosak és a Szentlélektől áthatottak legyenek.

6.   Imádkozzunk azért, hogy a zenei szolgálatok a Generál Konferencia ülésszakán Istent dicsőítsék és a résztvevőket közelebb vonják Jézushoz.

7.   Imádkozzunk azért, hogy az ételek egészségesek és ízletesek legyenek, és hogy a vezetők egészségesek és jó erőben legyenek az összejövetelek során.

8.   Imádkozzunk a Szentlélek kiáradásáért a Dél-amerikai Divízió vezetőire és családjaikra: Erton Kohler, Magdiel Perez Schulz, Marlon de Souza Lopez. (Imádkozzunk az ők küldötteikért!)

9.   Imádkozzunk a Szentlélek kiáradásáért a Dél-csendes-óceáni Divízió vezetőire és családjaikra: Barry Oliver, Lionel Smith, Rodney Brady. (Imádkozzunk az ők küldötteikért!)

10.               Imádkozzunk a „befolyásközpontok” létrehozásáért, különösen a nagyobb városokban szerte a világon, amelyek segítik az embereket mindennapi életükben és bemutatják Krisztus szeretetét.

Több szempontból is ragyogni!

·        Bibliai szakasz elmélkedésre: Zsolt 37:23-27
·        Alapige: „Az Úr szilárdítja meg az igaz ember lépteit, és útját kedveli.” Zsolt 37:23

Úgy volt, hogy a vőlegényem és én hamarosan összeházasodunk. A családtagjaink már a városban voltak. Az előkészületek javában folytak. Úgy tűnt, hogy a napok összefolytak, ahogyan az egyik teendőlistát a másik után elvégeztük.

 A zűrzavar és káosz közepette, eszembe jutott egyik nap, hogy a zsebembe eltegyek néhány GLOW (Világosságot adni a világnak) missziós füzetet, ámbár a könyvek szétosztása nagyon messze állt tőlem. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy egy ruhaboltban várakozom, miközben a leendő feleségem ruhákat próbált a koszorúslányoknak.

Ahogyan elhagytuk az öltöző területét, gyorsan adtam egy GLOW missziós füzetet az öltözőben levő személynek, és az volt a szándékom, hogy továbbmegyek más menyegzői kellékeket vásárolni. Ez az ember mégis megállított és azt mondta, „Köszönet ezért a missziós füzetért. Szeretem ezeket a dolgokat.”
Később egy 15 perces lelki beszélgetésben találtam magam ezzel a fiatal férfival, akit Vincentnek hívtak. A legvégén imádkoztunk az, majd elérhetőséget is cseréltünk. Három héttel később, Vincent megkeresztelkedett és az Adventista Egyház tagja lett. Milyen nagy csoda, és ahogyan el lehet azt képzelni, mi mindnyájan több szempontból is „ragyogtunk”, amikor meghallottuk a hírt!

Érdekes módon, később kiderült, hogy azon a napon véletlenül a női öltöző helyett a férfi öltözőbe mentünk be. Szerencsére nem volt senki, aki abban az időben a férfi öltözőt használta volna, másképp észrevettük volna az elkövetett hibát és átmentünk volna a női öltözőbe, teljes mértékben elveszítvén Vincentet. Nyilvánvalóan Isten irányította az utunkat, egyfelől abban, hogy segített, hogy emlékezzek, hogy magammal hordjam ezt a missziós könyvet a mozgalmas esküvői előkészületek közepette, másfelől a téves öltözőbe tett látogatásunk során.

Valahányszor erre gondolok, a Szentírás emlékeztet arra, hogy „Az Úr szilárdítja meg az igaz ember lépteit, és útját kedveli.”(Zsolt 37:23).

Istennek terve van mindannyiunkkal és ha hűségesek vagyunk a kis dolgokban, (beleértve azt, hogy amikor alkalom adódik rá, megosszuk másokkal is ezeket a könyveket) nagy eredményeket láthatunk meg, amelyek egy örökkévaló különbséget fognak eredményezni a minket körülvevő emberekben.

Írta: Nelson Ernst
Fordította: Osvald Kinga


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése