44. nap - május 7. csütörtök
“Arra,
hogy a Szentlélek megnyugszik az egyházon úgy tekintünk előre, mint
jövőbeli eseményére; az egyháznak azonban az a kiváltsága, hogy ezt most
megtapasztalja. Keressétek, imádkozzatok érte, higgyetek benne. Szükségünk van
rá, és a menny arra vár, hogy megnyugtassa rajtunk.” Review
and Herald, 1895. márc. 19.
IMACÉLOK:
1.
Imádkozzunk a Szent Lélek olyan bőséges kitöltetéséért a GK ülésre, hogy
mindenki számára nyilvánvaló legyen, hogy Isten munkálkodik az egyházában.
2.
Imádkozzunk azért, hogy amikor emberek elhagyják majd a GK
ülését egy-egy nap, vitás kérdésekről folytatott beszélgetések vagy ügyek
megbeszélése helyett Istent dicsőítsék azért, ahogyan munkálkodik, és azért is,
amit tesz az ő saját szívükben és életükben.
3.
Imádkozzunk azért, hogy mindenki alárendelje magát Isten akaratának és
komolyan imádkozzon azért, hogy Isten akarata legyen meg.
4.
Imádkozzunk azért, hogy Isten lelke irányítsa majd a megbeszéléseket és
a nehéz kérdésekben hozott döntéseket, amelyek a napirenden szerepelnek: Creation
Fundamental Beliefs, nők felszentelése, Policy és a gyülekezeti kézikönyv
kérdései, stb.
5.
Imádkozzunk azért, hogy a találkozók különleges imaalkalmai mély
jelentőséggel bírjanak és segítséget jelentsenek minden résztvevőnek.
6.
Imádkozzunk az ifjúságért és a fiatal felnőttekért, akik részt vesznek
majd a GK találkozóin, hogy Jézust lássák visszatükröződni a vezetőink
életében, és vágyakozzanak Jézust jobban megismerni és követni.
7.
Imádkozzunk azért, hogy a Szent Lélek kitöltessék az IAD
(Közép-Amerikai Divízió) vezetőségére: Israel Leito-ra, Elie Henry-re,
Filberto Verduzco-Avila-ra és a családjaikra. (Imádkozzunk a küldöttekért!)
8.
Imádkozzunk azért, hogy a Szent Lélek kitöltessék az MENA
(Közép-keleti és Észak-Afrikai Unió) vezetőségére: Homer Trecartin-ra,
Szilvási Tiborra, Donovan Cleary-ra és a családjaikra. (Imádkozzunk a
küldöttekért!)
9.
Imádkozzunk a helyi lelkészeinkért és egyházi vezetőinkért, hogy a
Szentlélek esője hulljon rájuk és tegye őket képessé a feladataikra.
10. Imádkozzunk,
hogy minden egyházi intézmény fokozott mértékben és odaadással vegyen részt az
evangelizálásban az egyház éppen folyamatban lévő evangelizációinak támogatása
közben.
Először
az otthonodban légy misszionárius!
·
Bibliai szakasz elmélkedésre:
Zsolt 101:1-8
·
Kulcs szakasz: “Gondom van a tökéletes útra: mikor jössz el
hozzám? Szívemnek tökéletessége szerint járok én az én házamban.” Zsolt.
101:2
Kislánykoromtól kezdve
mindig is misszionárius szerettem volna lenni. A nagyszüleim misszionáriusok
voltak, és így anyám is misszionárius lett amikor felnőtt. Még ma is beszél
spanyolul annak eredményeként, hogy a gyermekkorát misszióterületen töltötte.
Azonban a középiskoláig
kellett várni saját hivatalos misszionáriusi pályafutásom elkezdésére,
amikor is első tengeren túli misszióutamra indultam a thaiföldi Bangkokba, és a
koreai Szöulba. Annyira izgatott voltam. Na jó, igaz hogy ez csak egy zenei
túra volt a középiskolai zenekarral és a harang-együttessel, de akkor is,
útelvélre volt szükség az utazáshoz. Néhány további tengeren túli út után
azonban, és miután diák misszionáriusként szolgáltam Dél-Amerikában egy ideig,
kezdtem ráérezni a misszióra, vagy legalábbis úgy gondoltam. Azután
Isten egy másféle missziós területre hívott. Igen, haza hívott.
Abban az időben éppen
befejeztem a másod évemet a főiskolán, és őszintén szólva az otthonom volt az
utolsó hely, ahová menni akartam. Ne értsetek félre. Nagyszerű családom van, de
… Nagyobb szabású és izgalmasabb missziós erőfeszítések lebegtem a szemeim
előtt. De abban az esztendőben Isten meggyőzött arról, hogy haza kell mennem és
egy ideig a saját családomat kell szolgálnom mielőtt egy szélesebb
munkaterületen keresném Isten szolgálatát. Ez elsőre nem volt könnyű döntés, de
az igazat megvallva végül az egyik legjobb döntésnek bizonyult, amit valaha
hoztam. Isten tényleg megáldotta ezt az évet, és ennek eredményeként a családom
és én most közelebb állunk egymáshoz, mint korábban bármikor.
Az otthon töltött időszak
óta eltelt évek során abban a kiváltságban volt részem, hogy sok országban
dolgozhattam és utazhattam. Isten azonban továbbra is emlékeztetett, hogy
misszionáriusnak lenni nem csak annyiból áll, hogy van egy útleveled és elmész
valahová a “komfort-zónádon kívül.” Ez valójában sokkal több annál. Ez arról
szól, hogy rendelkezel a “megfelelő hozzáállással és szívvel” az adott helyen.
Azt jelenti, hogy jó kedvvel szolgálsz a körülötted lévőknek.
Természetesen nincs azzal
semmi baj, ha arról álmodik valaki, hogy átutazza az óceánt csak hogy
misszionárius legyen. Nagyszerű dolog teljes állású misszionáriusként dolgozni.
Mielőtt azonban megpróbálnánk megmenteni a világot, Isten arra hív bennünket,
hogy legyünk a hozzánk legközelebb állók hűséges misszionáriusai; ami a
házastársunkat, a szobatársunkat, a szüleinket, a testvéreinket, a gyerekeinket
jelenti. Hűségesnek lenni a szolgálatnak abban a sötét kis sarkában, ahol senki
nem vesz észre és senki nem tapsol meg bennünket, vagy lehet hogy bizonyságot teszünk
a szomszédnak vagy egy különös megjelenésű gyülekezeti tagnak. Ezek a dolgok
lehet, hogy nem hangzanak nagyon elbűvölőnek vagy vonzónak, de ha ezeken a
pontokon nem tudunk hűségesek lenni, az olyan, mintha az óceán
keresztülvitorlázásáról álmodnánk amikor még mindig csak a gyerek evezővel
kavarunk a saját fürdőkádunkban. Tegyük tehát tisztába, hogy mi a fontosabb, és
az előbbre valókkal kezdjünk!
"Az
első nagy feladat az életedben az, hogy otthon légy misszionárius... A
Krisztusért végzett munkánknak a családdal kell kezdődnie, az otthonunkban....
Nem létezik ennél fontosabb misszióterület." Keresztény
szolgálat, 206. o.
A Biblia azt mondja, hogy "Szívemnek tökéletessége szerint járok
én az én házamban." (Zsolt. 101:2). Azt is mondja, hogy “Aki hű a kevesen, a sokon is hű az; és a ki
a kevesen hamis, a sokon is hamis az.” (Luk. 16:10).
Bárhol is légy tehát éppen
most a világban, tekintsd magadat misszionáriusnak! Lehet, hogy ez nem könnyű
feladat, de kérd Istent, hogy segítsen jó misszionáriussá válnod, mert akár
tudatosul benned, akár nem, az örökkévalóságra nézve érintesz meg életeket.
Írta: Melody Mason
Fordította: Stramszki István
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése