40 nap imádságban - 19. nap - május 20. –
PÉNTEK
Tanúságtétel
Izrael Ramos: Megbízást kaptam az Ige
hirdetésére
Középiskolás koromban könyvevangélista voltam
Maine államban. A péntek általában szabadnap volt. Az idősebb diákokból álló,
drágább könyveket árusító csoportunkban volt néhány ember, aki pénteken is
dolgozott, hogy több pénzt keressen. Örültem a lehetőségnek, ezért úgy döntöttem,
hogy csatlakozom hozzájuk. Én az egyik ajtónál próbáltam bizonyítani, hogy
megérdemlem a lehetőséget, míg a társam a második ajtónál próbálkozott. Néhány sikeres óra után hazafelé vettük az
irányt. Ekkor hallottam azt a
prédikációt, amely megváltoztatta az életemet.
A néhai C. D. Brooks szólt a rádióban. Az autó
hangszóróinak surround hangja teljes hangerőre volt kapcsolva. A prédikáció alkalma két lelkész
felszentelése volt az evangéliumi munkára.
Az üzenet a 2 Timóteus 4:1-4-ből származott - az öreg Pál szavai a
fiatal Timóteushoz: „Kérve kérlek az Isten és a Krisztus Jézus színe előtt,
aki ítélni fog élőket és holtakat; az ő eljövetelére és országára kérlek: hirdesd
az igét, állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő, feddj, ints,
biztass teljes türelemmel és tanítással. Mert lesz idő, amikor az egészséges
tanítást nem viselik el, hanem saját kívánságaik szerint gyűjtenek maguknak
tanítókat, mert viszket a fülük. Az igazságtól elfordítják a fülüket, de a
mondákhoz odafordulnak.”
Amikor befejeztem a középiskola második évét,
már éreztem Isten hívását, hogy lelkész legyek. Szerettem volna felfedezni, ki
is vagyok valójában, a személyiségem kínosan váltakozott a félénkség és a
nyerseség, a bizonytalanság és a túlzott magabiztosság között. Eddig nem hallgattam prédikációkat a rádióban. Valójában nemrég váltam igazi kereszténnyé,
magam mögött hagyva egy olyan életet, amely tompította az elmémet és
tönkretette a lelkemet. Ahogy a
prédikátor dübörgő hangja elkezdte elemezni azt a szöveget, az elmém - a
kocsiban lévő ablakokkal együtt - úgy tűnt, mintha kész lenne felrobbanni. „Hirdesd az igét!" - hangzott, amit erős
figyelmeztetés követett a lelkipásztorok ellen, akik bármi mást tesznek.
Két dolog történt attól a naptól kezdve. Először is olyan szenvedélyt éreztem Isten igéje iránt, mint még korábban
soha. Másodszor: elköteleztem magam annak hirdetése mellett.
Amikor a nyár véget ért, visszatértem az
akadémiára. A kötelező beszédóránkon úgy döntöttem, hogy azt a prédikációt
fogom inspirációként használni, amit ott hallottam. Mivel akkoriban nem voltam olyan ember, aki aggódott
az eltulajdonítás miatt, igyekeztem minél többet felidézni a prédikációból,
amit néhány hónappal korábban hallottam.
Az egyetlen dolog, amire emlékezni tudtam, az Pál Timóteusnak adott
megbízatásának ünnepélyessége volt: „Hirdesd az igét!”
Őszintén szólva az előadásomnak nem volt
értelme. Nem vettem figyelembe, hogy a
hallgatóságomból senki sem készült lelkipásztornak. Középiskolás diákok voltunk,
akik csak egy kötelező feladatot próbáltak teljesíteni egy olyan kurzus sikeres
elvégzéséhez, amely nem volt túl népszerű a nyilvános beszéd félelmetes
követelménye miatt. Amellett, hogy nem
értettem meg a hallgatóságom igényeit, nem vettem figyelembe saját előadói
képességeimet sem. Brooks stílusától
inspirálva egy felkiáltójelekkel teli prédikációt írtam meg. Elképzeltem magam,
amint keményen beszélek kollégáimhoz, mintha én is inspirálnám őket a
felszentelésükön. Az előadásmódom nem
felelt meg a szándékomnak.
Nem emlékszem, milyen osztályzatot kaptam a
beszédemre. Egyszerűen csak arra
emlékszem, hogy az iskola igazgatója néhány tanáccsal emlékeztetett arra, hogy
ne babráljam a Bibliámat, majd ezekre a bátorító szavakra: „Isten egy nap arra
fog használni, hogy valami különlegeset tegyél érte".
Ezek a szavak hitet igényeltek. Minden tantárgyból küszködő diák voltam.
Szívem mély szenvedélye, hogy életemet Isten szolgálatába állítsam, még nem
vált elköteleződő életformává nálam.
Bármennyire is próbálkoztam, nem tudtam magamtól megérteni a
Bibliát. Egy egész éven át az egyetlen
bibliai szakasz, amelyet a reggeli áhítatomban tanulmányoztam, a 2Timóteus
4:1-4 volt.
Közel tizenöt évvel később ugyanezt a részt
olvasták fel nekem a felszentelési istentiszteletemen. Huszonöt év telt el azóta, amikor magamnak
prédikáltam. Pálnak ezek a sürgető szavai még mindig bátorításként és
figyelmeztetésként szolgálnak arra, hogy betöltsem szolgálatomat.
Israel Ramos a Michigani Egyházterület és a
Lake Union nyilvános egyetemi szolgálatának igazgatója, illetve koordinátora.
Felesége, Judy pedagógus. Három fiuk van, akikkel örömmel töltik napjaikat.
A szívünkhöz szóló hívás
Akár lelkipásztor vagy, akár nem, minden hívő
arra hivatott, hogy megossza a Biblia életet átformáló üzeneteit. Bármilyen
formában is osztjuk meg hitünket másokkal, prédikálásban, tanításban, írásban, éneklésben,
szolgálatokban vagy más módon, létfontosságú, hogy amit megosztunk, az Isten
Igéjével legyen tele és hűséges legyen hozzá; annak útmutatásaihoz és Isten
szeretetéhez igazodva.
Isten Igéje hatalmas erejű. Igehirdetése
életeket befolyásol az örökkévalóságra. Válaszolsz-e Pál hívására? „Hirdeted-e
az Igét” szavaiddal és tetteiddel?
Imakéréseink
● Imádkozzunk bátorságért, hogy ma szavakban és
tettekben is hirdessük az Igét! Imádkozzunk azért, hogy több fiatal kapjon
elhívást az Ige hirdetésére!
● Imádkozzunk a Bibliával kapcsolatban
felmerülő kérdéseinkért! Kérjük Istent, hogy segítsen nekünk válaszokat és
tisztánlátást találni ezekre a kérdésekre!
● Imádkozzunk a helyi lelkipásztorunkért!
Imádkozzunk, hogy Isten támogassa, védelmezze őt, és ami a legfontosabb, töltse
be őt a Szentlélek még bőségesebb kiáradásával!
● Imádkozzunk fiataljaink védelméért a
technológia és a képernyő előtti idő egyre növekvő függőségétől!
● Imádkozzunk a listánkon szereplő 7 emberért!
Igényeljük továbbra is Isten ígéreteit!