2022. május 17., kedd

40 nap imádságban - 15. nap - május 17. – KEDD

40 nap imádságban - 15. nap - május 17. – KEDD

Az Ige egy kard

„Mert Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, és áthatol az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait.” /Zsidókhoz írt levél 4:12/

„A Bibliát lehet úgy tanulmányozni, mint az emberi tudományok valamelyik ágát, a szépségét azonban, és annak erejét – ami megmenti a lelket – így soha nem tanuljuk meg. Ha az Ige szavai nem kerülnek be az életünkbe, akkor a Lélek kardja nem érintette meg a szívünket. Akkor azt a költői képzelet pajzsa védte. A szentimentalizmus úgy beburkolta, hogy a szívünk nem érezte az élét, amely lerombolja a bűnös szentélyeket, ahol az ént imádják.” /Magas hivatásunk, 203.o./

Szívhez szóló hívás

A Biblia tele van reménnyel. Minden benne van, amire szükségünk van. Az üdvösség jó hírét mutatja be nekünk. De az Ige csodálatos szavai semmit sem érnek, ha nem jutnak el az elménkből a szívünkbe és a cselekedeteinkbe. Az Igében foglalt ígéretek megragadása lehetővé teszi, hogy a gyakorlatba is átültessük a leírtakat. Ez a folyamat időnként fájdalmas lehet, de legyünk biztosak benne, hogy a mi érdekünkben történik. Segíteni fog, hogy egyre mélyebben megbecsüljük Barátunkat, Jézust és az Ő Igazságát. Az a vágyunk, hogy mindig hatoljon be Isten Igéje a szívünkbe. Vágja ki azt, ami tönkretesz minket, és gyógyítsa meg az életünket!

Imakérések

● Imádkozzunk azért, hogy Isten ma is szóljon hozzánk az Ő Igéjében!

● Imádkozzunk erős meggyőződésért és készséges szívért, hogy befogadjuk az Ige kardját, még akkor is, ha az éles!

● Imádkozzunk a Szentlélek erejéért azok számára, akik a Bibliát és a Prófétaság Lelkének műveit más nyelvre fordítják!

● Imádkozzunk, hogy Isten segítsen mindannyiunknak, hogy könyvekkel is evangelizáljunk, és az Igét osszuk meg a megfáradtakkal!

● Imádkozzunk iskoláinkért és oktatási intézményeinkért, hogy hűek legyenek a fiatalok Isten Igéjéhez és az Ő küldetéséhez!

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése