40 nap imádságban - 19. nap - május 20. – PÉNTEK
Tanúságtétel
Izrael Ramos: Megbízást kaptam az Ige hirdetésére
Középiskolás koromban könyvevangélista voltam Maine államban. A péntek általában szabadnap volt. Az idősebb diákokból álló, drágább könyveket árusító csoportunkban volt néhány ember, aki pénteken is dolgozott, hogy több pénzt keressen. Örültem a lehetőségnek, ezért úgy döntöttem, hogy csatlakozom hozzájuk. Én az egyik ajtónál próbáltam bizonyítani, hogy megérdemlem a lehetőséget, míg a társam a második ajtónál próbálkozott. Néhány sikeres óra után hazafelé vettük az irányt. Ekkor hallottam azt a prédikációt, amely megváltoztatta az életemet.
A néhai C. D. Brooks szólt a rádióban. Az autó hangszóróinak surround hangja teljes hangerőre volt kapcsolva. A prédikáció alkalma két lelkész felszentelése volt az evangéliumi munkára. Az üzenet a 2 Timóteus 4:1-4-ből származott - az öreg Pál szavai a fiatal Timóteushoz: „Kérve kérlek az Isten és a Krisztus Jézus színe előtt, aki ítélni fog élőket és holtakat; az ő eljövetelére és országára kérlek: hirdesd az igét, állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő, feddj, ints, biztass teljes türelemmel és tanítással. Mert lesz idő, amikor az egészséges tanítást nem viselik el, hanem saját kívánságaik szerint gyűjtenek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük. Az igazságtól elfordítják a fülüket, de a mondákhoz odafordulnak.”
Amikor befejeztem a középiskola második évét, már éreztem Isten hívását, hogy lelkész legyek. Szerettem volna felfedezni, ki is vagyok valójában, a személyiségem kínosan váltakozott a félénkség és a nyerseség, a bizonytalanság és a túlzott magabiztosság között. Eddig nem hallgattam prédikációkat a rádióban. Valójában nemrég váltam igazi kereszténnyé, magam mögött hagyva egy olyan életet, amely tompította az elmémet és tönkretette a lelkemet. Ahogy a prédikátor dübörgő hangja elkezdte elemezni azt a szöveget, az elmém - a kocsiban lévő ablakokkal együtt - úgy tűnt, mintha kész lenne felrobbanni. „Hirdesd az igét!" - hangzott, amit erős figyelmeztetés követett a lelkipásztorok ellen, akik bármi mást tesznek.
Két dolog történt attól a naptól kezdve. Először is olyan szenvedélyt éreztem Isten igéje iránt, mint még korábban soha. Másodszor: elköteleztem magam annak hirdetése mellett.
Amikor a nyár véget ért, visszatértem az akadémiára. A kötelező beszédóránkon úgy döntöttem, hogy azt a prédikációt fogom inspirációként használni, amit ott hallottam. Mivel akkoriban nem voltam olyan ember, aki aggódott az eltulajdonítás miatt, igyekeztem minél többet felidézni a prédikációból, amit néhány hónappal korábban hallottam. Az egyetlen dolog, amire emlékezni tudtam, az Pál Timóteusnak adott megbízatásának ünnepélyessége volt: „Hirdesd az igét!”
Őszintén szólva az előadásomnak nem volt értelme. Nem vettem figyelembe, hogy a hallgatóságomból senki sem készült lelkipásztornak. Középiskolás diákok voltunk, akik csak egy kötelező feladatot próbáltak teljesíteni egy olyan kurzus sikeres elvégzéséhez, amely nem volt túl népszerű a nyilvános beszéd félelmetes követelménye miatt. Amellett, hogy nem értettem meg a hallgatóságom igényeit, nem vettem figyelembe saját előadói képességeimet sem. Brooks stílusától inspirálva egy felkiáltójelekkel teli prédikációt írtam meg. Elképzeltem magam, amint keményen beszélek kollégáimhoz, mintha én is inspirálnám őket a felszentelésükön. Az előadásmódom nem felelt meg a szándékomnak.
Nem emlékszem, milyen osztályzatot kaptam a beszédemre. Egyszerűen csak arra emlékszem, hogy az iskola igazgatója néhány tanáccsal emlékeztetett arra, hogy ne babráljam a Bibliámat, majd ezekre a bátorító szavakra: „Isten egy nap arra fog használni, hogy valami különlegeset tegyél érte".
Ezek a szavak hitet igényeltek. Minden tantárgyból küszködő diák voltam. Szívem mély szenvedélye, hogy életemet Isten szolgálatába állítsam, még nem vált elköteleződő életformává nálam. Bármennyire is próbálkoztam, nem tudtam magamtól megérteni a Bibliát. Egy egész éven át az egyetlen bibliai szakasz, amelyet a reggeli áhítatomban tanulmányoztam, a 2Timóteus 4:1-4 volt.
Közel tizenöt évvel később ugyanezt a részt olvasták fel nekem a felszentelési istentiszteletemen. Huszonöt év telt el azóta, amikor magamnak prédikáltam. Pálnak ezek a sürgető szavai még mindig bátorításként és figyelmeztetésként szolgálnak arra, hogy betöltsem szolgálatomat.
Israel Ramos a Michigani Egyházterület és a Lake Union nyilvános egyetemi szolgálatának igazgatója, illetve koordinátora. Felesége, Judy pedagógus. Három fiuk van, akikkel örömmel töltik napjaikat.
A szívünkhöz szóló hívás
Akár lelkipásztor vagy, akár nem, minden hívő arra hivatott, hogy megossza a Biblia életet átformáló üzeneteit. Bármilyen formában is osztjuk meg hitünket másokkal, prédikálásban, tanításban, írásban, éneklésben, szolgálatokban vagy más módon, létfontosságú, hogy amit megosztunk, az Isten Igéjével legyen tele és hűséges legyen hozzá; annak útmutatásaihoz és Isten szeretetéhez igazodva.
Isten Igéje hatalmas erejű. Igehirdetése életeket befolyásol az örökkévalóságra. Válaszolsz-e Pál hívására? „Hirdeted-e az Igét” szavaiddal és tetteiddel?
Imakéréseink
● Imádkozzunk bátorságért, hogy ma szavakban és tettekben is hirdessük az Igét! Imádkozzunk azért, hogy több fiatal kapjon elhívást az Ige hirdetésére!
● Imádkozzunk a Bibliával kapcsolatban felmerülő kérdéseinkért! Kérjük Istent, hogy segítsen nekünk válaszokat és tisztánlátást találni ezekre a kérdésekre!
● Imádkozzunk a helyi lelkipásztorunkért! Imádkozzunk, hogy Isten támogassa, védelmezze őt, és ami a legfontosabb, töltse be őt a Szentlélek még bőségesebb kiáradásával!
● Imádkozzunk fiataljaink védelméért a technológia és a képernyő előtti idő egyre növekvő függőségétől!
● Imádkozzunk a listánkon szereplő 7 emberért! Igényeljük továbbra is Isten ígéreteit!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése