Heti imacélok - szeptember 16-23. IZGALMAS TAPASZTALAT - MAGYAR IMACÉLOK

Ezen a héten arról olvashatunk tapasztalatot, hogy Istennek a próbáinkkal is terve van.

Itt találod az összes tapasztalatot és imacélt: http://100napimadsagban.blogspot.hu/

 Heti imacélok

(2018. szeptember 16-23.)

·       Imakérés: Kérünk, imádkozzatok brazil származású gyülekezeti tagjainkért, akik a Japánban található Kakegawában élnek, és megpróbálják elérni a brazil bevándorlókat és a japán őshonosokat is! Tulajdonukba került egy volt karaokeközpont, amely jelenleg a gyülekezet ReményPont befolyásközpontjaként működik.

·      Imakérés: A Haifa Befolyásközpont Izrael egyik turista- paradicsomában helyezkedik el és különböző szolgáltatásokat ajánl fel a gyerekek számára szervezett főzőköröktől kezdve a bibliai művészeti kiállításokig, koncertekig, bibliaklubokig stb. Kérünk, imádkozzatok azért, hogy Isten különleges áldást árasszon erre a központra és azokra, akik odalátogatnak.

·       Imakérés: Kérünk, imádkozzatok a közelgő Böjt- és imanapért, amit világszerte október 6-án tartunk! Imáink középpontjában most a „legkiszolgáltatottabbak” állnak. Kérünk, imádkozzatok azért, hogy akik részt vesznek ebben a közös imában, átalakuljanak e tapasztalat által! Magyar változat hamarosan a magyar unió honlapján.

·       Imakérés: A Generál Konferencia partnerségben az ÁMEN-nel (Adventista Orvosi Missziós Hálózat) ideiglenes orvosi rendelő felállítását tervezi a Marylandi Silver Springben élők számára. Kérünk, imádkozzatok az önkéntesekért, az orvosokért és a betegekért, akik eljönnek a rendelésre október 7-én!

Magyar imacélok:

·       Imakérés: Imádkozzunk gyülekezeteikért, amelyek az őszi missziós és evangélizációs munkájukat készítik elő!

·       Imakérés: Imádkozzunk a Ki a sótartóból Missziótalálkozó közelgő alkalmáért, amely Szegeden kerül megrendezésre 2018. szeptember 22-én!http://kiasotartobol.adventista.hu/

·       Imakérés: Imádkozzunk a meglévő és induló befolyásközpontokért (Debrecen, Miskolc)!

Ez javamra van – tényleg? Írta Pavel Goia

Sok évvel korábban, feleségem Daniela és én egy jól jövedelmező vállalkozást vezettünk Romániában. Kényelmes életünk volt, minden szükséges dologgal, befolyással és barátokkal. Számtalan alkalommal segítettünk a rászorulókon, támogattuk az egyházat, jótékonysági programokat szerveztünk és „alázatosan” büszkék voltunk minderre.

Amikor Isten elhívott a lelkészi szolgálatra, feladtuk a vállalkozást, a szokatlanul magas bevételeket és a kényelmes életet. Mindezt örömmel és hittel tettük, és Istennek hozott áldozatként értelmeztük. Azt mondtuk, hogy nincsenek érdemeink, de csendben áldozatunkat hitbeli cselekménynek minősítettük, és úgy véltük, készen állunk a szolgálatra. Azt vártuk, hogy nagy dolgok fognak történni.

Egy néhány évvel később egy sor váratlan esemény következtében Isten elvezetett bennünket az Egyesült Államokba. Ez a második áldozat nagyobb volt számunkra, mint a sikeres vállalkozás feladása – elhagytuk házunkat, otthonunkat, családunkat és barátainkat és elmentünk egy új országba, minimális angoltudással, pénzügyi tartalékok és támogatás nélkül, egy diákvízummal. Nem voltak barátaink; nem volt pénzünk az élelemre, ruhára, eszközökre és egyéb szükséges dologra; nem volt autónk sem. Rövid időn belül nagyon elcsüggedtünk. Nagyon frusztrált voltam, mert nem tudtam megérteni a tanárokat és az osztálytársaimat, amikor hébert és görögöt tanultunk angol nyelven.

Kevés élelemmel és sok fizetendő számlával, kétségbeesetten imádkoztunk, de nem jött azonnal válasz.

Feladtunk mindent, nagy dolgokról álmodtunk, de ehelyett csak a végtelen csüggedés volt az osztályrészünk. Nem tudtuk megérteni, mi történik és miért. Vajon hol van az Isten? Munkálkodik-e egyáltalán? Nem volt fény és remény a látóhatáron.

Ahogy visszatekintünk, most már tudjuk, hogy Isten ott volt minden pillanatban. Neki volt egy terve, és minden lépésnél, minden részletben tulajdonképpen a javunkat munkálta. Többet tanultunk az igaz hitről, a teljes odaadásról és arról, hogy teljesen Istentől függjünk. Azt is megtanultuk, hogy megértsük a próbákban levő embereket, hogy szeressük őket, hogy meghallgassuk őket, és gondoskodjunk róluk. Megtapasztaltuk és megtanultuk értékelni az alázatosságot, az igazi kitartó imát és sok egyéb értékes keresztény jellemvonást.

Hasonló módon, de egy sokkal szélesebb skálán ez történt a Hetednapi Adventista Egyházzal is, amely egy krízishelyzetből született meg. El sem tudom képzelni úttörőink csalódottságát! Mindent feladtak, hirdették és hitték Jézus második eljövetelének közelségét, izgatottan és várakozással tekintettek előre Jézus eljövetelére, és mégis, amikor a várt idő lejárt, nem történt semmi.

Azonban, amit ők válságként és csalódásként éltek meg, nemcsak nevelte őket fontos tanulságokkal, hanem Istennek egy eszköze volt az ő megváltásukra. Az esemény, amely összezavarta az úttörőket, tulajdonképpen megjelölt időpontja lett a nagy engesztelési nap szimbóluma beteljesedésének – kezdete a vizsgálati ítéletnek és Jézus munkájának, mint Közbenjáró, Főpap és Védőügyvéd – az egyetlen út az üdvösséghez.

Hasonlóképpen volt ez a kereszt eseményei után is: a tanítványok Jézus halálát a legnagyobb válságként élték meg. Azonban ez volt a legjobb hír és Istennek az az eszköze, amelyet saját megváltásukra és üdvösségükre használt fel. A kereszt nélkül nem lett volna reménység számukra és senki más számára sem. Az Ótestamentumban a Nagy engesztelési nap – az ítélet napja – a lehető legjobb hír volt. A bárány megáldozása volt az egyetlen útja a bűnbocsánatnak és az örök életnek. Azokat az eseményeket, amelyeket krízisként élünk meg, Isten felhasználja a mi javunkra és arra, hogy felkészítsen egy szolgáló életre.

A jelenések könyvének 10. fejezete megtanít bennünket arra, hogy van egy nagyon egyértelmű megkülönböztető jel, amely Isten egyházát jellemzi földünk történelmének utolsó periódusában. És van egy megkülönböztető jel, ami Isten minden egyes gyermekét jellemzi. Miközben „az egyház tagjainak egyéni hűsége lesz kipróbálva, mintha nem volna másik személy a világon” (Last Day Events, 260. oldal), az is igaz, hogy „Isten tökéletesen ismeri gyermekeit, és úgy törődik velük, mintha rajtuk kívül senki sem lenne, akiért odaadta volna Drága Fiát” (lásd: Jézushoz vezető út, 75. o.)

A próbák termik a tiszta aranyat; de Isten tudja, hogy mennyit tudunk elviselni. És ahogy igaz az, hogy Jézus készít számunkra egy helyet, éppúgy igaz az is, hogy bennünket is készít arra a helyre.