100.
nap – 2015. július 2., csütörtök
(The Review nad Herald, 1902. június 10.)
IMACÉLOK:
1. MA KEZDŐDIK A GENERÁL KONFERENCIA ÜLÉSE! Imádkozzunk, hogy ezen ülésszak ideje alatt mindenki számára nyilvánvaló legyen, hogy
Isten meghallgatta népe imáit, és ennek eredményeképpen bőségesebb áldást
áraszt minden jelenlévőre, mint azt kértük vagy reméltük volna.
2.
Imádkozzunk, hogy amint a küldöttek az Alamodome-ba érkeznek az ülés első napján, Urunk
megszentelő jelenlétét érezzék, és úgy viselkedésükben mind beszélgetéseikben
arra törekedjenek, hogy megdicsőítsék az Istent!
3. Imádkozzunk azért, hogy a késői eső kitöltessen Isten egyházára a Generál
Konferencia ülésének ideje alatt, és „Ami
megtörténhetett volna” 1901-ben, az megtörténjen 2015-ben, és Jézus
hamarabb visszajöhessen!
4. Imádkozzunk azért, hogy a bizottságok munkája rendben megkezdődhessen, s
hogy a lelki üzenet, ami megadja az egész ülés alaphangját, elérje célját;
Isten munkálkodhasson, és sátánnak esélye se legyen arra, hogy elterelje a
figyelmet a lelki ráhangolódásról!
5. Imádkozzunk azért, hogy az ülés napirendjét Isten vezesse, könyörögjünk
annak zökkenőmentes lebonyolításáért, s hogy a gyűlések időben és hatékonyan
történjenek!
6.
Imádkozzunk bölcsességért, és a ma megszavazandó nyilatkozatokért, amelyek
megerősítik, hogy az egyház hitének és működésének alapja a szent Biblia, és
bízunk Ellen White írásaiban is.
7.
Imádkozzunk azért a 35 uniókonferenciáért, amelyek a legutóbbi,
2010-ben megtartott Generál konferenciai ülés óta szerveződtek meg, s amelyek
megalakulását most fogják szavazatukkal hitelesíteni a küldöttek.
8.
Imádkozzunk, hogy Isten vezetése nyilvánuljon meg abban is, hogy ki kerül be a jelölő
bizottságba, amelynek tagjait szintén a mai nap során fogják megszavazni. Ma
fogják megvitatni, kit válasszanak (vagy jelöljenek újra) a Generál Konferencia
elnöki tisztségébe.
9.
Imádkozzunk azért, hogy az egymás iránt tanúsított alázatunk
és szeretetünk nyilvánvalóvá tegye mindenki számára, aki bennünket figyel, hogy
Krisztus él a szívünkben, hiszen a Biblia azt mondja, hogy akkor vagyunk az Ő
tanítványai, ha szeretjük egymást.
10.
Imádkozzunk azért, hogy minden döntés, amit meghoznak az ülés során, Isten
akaratával megegyező legyen, és végül az Ő dicsőségét szolgálja!
Fejezzük be a versenyt együtt!
· Bibliai szakasz elmélkedésre: 1Kor 9:24-27
· Alapige: 1Kor 9:24
Az utolsó egy-két kilométer
a legnehezebb, úgy hallottam. Éppen az a szakasz, amikor a cél már szinte
látótávolságban van. Ezt az igazságot magam is megtapasztaltam az első
félmaratoni futásom alkalmával.
Emlékszem, amikor az 5
kilométert jelző táblát elhagytam, rápillantottam a hőmérőre is: 3,8 °C fokot
mutatott. Hideg volt. Ám nem egyedül futottam, hiszen velem tartottak rokonaim
és barátaim is. Mind együtt edzettünk erre az eseményre. Amikor pedig jó
barátok vesznek körül, gyorsabban fogynak a kilométerek. És persze a pályán ott
volt még körülöttem több ezer idegen is, akikkel ugyanazon cél felé
igyekeztünk.
A 8-9. kilométernél az
út egy folyó mentén vezetett végig. A tömeg minden egyes lépéssel ritkult
körülöttünk, és tekintetünk a horizonton pihent, nem a lábunk alatt elhaladó
poros földet néztük. Már régen beálltunk egy bizonyos ütemre, és kényelmesen
beszélgettünk futás közben, gyakran egymásra néztünk, nevettünk.
Valahol a 16. kilométer után
néhányan úgy döntöttünk, kicsit lassítunk az iramon. Mostanra éreztük a jóleső
fáradtságot, ami a kimért, de tartós erőkifejtés következménye. Tudatosan
figyeltük a kilométerjelző táblákat is.
Aztán jöttek a rettegett
utolsó kilométerek. Utunk elkanyarodott a folyó mellől, és hegynek felfelé
vezetett a belvárosi kerület felé, ahol (a jelek szerint) a célvonalat találjuk
majd. A futók hirtelen egy sorba rendeződtek, egyesek elhúztak mellettem, mások
lemaradtak. A lábunk? Ha eddig nyöszörgött, hát most már sikoltott rendesen.
Egyre több versenyző mellett futottunk el, akik már csak gyalogoltak, vagy meg
is álltak. A fáradtság és a kilométertáblák közötti, végtelennek tűnő távolság
együtt komoly harcot indított el agyunkban és lábunkban is.
Mennyire hasonló a
helyzet, amikor a 11 órás „futókkal” találkozunk a verseny előttünk álló
szakaszában! Sokan hosszú kilométereket tettünk már meg az első szeretet
tüzében, lelkesen. Dombok között, gyönyörű völgyekben haladtunk, békés patakok
mentén futottunk végig. De most az utunk másfelé kanyarodik, és egyértelműen
felfelé tart. … A kilométerek lassabban fogynak, mint valaha. A cél pedig
mintha távolodna tőlünk… De vajon nem ismerjük a verseny tervezőjét? Nem azt
ígérte, hogy a cél pontosan ott lesz, ahol lennie kell, sem egy lépéssel
hamarabb, sem egy lépéssel később?
Igen, a fáradtság igazi,
de a bajtársiasság átsegít ezen is. Bármi áron elérjük a célt. Mindnyájan,
együtt. Kiabálunk egymásnak. Nyöszörögve kaptatunk a hegyre. Visszakocogunk,
hogy támogassuk azokat, akik lemaradtak. Még egy sarok, és talán ott a cél. De
nem… talán a következőnél. Ó, igen! Már látszik! A „diadalív”, ami a lefutott
távot jelzi. A cipőnk orra már a célban, hivatalos idő teljesítve. Mindenki
nyakában ott az érem. Teljesítettük! És senki sem veszett el közülünk.
Nos hát, ilyen időt
élünk most. Minden áron el kell jutnunk a célig. És mindenkinek. Menjünk
együtt, imádkozva és dicséretet énekelve! A cél már itt van, a következő
kanyaron túl. Majdnem otthon vagyunk!
Szívből jövő imádság:
Drága
mennyei Atyánk! Segíts nekünk, hogy beléd kapaszkodhassunk, tudván, hogy „aki
elkezdte [bennünk] a jó dolgot, elvégzi a Krisztus Jézusnak napjáig” (Fil 4:6). Segíts, hogy ne
adjuk fel annak ellenére sem, hogy a kilométerek egyre nehezebbek és nehezebbek
lesznek. Segíts kitartani, amíg bizton haza nem vezetsz bennünket! Jézus
nevében, ámen!
Írta: Seán Nebblett
További idézet: „Ahhoz,
hogy diadallal megfussuk hitünk pályáját, éppen olyan fontos kitartást,
türelmet és önmegtagadást gyakorolnunk, mint tették azt a görögök és rómaiak a
különböző versenyeken… Mindent félre kell tenni, ami akadályozna, semmi sem
húzhat vissza. S miután mindezt megtettük, egy végső erőfeszítés szükséges még
a győzelemig” (Sketches from the Life of
Paul [Jegyzetek Pál életéből], 164. o.).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése