2020. június 8., hétfő

100 nap imádságban - 74-ik nap június 8 - HÉTFŐ


A 100 nap imádságban napi imacélokat itt lehet minden nap megtalálni: http://100napimadsagban.blogspot.com/

74. napi imacélok, 2020. június 8. (hétfő)

A megmentő ítélet

Mikor eljön, megfeddi a világot bűn, igazság és ítélet tekintetében: bűn tekintetében, hogy nem hisznek énbennem; és igazság tekintetében, hogy én az én Atyámhoz megyek, és többé nem láttok engem; ítélet tekintetében pedig, hogy e világnak fejedelme megítéltetett. (János 16:8–11)

A Szentlélek ígérete nem korlátozódik sem korra, sem fajra. Krisztus kijelentette, hogy Lelkének szent befolyása a világ végezetéig követőivel lesz. Pünkösd napjától mind a mai napig el is küldte a Vigasztalót mindazoknak, akik az életüket az Úrnak és a szolgálatának szentelték. Mindazokhoz, akik elfogadták személyes Üdvözítőjüknek Krisztust, eljött a Szentlélek mint tanácsadó, megszentelő, vezető és tanú. (Az apostolok története, 49. o.)

KÖZPONTI KÉRDÉSEK: A Szentlélek egyik feladata, hogy meggyőz a bűnről, az igazságról és az ítéletről. A meggyőzés munkájának három pillére van jelen a szent helyen és az ott végzett szolgálatokban: az udvaron, ahol bűnért mutattak be áldozatot (mely a kereszten függő Jézusra mutatott); a szentélyben, ahol Krisztus részesített igazsága megtapasztalásának három eleme jelenik meg a szent kenyerek asztala (ez a bibliatanulmányozás), a füstölőoltár (az imádság) és a gyertyatartó által (ez pedig a Lélekkel betelt bizonyságtevés). Mindezt Krisztus élete mutatta be modellként nekünk. Végül a szentek szentje az ítélet fontosságára és valóságára emlékeztet, ahová csak a főpap léphetett be a nagy engesztelési napon (vagyis hogy Jézus a nevedben vesz részt a vizsgálati ítéleten).

Más szavakkal: a Szentlélek feladata, hogy megváltó tapasztalathoz vezessen el hit által mindenben, amit Jézus tett és tesz most is érted.
Látod a Szentlélek fontos és gyönyörű tetteit? Örülsz a meggyőzés munkájának, és nemcsak azt engeded meg neki, hogy Jézushoz vezessen, hanem hogy az ítéletre való felkészülésnél a jellemedet az övéhez hasonlóvá is tegye?

ÖRÖMMEL JELENTJÜK!
·       Egyre több gyülekezet jutott el odáig a digitális felülete fejlesztésében, hogy el tudja érni a közösségét, és kapcsolatot alakít ki velük online.
·       „Csodálatos, ahogy az egyháztagok ez alatt a szörnyű időszak alatt a mi területünkön egyre hűségesebbé váltak a tized és az adományok visszaadásában. Májusban elértük a tizedre vonatkozó célunkat! Ez nemcsak meghonosította, hanem el is mélyítette az ima kultúráját az otthonomban. Előző este a 2 éves kislányom lehívott és szólt: »Apa, ideje imádkozni!« Áldom az Urat, és arra jöttem rá, hogy éppen azt valósította meg, ami hiányzott a családom köréből: az imádkozás kultúráját.” (John K.)

IMAKÉRÉSEK:
·       Imádkozzunk a fiatalok és idősek tömegeiért, akiknek médiafüggőségük van.
·       Imádkozzunk a perthi testvérekért Ausztráliában, akik bibliai levelezőiskola jelleggel evangelizálnak a helyi közösség körében.
·       Imádkozzunk az új-zélandi Tyson babáért, akit gépek tartanak életben. Az orvosok le akarják kapcsolni a létfenntartó gépeket, de mi hisszük, hogy Isten is ott munkálkodik, hiszen a kisfiú már kinyitotta a szemét zajt csapva és a lábát megmozdítva.
·       Imádkozzunk az izraeli Názáret belvárosában levő adventista befolyási központért, ahol angolt és számítógépes ismereteket tanítanak, meg egészségügyi órákat adnak. Kérjük Istent, hogy áldja meg és tegye naggyá a szolgálatot, védje meg és vezesse az ott dolgozókat, és érjen el a szívekig.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése